Rendőri beavatkozással oszlatták fel a francia elnöki rezidencia környékén gyülekező tömeget szombaton Párizsban. Az üzemanyagárak emelkedése és a megélhetési nehézségek miatti országos tiltakozáshullámban több mint kétszázhetven embert vettek őrizetbe.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A francia főváros vezetése előzetesen megtiltotta a nyilvános demonstrációkat Párizs több kiemelt övezetében, köztük az elnöki palotával szomszédos utcákban. A tilalom megszegése 135 eurós bírságot von maga után, ennek ellenére már a délelőtti óráktól kezdve több helyszínen is megmozdulások kezdődtek.
Az Elysée-palotától mintegy kétszáz méterre egy körülbelül százfős csoport részben eltorlaszolta a forgalmat, miközben a rendőrséget és a kormányt bíráló transzparenseket tartottak a magasba. A hatóságok könnygázgránát bevetésével oszlatták fel a fennakadást okozó tömeget, amely ezt követően a Champs-Élysées sugárút felé húzódott vissza. A TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint a megmozdulásokat az üzemanyagok drágulása és a lakossági vásárlóerő csökkenése váltotta ki országszerte.
A tiltakozások több francia nagyvárosban is erőszakba torkolltak. Lille-ben a tüntetők betörték a városháza üvegajtaját, behatoltak a helyiségbe és megrongálták a berendezést, majd a rohamrendőrök megérkezése előtt elmenekültek. Hasonló rongálás történt Marseille-ben is, míg Bordeaux-ban a hatóságok könnygázzal oszlatták fel a Place de la Victoire-on összegyűlt elégedetlenkedőket. Szombat kora délutánig országszerte 272 embert állítottak elő a hatóságok, közülük több mint százhatvanat a fővárosban.
Forrás: TASZSZ Hírügynökség (Angol)






