A Bethesda Gyermekkórház októberi konferenciája ismét ráirányította a figyelmet a gyerekek digitális jóllétére. A képernyőidőről szóló családi vitákban többnyire a gyerek kezében lévő készüléket nézzük. Pedig időnként a sajátunkra is érdemes lenne rápillantani – aztán letenni.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
„Egy pillanat, mindjárt figyelek”
Ismerős helyzet lehet: a gyerek mesélni kezd. Valami történt az iskolában, összeveszett a barátjával, vagy egyszerűen látott egy vicces kutyát hazafelé. Közben felvillan a telefonunk. Csak megnézzük, ki írt. Csak gyorsan válaszolunk. Hümmögünk is hozzá, hogy hallja: követjük.
Aztán megkérdezzük, mit is mondott.
Fordított helyzetben valószínűleg már rászóltunk volna. Ne a telefont nézd, amikor beszélek hozzád! Figyelj ide! Tisztelj meg ennyivel!
A gyerek persze nem mindig teszi szóvá ugyanezt. Lehet, hogy megismétli a történetet vagy legközelebb már rövidebben mondja el. A kérdés az, észrevesszük-e egyáltalán, amikor a beszélgetés közepén máshová fordul a figyelmünk.
A felnőtt telefonján mindig fontosabb dolgok vannak?
A Bethesda Gyermekkórház október 12-i konferenciáján a gyerekek digitális jóllétéről és a biztonságos eszközhasználat feltételeiről beszéltek a szakemberek. A kórház beszámolója szerint ebben a családoknak, az oktatási intézményeknek és a segítő szakmáknak is feladatuk van.
Otthon viszont könnyen leegyszerűsödik a kérdés arra, hány percet engedünk a gyereknek.
A saját perceinket ritkábban számoljuk. Nekünk indokaink vannak. Munkahelyi üzenet, iskolai csoport, befizetendő számla, időpontfoglalás. Ezek valóban fontosak. Sok család életét ma már nehéz lenne telefon nélkül megszervezni.
Csakhogy az ügyintézés után néha ott maradunk még egy hírre, egy videóra, néhány hozzászólásra. A gyerek kívülről nem feltétlenül látja, hol ért véget a kötelesség, és hol kezdődött a görgetés. Azt látja, hogy még mindig várnia kell.
A fáradt szülőnek is jár egy kis nyugalom
Nem volna tisztességes úgy beszélni erről, mintha a szülők kényelmükben hanyagolnák el a beszélgetéseket. Munka, háztartás, bevásárlás és a család körüli szervezés után néha jólesik néhány perc, amikor senki nem kér semmit.
Nem kell minden szabad pillanatot közös játékkal vagy tartalmas beszélgetéssel kitölteni. A gyereknek is lehet saját elfoglaltsága, a felnőttnek is szüksége van pihenésre.
A félreértés inkább ott kezdődik, amikor figyelmet ígérünk, miközben továbbra is mással foglalkozunk. Talán korrektebb azt mondani: most befejezek egy üzenetet, utána meghallgatlak. És amikor befejeztük, valóban odafordulni hozzá.
Nem kell hozzá különleges program. Elég lehet végighallgatni azt az iskolai történetet anélkül, hogy közben harmadszor is ellenőriznénk a kijelzőt.
A szabály ránk is vonatkozhat
Ha vacsoránál nincs telefon, legyen olyan este, amikor a mienk sincs az asztalon! Ha arra kérjük a gyereket, hogy beszélgetés közben nézzen ránk, próbáljuk meg mi is ugyanezt!
Lesz kivétel: megcsörren a telefon, üzen a munkahely, jelentkezik egy idős hozzátartozó. Ezt el lehet mondani. A kivétel azonban akkor érthető, ha van mellette egy többnyire betartott szabály.
És néha a gyereknek is igaza lehet. Amikor megjegyzi, hogy „de te is mindig telefonozol”, érdemes lehet védekezés helyett végiggondolni, mit lát belőlünk. Akár azt is mondhatjuk: igazad van, most tényleg nem figyeltem, mondd el újra!
Ettől aligha lesz kisebb a szülő tekintélye. Viszont megmutathatjuk, hogyan lehet belátni és kijavítani egy hibát. A következő „tedd már le a telefont” előtt ezért nézzük meg, hol van a sajátunk. Ha a kezünkben, kezdhetjük azzal, hogy letesszük.
