Azt sokan tudják, hogy Dobrev Klára Apró Antal unokája, és azt is, hogy Gyurcsány Ferenc az Apró családba házasodott. Azt azonban már jóval kevesebben, hogy Apró Piroska testvére a pártállami kémelhárításnál, a BM III/II-es főcsoportfőnökségénél dolgozott, majd a rendszerváltás után ugyanabban a magánbiztonsági világban jelent meg, amelyben egykori állambiztonsági és későbbi nemzetbiztonsági vezetők is felbukkantak. Ha ehhez hozzátesszük Apró Piroska külkereskedelmi és banki pályáját, Petar Dobrev bolgár impexkapcsolatait, valamint Gyurcsány Ferenc privatizációs korszakban felépített üzleti birodalmát, már nem egyszerű családtörténetet látunk. Hanem azt, hogyan ment át egyik rendszerből a másikba politikai, gazdasági és – mint kiderül – állambiztonsági kapcsolati tőke is.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Ha az Apró–Dobrev–Gyurcsány család történetét különálló életrajzokként olvassuk, látunk egy kommunista politikust, egy külkereskedelmi vezetőt, egy bolgár mérnököt, egy ambiciózus volt KISZ-vezetőt, néhány céget, privatizációt és végül egy miniszterelnököt. Ha azonban egymás mellé tesszük a dátumokat, a munkahelyeket, a házasságokat, a külkereskedelmi vállalatokat és a rendszerváltás utáni üzleti tranzakciókat, egészen más kép rajzolódik ki. Nem titkos összeesküvés, nem bizonyíthatatlan legenda, hanem egy sokkal prózaibb, ezért talán fontosabb történet arról, hogyan képes a politikai, kapcsolati, gazdasági és kulturális tőke egyik rendszerből átkerülni a másikba. A történet pedig jóval azelőtt elkezdődött, hogy Gyurcsány Ferenc beköltözött volna a Szemlőhegy utcába.
Egy családfa, amelynek nem minden ága vérségi kapcsolat
Gyurcsány Ferenc történetét hajlamosak vagyunk 2004-nél kezdeni, amikor miniszterelnök lett, esetleg 2002-nél, amikor visszatért a politikába, pedig ha azt akarjuk megérteni, honnan érkezett az a gazdasági és társadalmi közeg, amelyben politikai pályája felépült, jóval korábbra kell visszamennünk.
Apró Antal a Kádár-rendszer egyik meghatározó politikusa volt, tagja volt a legfelső pártvezetésnek, miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségeket viselt, majd hosszú éveken át az Országgyűlés elnökeként működött. Lánya, Apró Piroska azonban már egészen más világban épített karriert: nem elsősorban a pártapparátusban, hanem a külkereskedelemben.
És itt kezd igazán érdekessé válni a történet.
Apró Piroska pályája ugyanis szinte tankönyvi példája annak, milyen különleges tudást és kapcsolatrendszert jelentett a szocializmus idején a külkereskedelem. Dolgozott a Külkereskedelmi Minisztériumban, a magyar szófiai kereskedelmi kirendeltségen, majd a Videoton külkereskedelmi területén, később ismét Szófiában, végül pedig 1988 és 1990 között kereskedelmi miniszterhelyettes lett. A rendszerváltás tehát számára nem egy ismeretlen gazdasági világba való zuhanást jelentett: éppen ellenkezőleg, úgy érkezett meg az új rendszerbe, hogy már rendelkezett nemzetközi tapasztalattal, vállalati ismeretekkel, állami kapcsolatokkal és azokkal a személyes hálózatokkal, amelyek a külkereskedelemben különösen sokat jelentettek.
Ez az első fontos pont, amelyet érdemes fejben összekötni.
Az Apró család történetének rendszerváltás utáni folytatását nem pusztán Apró Antal politikai múltja magyarázza. A közvetítő generáció, Apró Piroska már a gazdasági elit világában mozgott otthonosan.
Miért érdekes, hogy Dobrev Klára édesapja bolgár volt?
