Október 17-én Antiochiai Szent Ignác püspökre és vértanúra emlékezünk, arra az emberre, aki nem egyszerűen beszélt Krisztusról, hanem akkor is ragaszkodott hozzá, amikor már tudta, hogy ezért az életével fizet.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Antiochiai Szent Ignác az ősegyház egyik legfontosabb alakja volt. Életének korai szakaszáról keveset tudunk, azt azonban igen, hogy Antiochia püspökeként szolgált abban a városban, ahol az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus követőit először nevezték keresztényeknek. Az apostoli kor közvetlen örököseként olyan időben vezette közösségét, amikor a keresztény hit nem társadalmi rangot, biztonságot vagy elismerést jelentett, hanem sokszor üldöztetést és halálveszélyt.
Traianus császár uralkodása idején Ignácot elfogták, majd Rómába vitték, hogy ott kivégezzék. Hosszú útja azonban nem a félelem vagy a kétségbeesés történetévé vált. Éppen ellenkezőleg: fogolyként írta meg azt a hét levelét, amelyek azóta is az őskeresztény egyház legfontosabb dokumentumai közé tartoznak. Ezekben a közösségek egységéről, az igaz hit megőrzéséről, a püspökkel való közösségről, valamint Krisztus valóságos emberségéről és szenvedéséről írt.
Ignác számára a kereszténység nem elmélet volt. Nem világnézeti állásfoglalás, nem hagyományőrzés, és nem olyan hit, amely addig tart, amíg nem kerül túl nagy áldozatba. Tudta, mi vár rá Rómában, mégsem akarta megtagadni Krisztust azért, hogy megmentse a saját életét.
Talán éppen ezért olyan megrázóan aktuális ma is az üzenete. Mi többnyire nem vadállatok elé kerülünk a hitünkért. Sokszor ennél jóval kisebb dolgoknál kezdődik a próbatétel: kimondjuk-e, hogy keresztények vagyunk akkor is, ha ezért kinevetnek; vállaljuk-e az értékeinket akkor is, ha kényelmetlenné válik; kiállunk-e az igazság mellett akkor is, amikor egyszerűbb lenne hallgatni.
A mai evangélium különös erővel kapcsolódik Ignác életéhez. Jézus azt mondja tanítványainak, hogy aki megvallja őt az emberek előtt, azt ő is megvallja Isten angyalai előtt, és arra is figyelmezteti őket, hogy amikor hatalmasságok elé hurcolják őket, ne rettegjenek előre attól, mit kell majd mondaniuk, mert a Szentlélek megadja nekik a szükséges szavakat.
Ignác egész élete ennek a mondatnak lett a bizonyítéka.
Nem azért volt bátor, mert nem félt, hanem azért, mert tudta, hogy van valami, ami fontosabb a félelemnél. Nem azért vállalta a vértanúságot, mert megvetette az életet, hanem azért, mert Krisztust még az életénél is fontosabbnak tartotta.
Ez talán a mai nap legnagyobb kérdése számunkra is: meddig tart a hitünk, amikor már ára van?
Mert könnyű hinni akkor, amikor semmit nem veszítünk vele. Sokkal nehezebb akkor, amikor döntéseket, kapcsolatokat, társadalmi elfogadottságot vagy biztonságot kell kockáztatni érte. Antiochiai Szent Ignác azonban arra emlékeztet bennünket, hogy a kereszténység ereje soha nem abból fakadt, hogy alkalmazkodott a világhoz, hanem abból, hogy voltak emberek, akik akkor sem tagadták meg Krisztust, amikor minden emberi számítás szerint ez lett volna a könnyebb út.
Antiochiai Szent Ignác, könyörögj értünk, hogy amikor döntenünk kell félelem és hit, kényelem és igazság, hallgatás és tanúságtétel között, legyen bátorságunk Krisztust választani.
