Négy előadás. Ennyi jutott Arthur Miller első Broadway-darabjának 1944-ben. Öt évvel később Az ügynök haláláért Pulitzer-díjat kapott. Az 1915. október 17-én született drámaíró pályáján a kudarc és a siker egyaránt főszerepet játszott – műveiben pedig azt vizsgálta, milyen árat fizetünk azért, hogy sikeresnek lássanak bennünket.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Négy előadás után sem tűnt el
Miller nem kész színházi tekintélyként érkezett a Broadwayre. Dolgozott autóalkatrész-raktárban, a Michigani Egyetemen újságírást tanult, és az egyetemi lapnál is munkát vállalt. Első Broadway-bemutatkozása, a The Man Who Had All the Luck gyorsan lekerült a műsorról. Az áttörést az 1947-es Édes fiaim hozta meg, két évvel később pedig bemutatták Az ügynök halálát.
A két bemutató közötti különbséget könnyű volna a kitartás diadalaként elmesélni. Miller darabjai azonban éppen az ilyen megnyugtató sikertörténeteket teszik gyanússá. Mi történik azokkal, akik ugyanúgy dolgoznak, reménykednek és kapaszkodnak, mégsem érkeznek meg sehova?
Amikor az ember saját magát is eladná
Az ügynök halála középpontjában Willy Loman áll, az öregedő utazó ügynök, akinek egyre nehezebb összeegyeztetnie az életét azzal, amit valaha elképzelt magának. A darab az amerikai álom egyik meghatározó színpadi vizsgálata lett.
Willy számára a siker több a megélhetésnél: bizonyíték arra, hogy számít. Hogy szeretik, elismerik, és volt értelme mindannak, amit végigdolgozott.
Ebben rejlik a történet ma is fájó pontja. Ha valaki a teljes emberi értékét a teljesítményéhez köti, egy szakmai kudarc könnyen az egész életéről kimondott ítéletté válhat. A család pedig hiába van közel, ha tagjai már csak az elvárásokon keresztül képesek látni egymást.
Miller színpadán az otthon sem feltétlenül menedék. A nappaliba befér a verseny, a szégyen és minden elhallgatott csalódás.
Salem közelebb volt, mint látszott
A Salemi boszorkányok az 1692-es boszorkányperek történetén keresztül beszélt az ötvenes évek amerikai kommunistaellenes légköréről. Miller később egy harvardi előadásán is felidézte, hogyan talált kapcsolatot a történelmi perek és saját korának félelmei között.
A darabban a gyanú egy idő után önálló életre kel. A védekezés gyanússá válhat, a hallgatás terhelőnek tűnhet, és mindenkinek döntenie kell, meddig hajlandó együtt sodródni a többiekkel.
Miller 1956-ban maga is az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Képviselőházi Bizottság elé került. Nem volt hajlandó megnevezni másokat; emiatt 1957-ben elítélték a kongresszus megsértéséért. Az ítéletet 1958-ban hatályon kívül helyezték.
A dráma tehát megelőzte szerzője személyes meghurcoltatását. Mire tőle is neveket követeltek, már megírta, hogyan működik az a közeg, amelyben mások bemártása a saját menekülés feltételévé válhat.
A házasság, amelyre mindenki figyelt
Miller 1956-ban feleségül vette Marilyn Monroe-t. Házasságuk 1961-ben válással ért véget; ugyanabban az évben mutatták be a Miller forgatókönyvéből készült Kallódó embereket, Monroe szereplésével.
A kapcsolat látványos belépő egy Miller-portréhoz. Egy világhírű filmsztár és egy ünnepelt drámaíró házassága önmagában is történetet kínál.
Csakhogy a darabokhoz visszatérve hamar elhalványul a hollywoodi csillogás. Ott emberek próbálják megőrizni a méltóságukat, megmagyarázni a döntéseiket, vagy legalább elkerülni, hogy kimondják magukról az igazat.
Nem kényelmes évforduló
Millerre emlékezve könnyű felsorolni a sikereket. Érdekesebb elővenni valamelyik darabját, és megfigyelni, hol válik kényelmetlenné.
Amikor a szülő a gyereke eredményeiből akar igazolást kapni?Amikor egy közösség már jobban ragaszkodik a vádhoz, mint amennyire érdekli az igazság?
Születésének 111. évfordulóján ezek miatt érdemes újraolvasni Arthur Millert. A szereplőit könnyű felismerni. Nehezebb bevallani, ha valamelyikükben magunkra ismertünk.