Önmagában természetesen semmiért. Egy ember nem azért érdekes, mert bolgár, magyar vagy bármilyen más nemzetiségű.
Petar Dobrev története azért érdekes, mert ugyanannak a keleti blokkos külkereskedelmi világnak a bolgár oldalán mozgott, amelynek magyar oldalán Apró Piroska építette pályáját.
Dobrev Klára saját visszaemlékezése szerint édesapja közlekedési mérnök volt, később pedig a bolgár elektronikai külkereskedelem egyik fontos vállalatánál, az Izotimpexnél dolgozott.
Az Izotimpexet ma könnyű lenne egy egyszerű export-import cégként elképzelni, csakhogy a szocialista külkereskedelmi vállalatok egészen más szerepet töltöttek be. A külkereskedelem állami monopólium volt, az ilyen cégek pedig azok közé a kapuk közé tartoztak, amelyeken keresztül a keleti blokk technológiához, nyugati elektronikai termékekhez, félvezetőkhöz és keményvalutás üzletekhez jutott. Egy 1974-es amerikai diplomáciai távirat például konkrétan az Izotimpex amerikai félvezető- és integráltáramkör-beszerzéseivel foglalkozott, amelyek exportengedélyezése Washingtonban is kérdéseket vetett fel.
Vagyis amikor azt mondjuk, hogy Petar Dobrev az Izotimpexnél dolgozott, nem egy bolgár külkereskedelmi ügyintéző egzotikus munkahelyét emlegetjük, hanem egy olyan gazdasági struktúrát, amelyben a nemzetközi kapcsolatok, a technológiai import, a politikai engedélyezés és az állami gazdaság szorosan összetartozott.
És itt találkozik a két történet: Apró Piroska magyar külkereskedelmi pályája és Petar Dobrev bolgár külkereskedelmi pályája.
Ebből a kapcsolatból született Dobrev Klára.
Az „impex” szó, amely mellett hajlamosak vagyunk elsétálni
Talán éppen itt van a történet egyik legkevésbé közismert része.
Az Izotimpex kapcsolata ugyanis nem maradt Bulgáriában. A HVG már 2004-ben részletesen írt arról, hogy a szófiai vállalat 1991-ben Izottrade Kft. néven magyarországi céget alapított, amelynek ügyvezetője Petar Dobrev lett. A magyar társaságban az Izotimpex üzlettársaként megjelent a Raendo Tanácsadó Kft., amely az Apró családhoz tartozott, ügyvezetője Apró Piroska volt.
Álljunk meg ennél egy pillanatra.
A rendszerváltás előtt Apró Piroska a magyar külkereskedelmi rendszerben dolgozik, férje a bolgár Izotimpex világához kötődik. Megtörténik a rendszerváltás, eltűnik a korábbi állami gazdasági rendszer, majd 1991-ben ugyanebből a körből Magyarországon magáncéges konstrukció jelenik meg.
Ez nem bizonyít törvénytelenséget, és önmagában nem bizonyít semmiféle háttéralkut sem.
Valami mást viszont nagyon világosan megmutat: a rendszer megváltozott, a kapcsolatok és a megszerzett gazdasági tudás azonban nem semmisült meg vele együtt.
A külkereskedelmi állami világból magánvállalkozói világ lett, miközben számos szereplő és kapcsolat átment az egyikből a másikba.
Pontosan ez az a folytonosság, amelyet a rendszerváltásról szóló történetekben sokszor szem elől tévesztünk.
A család másik öröksége: a III/II-től a magánbiztonsági világig
Van azonban az Apró család történetének egy olyan ága, amelyről jóval kevesebb szó esik, mint a Szemlőhegyi villáról, az Altusról vagy akár Apró Piroska banki pályájáról, pedig ha azt akarjuk megérteni, milyen kapcsolati tőkével érkezett meg ez a családi kör a rendszerváltáshoz, ezt sem lehet kihagyni.
Apró Piroska testvére, ifjabb Apró Antal ugyanis nem a külkereskedelmet választotta. Ő a pártállami állambiztonság III/II-es területén dolgozott.
