A hétvégi M7-es balesetek ismét megmutatták, milyen gyorsan válhat veszélyessé egy utazás. Néhány perc késés bosszantó lehet, de egyetlen találkozó vagy program sem ér annyit, hogy kockáztassunk érte. Az úton végül egyetlen dolog számít igazán: hogy biztonságban megérkezzünk.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vasárnap ismét balesetek nehezítették a közlekedést az M7-es autópályán Budapest felé. Pákozd térségében négy autó ütközött össze, a járművekben összesen nyolcan utaztak. Polgárdi és Szabadbattyán között három autó karambolozott, ezekben szintén nyolcan ültek. A torlódás kilométereken át húzódott, az autósoknak várniuk kellett – számolt be az MTI.
Ilyenkor szinte automatikusan a dugóról beszélünk. Hány kilométeres? Mennyi időt veszítünk? Merre lehet kerülni? Pedig talán nem ez a legfontosabb kérdés.
A baleseti hírek mögött emberek vannak. Valaki munkába, nyaralni vagy a családjához indult. Valakit várnak otthon. És amikor beülünk az autóba, mindannyian ugyanazzal a természetes feltételezéssel indulunk el: oda fogunk érni.
Öt percért megéri?
Vezetés közben különösen könnyű elveszíteni az arányérzékünket. Bosszant, ha valaki előttünk lassabban halad. Idegesítő, ha nem tudunk előzni. Megpróbáljuk még elérni a zöldet, aztán a sárgát. Ha késésben vagyunk, egyre gyakrabban pillantunk az órára, és észrevétlenül elkezdünk másképpen vezetni.
Csakhogy érdemes feltenni egy egyszerű kérdést: valójában mennyi időt nyerünk?
Vegyünk egy leegyszerűsített példát. Ha valaki 100 kilométert folyamatosan 130 km/órával tesz meg, az út elméletileg körülbelül 46 percig tart. Ugyanez 110 km/órás átlaggal nagyjából 55 perc. A különbség kevesebb mint kilenc perc.
A valós közlekedésben persze egyik sebességet sem lehet száz kilométeren keresztül változatlanul tartani, ezért ez nem menetidő-előrejelzés. Arra azonban jól rámutat, milyen kevés időről beszélünk ahhoz képest, mekkora jelentőséget tulajdonítunk neki az autóban.
Kilenc perc. Ennyiért nincs értelme kockázatot vállalni.
A nagyobb sebesség nemcsak kevesebb időt hagy
A sebesség növekedésével nem pusztán gyorsabban érkezünk meg egy veszélyhelyzethez. Kevesebb időnk marad felismerni és kezelni azt, miközben a jármű a reakció ideje alatt is halad tovább.
Ha az előttünk lévő hirtelen fékez, egy autó sávot vált, valami az úttestre kerül vagy váratlan torlódás alakul ki, először észlelni kell a veszélyt, majd reagálni rá. És az ember nem gép. Fáradt lehet. Elkalandozhat a figyelme. Egyetlen pillanatra a navigációra nézhet. Rosszul mérheti fel a másik autó sebességét.
A KRESZ ezért sem egyszerűen sebességhatárokról szól. Alapelv, hogy a jármű sebességét úgy kell megválasztani, hogy a vezető az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt meg tudjon állni, amelyre az adott körülmények között számítania kell.
A telefon megvár
Talán nincs ennél egyszerűbb szabály: vezetés közben a telefon nem fontosabb az útnál.
Az üzenet ott lesz néhány perccel később is. A hívást vissza lehet hívni. Ha valamit feltétlenül meg kell nézni, félre lehet állni egy biztonságos helyen. Egy autó azonban akár egy-két másodperc alatt is jelentős távolságot tesz meg. Autópálya-tempónál ez már több tíz métert jelenthet.
Ennyi idő alatt megváltozhat előttünk a teljes forgalmi helyzet. Nem kell hosszú üzenetet írni ahhoz, hogy a figyelem elterelődjön. Elég egy értesítés. Egy név a kijelzőn. Egy pillantás.
Nem kell „megleckéztetni” a másik autóst
Az utakon időnként mintha személyes sértéssé válna, ha valaki lassabban megy, később indul el a lámpánál vagy nem enged azonnal előzni.
Jön a követési távolság csökkentése, a villogás, a dudálás, az ingerült előzés. Pedig a másik autó vezetőjéről szinte semmit sem tudunk.
