A zene és a hit kapcsolata ősidők óta a keresztény kultúra egyik legfontosabb tartóoszlopa. Különösen igaz ez olyan régiókban, ahol a kulturális és vallási identitás megőrzése, valamint a közösségi kohézió megerősítése létkérdés. Ebben a szellemében valósult meg idén is az a nagy múltú kezdeményezés, amelyről a Magyar Kurír beszámolójából értesülhettünk részletesen: immár 23. alkalommal gyűltek össze a fiatalok, hogy a dallamok és az imádság erejével építsenek hidakat egymás és az Isten felé.

A tábor ereje nem csupán a zenei képzésben rejlik, hanem abban a földrajzi és emberi sokszínűségben is, amelyet a résztvevők képviseltek. Bustyaházától kezdve Nevetlenfalun át egészen Ungvárig, Kárpátalja számos szegletéből érkeztek azok a fiatalok, akik végül egy 45 fős, szoros és megtartó közösséget alkottak a napok során.

A zenei nevelést elhivatott oktatók segítették, köztük Török Gellért jezsuita szerzetes testvér is, aki aktív jelenlétével gazdagította a szakmai munkát, megmutatva a szerzetesi lét közvetlen, alkotó arcát.

Egy ilyen rendezvény messze túlmutat a puszta hangszeres oktatáson; valódi pasztorációs és önismereti műhellyé válik. A napi négy, intenzív gitáróra mellett a szervezők kiemelt hangsúlyt fektettek a résztvevők belső világának ápolására is. Az önismereti foglalkozások, a közös sport és a mély, esti imádságok – mint például a „láthatatlan színház” vagy a közbenjáró imával kísért szentségimádás – mind azt szolgálták, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek önmagukhoz és a Teremtőhöz, feldolgozva a mindennapok kihívásait.

A liturgikus élet szintén központi szerepet játszott a táborban

András Csaba jezsuita atya, Hortobágyi Arnold, valamint a tábor kiemelt vendége, Lucsok Miklós munkácsi megyéspüspök által celebrált szentmisék szellemi és lelki útravalót adtak a fiataloknak. A rendezvény méltó lezárásaként az ungvári Szent György-templomban a fiatalok maguk vállalták a zenei szolgálatot, megmutatva, hogy a megszerzett tudás azonnal aktív szolgálattá, a liturgia szépségét emelő ajándékká alakítható.