Itt érdemes megállni, mert a III/II-t ma is rendszeresen összekeverik a hírhedt III/III-mal. A kettő nem ugyanaz. A III/III a belső reakcióelhárítással, vagyis többek között a rendszer belső politikai ellenfeleinek megfigyelésével foglalkozott, míg a III/II a kémelhárítás szervezete volt. Feladatai azonban korántsem merültek ki abban, hogy külföldi kémeket keressenek. Az egyes osztályokhoz tartozott a nyugati és más külföldi hírszerző szolgálatok elleni elhárítás, a nemzetközi együttműködés ellenőrzése, az idegenforgalmi terület, valamint stratégiai jelentőségű ágazatok – köztük a hadiipar, a közlekedés, a hírközlés, egyes hatóságok és minisztériumok – preventív védelme is. A III/II tehát éppen azoknak a pontoknak egy részét figyelte, ahol a zárt szocialista rendszer találkozott a külvilággal.
Ez azért különösen érdekes az Apró család történetében, mert miközben Apró Piroska pályája a külkereskedelemhez, Szófiához, nemzetközi vállalati kapcsolatokhoz és később a bankvilághoz vezetett, testvére ugyanennek a rendszernek egy másik, sokkal zártabb oldalán dolgozott.
Az egyik testvér a külvilággal üzletelő állami gazdaságban, a másik a külvilág felől érkező biztonsági kockázatokat kezelő állambiztonsági apparátusban szerzett tapasztalatot.
Ez önmagában természetesen nem bizonyít semmiféle családi „műveletet”, és nem is lenne tisztességes ilyesmit belelátni. A pályák azonban dokumentálhatók, és ami a rendszerváltás után következett, az már azért különösen figyelemre méltó, mert az állambiztonsági szakmai közeg egy része nem egyszerűen eltűnt 1990-ben, hanem új formában jelent meg a piacon.
Ifjabb Apró Antal a rendszerváltás után magánnyomozói és biztonsági vállalkozásokban folytatta pályáját, az elsők között létrehozva az S-Komplex nevű céget. A Világgazdaság korabeli összefoglalója szerint a vállalkozás többek között a ferihegyi repülőtér biztonsági feladataiban is részt vett. Ugyanennek a társaságnak három éven keresztül Apró Piroska is tagja volt a felügyelőbizottságában.
Vagyis itt a két addig eltérő pálya ismét összeér.
A külkereskedelmi és banki karriert befutó nő megjelenik abban a magánbiztonsági vállalkozásban, amelyet állambiztonsági múlttal rendelkező testvére alapított.
De az S-Komplex körüli névsor ennél is érdekesebb.
A társaság társtulajdonosa volt Nagy Lajos, aki a rendszerváltás után létrehozott Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója lett. Vagyis olyan ember került ugyanabba a vállalkozói körbe, aki személyében is összekötötte a régi állambiztonsági világot az új, demokratikus Magyarország polgári nemzetbiztonsági intézményrendszerének kezdetével.
És még itt sem ér véget a családi kapcsolati térkép.
A Világgazdaság szerint Apró Piroska unokatestvére, Vajda József ugyancsak magas rangú titkosszolgálati vezető lett, 1994-ben pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal második emberévé nevezték ki. Ugyanez a forrás arról is beszámolt, hogy ifjabb Apró Antal gyermekei később szintén magánnyomozói vállalkozásokat vezettek.
Ha ezt egyetlen családfán ábrázoljuk, már egészen más kép áll előttünk.
Apró Antal a pártállami politikai vezetés felső szintjén.
Lánya, Apró Piroska a külkereskedelemben, majd a bank- és vállalati világban.
Fia, ifjabb Apró Antal a kémelhárításnál, később a magánbiztonsági szektorban.
A tágabb rokonságban pedig olyan szereplő, aki a rendszerváltás utáni Nemzetbiztonsági Hivatal vezetéséig jutott.
Ez még mindig nem összeesküvés-elmélet.
Éppen ellenkezőleg: az az érdekes benne, hogy nincs szükség összeesküvés-elméletre.