Lehet, hogy kezdő vagy idős, ismeretlen úton jár, esetleg gyerek ül mögötte. És az is lehet, hogy egyszerűen hibázott – ahogy bárkivel előfordulhat.
Egy közlekedési hiba azonban nem felhívás arra, hogy egy másik sofőr újabb veszélyhelyzetet teremtsen. Az úton nem feladatunk megbüntetni egymást.
A követési távolság nem elvesztegetett hely
Autópályán különösen csábító lehet közel kerülni az előttünk haladóhoz, főleg nagy forgalomban. Ha nagyobb rést hagyunk, valaki esetleg besorol elénk.
És akkor mi történik? Semmi különös. Egy autóval hátrébb kerülünk.
A megfelelő követési távolság viszont időt ad. Időt észlelni, hogy az előttünk haladó fékez. Időt levenni a lábat a gázról. Időt fékezni vagy – ha a helyzet lehetővé teszi – elkerülni az ütközést. Az a néhány méter, amelyet néha bosszantó „üres helynek” érzünk magunk előtt, valójában biztonsági tartalék.
Fáradtan sem ugyanaz az ember ül a volánnál
A hosszabb utak másik veszélye a fáradtság.
Nem feltétlenül akkor kell megállni, amikor már alig tudjuk nyitva tartani a szemünket. A koncentráció romlása korábban elkezdődhet. Nehezebben tartjuk a sávot, később vesszük észre a táblákat, lassabban reagálunk, és előfordulhat, hogy az út utolsó néhány kilométerére alig emlékszünk.
Ilyenkor a megállás nem időpazarlás. Ha húsz perc pihenésre van szükség, akkor húsz perccel később érkezünk meg. De megérkezünk.
Az utas is tehet valamit
A biztonság nem kizárólag annak az ügye, aki a kormányt fogja.
Ha azt látjuk, hogy a sofőr fáradt, szóljunk. Ha ideges, ne sürgessük. Ha késésben vagyunk, ne mondogassuk neki, hogy „lépj oda neki”, vagy hogy „ezt még meg lehet előzni”.
Különösen fontos ez akkor, amikor gyerekek is ülnek az autóban. A gyerek ugyanis azt tanulja közlekedési kultúrának, amit maga körül lát. Ha számára természetessé válik, hogy apa vagy anya minden lassabb autóst szid, telefonozik a volánnál vagy a megengedettnél gyorsabban hajt, könnyen ezt viszi tovább.
De azt is megtanulhatja, hogy az öv becsatolása nem vita kérdése, a piros lámpánál megállunk, és ha késünk, akkor késünk.
A dugóban ülve jusson eszünkbe, miért áll a sor
Egy baleset után kialakuló torlódásban ülni bosszantó. Az ember nézi az órát, a navigáció egyre későbbi érkezést mutat, körülötte pedig mindenki türelmetlen.
Ilyenkor azonban érdemes arra is gondolni, hogy ha egy baleset miatt állunk, előttünk valakinek valószínűleg sokkal rosszabb napja van, mint nekünk.
Lehet, hogy összetört az autója. Lehet, hogy megsérült. Lehet, hogy mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak azért, hogy segítsenek rajta és biztonságossá tegyék az utat. A mi problémánk eközben lehet, hogy húsz vagy harminc perc késés. Ezt a különbséget néha érdemes tudatosítani.
Jobb késni, mint soha nem érni oda
Senki nem úgy indul el otthonról, hogy aznap balesetet fog okozni. A legtöbb ember nem tartja magát veszélyes sofőrnek sem.
A közlekedés azonban éppen azért különleges, mert egyetlen rossz döntés következménye sokkal nagyobb lehet annál, mint amekkora jelentőséget a döntés pillanatában tulajdonítunk neki.
Egy felesleges előzés. Egy telefonra vetett pillantás. Túl kicsi követési távolság. Néhány kilométer per órával több. Vagy az a gondolat, hogy ezt még gyorsan megcsinálom.
A mai M7-es balesetek részleteiből nem lenne helyes találgatni, mi vezetett az ütközésekhez. Azt azonban minden hasonló hír felidézheti bennünk, hogy vezetés közben milyen kevésen múlhat a biztonság.
A találkozó megvár. A vacsora megvár. A munkahelyen el lehet mondani, hogy dugó volt. A családnak lehet telefonálni, hogy késünk.
Az út végén nem az számít, hány perccel korábban érkeztünk meg. Hanem az, hogy megérkeztünk.