A dokumentálható életpályák önmagukban mutatják meg, milyen koncentrált tudás, tapasztalat és kapcsolati tőke halmozódhatott fel egy olyan családi közegben, amelynek tagjai egyszerre ismerték belülről a pártállami politikát, a külkereskedelmet, az állambiztonság működését, majd később a banki, vállalati és magánbiztonsági világot is.
Mi történt az állambiztonsági tudással 1990 után?
Ez a kérdés már túlmutat az Apró családon.
A rendszerváltás egyik kevésbé látványos története ugyanis az volt, hogy az állambiztonság megszűnésével a benne dolgozók tudása, kapcsolatrendszere és szakmai tapasztalata természetesen nem tűnt el egyik napról a másikra. Egy részük az új állami szolgálatokhoz került, mások a rendőrségnél, az üzleti életben vagy a gyorsan növekvő magánbiztonsági szektorban folytatták.
Ez önmagában sem magyar sajátosság, sem automatikusan törvénytelen folyamat nem volt. Egy rendszerváltás nem tudja kitörölni azoknak az embereknek a fejéből a szakmai tudást, akik előző nap még ugyanabban az országban dolgoztak.
Az azonban már történetileg nagyon is érdekes kérdés, hogy kik ismerték egymást, kik alapítottak együtt vállalkozásokat, kik kerültek az új szolgálatok vezetésébe, és milyen régi kapcsolatok éltek tovább új intézményi környezetben.
Az Apró család története ebből a szempontból szinte laboratóriumi metszetet kínál.
Nemcsak azt látjuk rajta, hogyan ment át valaki az állami külkereskedelemből a kapitalista vállalati világba, hanem azt is, hogyan vezetett egy másik családi ág az állambiztonságtól a magánbiztonsági szektor felé.
És innen már más fényt kap az „örökölt kapcsolati tőke” kifejezés is.
Nem arról van szó, hogy valaki egy lezárt borítékban megkapta volna a nagyapja telefonkönyvét.
Hanem arról a sokkal hétköznapibb mechanizmusról, amely minden elit újratermelődésének része: ismered a rendszert, ismered az embereket, érted az intézmények működését, tudod, hol születnek a döntések, beszélsz nyelveket, vannak külföldi kapcsolataid, és nem akkor látod először egy bank, minisztérium vagy nagyvállalat tárgyalóját, amikor már neked kell ott üzletet kötni.
Ez az a tőke, amelyet nem lehet földhivatali tulajdoni lapon kimutatni.
Mégis lehet, hogy hosszú távon ez ér a legtöbbet.
És ekkor érkezik Gyurcsány Ferenc...
Gyurcsány életének magánéleti fordulatai önmagukban legfeljebb bulvárérdekességek lennének. Háromszor nősült: első felesége Rozs Beatrix volt, második feleségével, Bognár Edinával két fia született, harmadik felesége pedig Dobrev Klára lett. Gyurcsány és Dobrev 1994-től éltek együtt, majd összeházasodtak.
A három házasságból azonban történetünk szempontjából azért érdekes a harmadik, mert éppen abban az időszakban került Gyurcsány az Apró–Dobrev családi körbe, amikor vállalkozói pályája nagy sebességgel kezdett felfelé ívelni.
Fontos hozzátenni: Gyurcsány addig sem volt kapcsolatok nélküli kívülálló.
A KISZ-ben, majd a DEMISZ-ben országos szintig jutott, 1990 után pénzügyi és üzleti pályára váltott, 1992-ben pedig létrehozta az Altust. Saját parlamenti életrajza szerint 1992 és 2002 között az Altus vezérigazgatója volt.
Egy 1996-os interjúban maga is úgy fogalmazott, hogy amikor elindította vállalkozását, volt „tudása és kapcsolata”.
Nem érdemes tehát azt a mesét előadni, hogy egy teljesen ismeretlen fiatalember egyszer csak feleségül vett egy jó családból származó nőt, és másnap milliárdos lett. Ez egyszerűen nem igaz.
A valóság érdekesebb.
Gyurcsány saját politikai-kapcsolati tőkével érkezett, majd egy olyan család tagja lett, amelynek egyik generációja a pártállam legfelső politikai vezetésében, a következő pedig a külkereskedelmi, banki és vállalati világban rendelkezett komoly tapasztalattal.
Nem egy nullához adódott hozzá valami.
Két kapcsolati rendszer ért össze.
1995: az év, amikor felgyorsult minden
Ha egyetlen évet kellene pirossal bekeretezni ezen a családfán, 1995 jó eséllyel az lenne.
Ebben az időszakban az Altus komoly privatizációs ügyletekbe lépett be, amelyek közül a legismertebb a Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund, vagyis a Motim megszerzése.
Mihályi Péter privatizációtörténeti munkája szerint az Altus és konzorciális partnere 705 millió forintért szerezte meg a vállalatot, miközben a finanszírozáshoz 700 millió forintos hitelt vett fel a Magyar Hitel Banktól.
És itt találjuk megint Apró Piroskát.
Apró 1995 februárjától 1997 januárjáig a Magyar Hitel Bank igazgatóságának elnöke volt; a bank vezérigazgatói, majd elnök-vezérigazgatói operatív irányítását ugyanakkor Járai Zsigmond látta el.
Ez a különbség fontos.
Tény, hogy Gyurcsány cége olyan banktól kapta a Motim megvásárlásához szükséges, a vételár szinte egészét fedező hitelt, amelynek igazgatósági elnöke ekkor későbbi anyósa, Apró Piroska volt. Ugyanakkor ebből nem következik automatikusan, hogy Apró személyesen intézte, engedélyezte vagy bírálta volna el a hitelt; a bank operatív vezetése Járai Zsigmond kezében volt, és egy banki hitelnek saját eljárási rendje van.
A tényszerűség éppen azért fontos, mert nincs szükségünk rá, hogy olyasmit állítsunk, amit nem tudunk bizonyítani.
A bizonyított tény önmagában elég érdekes.
705 milliós vételár. 700 milliós bankhitel. Ugyanannak a banknak az igazgatósági elnöki székében a család egyik meghatározó tagja.
Az olvasó ebből levonhatja a saját következtetését.
Nemcsak Motim: ekkor állt össze az Altus világa
A Motim ráadásul nem magányos ügylet volt.
Az Altus ebben az időszakban több társaságban szerzett részesedést, és 1995 végén a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. is a cég érdekeltségébe került. Mihályi privatizációs enciklopédiája szerint a Perfekt vételára több mint 300 millió forint volt, a társaság pedig már ekkor nyereséges, komoly saját tőkével rendelkező vállalatnak számított.
Az Altus tehát néhány év alatt már nem az a kis vállalkozás volt, amelyet Gyurcsány 1992-ben elindított, hanem egy olyan vagyonkezelő központ, amely a privatizációs korszak lehetőségeit kihasználva ipari, ingatlan- és szolgáltató cégekben szerzett pozíciókat.
Ebben az időben pedig Gyurcsány már az Apró–Dobrev család tagja volt.
A két tényt nem kell mesterségesen ok-okozati viszonyba kényszeríteni.
Elég egymás mellé tenni őket.
A köztes generáció a kulcs: Apró Piroska
Talán ez a családfa legfontosabb tanulsága.
Ha csak Apró Antalra koncentrálunk, könnyű az egész történetet elintézni azzal, hogy „kommunista nagyapa”. Ha csak Gyurcsányt nézzük, akkor pedig egy tehetséges vagy gátlástalan – politikai ízlés szerint választható – üzletember történetét látjuk.
A kettő között azonban ott áll Apró Piroska, és nélküle a történet logikája nehezen érthető.
Ő az a generáció, amely még a Kádár-korszakban építette ki tudását és kapcsolatrendszerét, de már tökéletesen otthonosan mozgott az 1990 utáni kapitalista környezetben is.
Külkereskedelem.
Szófia.
Videoton.
Miniszterhelyettesi poszt.
Magáncégek.
Banki igazgatóság.
Majd 1997-től az Altus igazgatóságának elnöki széke is.
Ez már nem egyszerűen egy politikus lányának életrajza, hanem egy rendszerhatáron átnyúló elitkarrier.
És van a családban egy másik, kevésbé ismert ág is
Apró Piroska testvére, ifjabb Apró Antal története egészen más világba vezet.
Korabeli és későbbi források szerint ifjabb Apró a Belügyminisztérium III/II-es, vagyis kémelhárítási területén dolgozott, majd a rendszerváltás után a magánbiztonsági és magánnyomozói szektorban jelent meg. A Világgazdaság már 2007-ben részletesen foglalkozott ezzel az ággal.
A családfán tehát ugyanazon generációban egyszerre jelenik meg:
külkereskedelem és bankvilág az egyik oldalon, állambiztonsági múlt és későbbi magánbiztonsági üzlet a másikon.
Ebből sem következik önmagában törvénytelenség.
De amikor azt vizsgáljuk, hogyan öröklődött tovább a magyar elit kapcsolati tőkéje, ezt az ágat egyszerűen nem lehet kihagyni.
Nem titkos hálózat. Ennél sokkal hétköznapibb – és fontosabb
A rendszerváltásról szeretünk úgy beszélni, mintha 1990-ben valaki lekapcsolta volna a villanyt az egyik Magyarországon, majd másnap reggel felkapcsolta volna egy teljesen másikon.
Az emberek azonban nem cserélődtek ki.
A nyelvtudás nem tűnt el.
A külföldi partner telefonszáma nem semmisült meg.
A banki ismeretség nem párolgott el.
A külkereskedelmi tapasztalat, a minisztériumi rutin, a vállalati kapcsolatok, az állami szervek működésének ismerete ugyanúgy megmaradt, mint a társadalmi státusz és az a tudás, hogy kit kell felhívni, hol kell kopogtatni, milyen ügylet hogyan működik.
Ezért félrevezető az Apró–Dobrev–Gyurcsány történetet pusztán örökölt vagyonként értelmezni.
Itt sokkal inkább örökölt és egymáshoz kapcsolódó tőkefajtákról beszélhetünk.
Apró Antal politikai tőkéjéről.
Apró Piroska külkereskedelmi, vállalati és banki tapasztalatáról.
Petar Dobrev bolgár külkereskedelmi kapcsolatrendszeréről.
Dobrev Klára ebbe a sokrétegű, több rendszer tapasztalatát magában hordozó családi közegbe született bele.
Ehhez később, Gyurcsány Ferenccel kötött házassága révén társult a férje saját KISZ–DEMISZ múltjából és vállalkozói pályájából származó kapcsolati tőkéje.
A családfa, amelyen a rendszerváltás is látszik
Ha ezt a történetet egyetlen mondatba akarjuk sűríteni, talán így lehet:
nem egy család maradt változatlanul hatalmon, hanem egy család különböző generációi tanulták meg használni egymást követő rendszerek lehetőségeit.
Ez sokkal pontosabb állítás annál, hogy a „kommunisták átmentették magukat”, mert megmutatja, hogyan történhetett mindez.
Az első generáció politikai pozícióban volt.
A második már külkereskedelmi, vállalati és banki tudást szerzett.
A család bolgár ága ugyanennek a szocialista külkereskedelmi rendszernek egy másik országában működött.
A rendszerváltás után megjelentek a magáncégek.
Majd ebbe a világba érkezett meg Gyurcsány Ferenc, aki maga is a késő Kádár-korszak ifjúsági politikájának felső szintjéről lépett át az üzleti életbe.
Ezért a történet valóban nem Gyurcsánnyal kezdődött.
És talán nem is az a legérdekesebb benne, hogy Apró Antal unokája később egy magyar miniszterelnök felesége lett.
Hanem az, hogy ha az ember végighúzza az ujját ezen a családfán, szinte az egész magyar rendszerváltás történetét végig tudja követni rajta: pártállami politika, külkereskedelem, állambiztonság, privatizáció, bankok, magáncégek, majd újra politika.
A nevek változtak.
A rendszer is megváltozott.
A kapcsolati tőke azonban ritkán indul újra nulláról.
