Egy köpeny, egy tekintet, néhány jellegzetesen megformált mondat: Lugosi Béla olyan figurát teremtett a filmvásznon, amely túlélte alkotóját. A világhír azonban beszűkítette a lehetőségeit is. Születésének évfordulóján érdemes a vámpír mögött a színészt is észrevenni.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Lugoson látta meg a napvilágot 1882. október 20-án Blaskó Béla Ferenc Dezső, akit Lugosi Bélaként ismert meg a világ. Hollywood előtt magyar színpadokon építette pályáját, 1913-ban a Nemzeti Színház társulatának is tagja lett. Amerikában eleinte magyar társulattal lépett fel, angol nyelvű szerepeit pedig fonetikusan leírt szövegből tanulta – idézi fel pályájának kezdetét a Nemzeti Archívum.
Ez az indulás önmagában is figyelmet érdemel. Egy színésznek a nyelv munkaeszköz: ritmus, hangsúly, jelentés és kapcsolat a közönséggel. Lugosinak úgy kellett újra felépítenie magát, hogy eleinte éppen ez az eszköz állt a legkevésbé rendelkezésére.
A szerep, amely mindent megváltoztatott
1927-ben a Broadwayn alakította Drakulát, majd az 1931-es, Tod Browning rendezte filmben is eljátszotta a grófot. A mozis siker világhírnevet hozott számára. A Nemzeti Filmintézet összefoglalója ugyanakkor arra is kitér, hogy később nehezen tudott kitörni a horrorfilmes szerepkörből, noha pályafutása során több mint száztíz filmben dolgozott.
Lugosi történetében talán ez a legérdekesebb ellentmondás. A közönség felismeri, a neve vonzerőt jelent, mégis egyre szűkebbé válik az a tér, amelyben megmutathatja magát. Ha egy alakítás ennyire sikeres, könnyen elvárássá lesz: a néző újra ugyanazt az élményt szeretné, a filmgyártó pedig újra ugyanazt a sikert.
Ebből a szempontból a skatulya kényelmes megoldás. Mindenki tudja, mire számíthat. Csak éppen a színész következő lehetősége marad bizonytalan.
A siker nem mutat meg mindent
Lugosi pályáját hiba volna pusztán egy elszalasztott élet történeteként olvasni. Drakulája maradandó filmtörténeti teljesítmény. Kevés művész mondhatja el magáról, hogy egy szerep megformálásával ennyire tartósan befolyásolta a közönség képzeletét.
Mégis érdemes feltenni a kérdést: jól becsülünk-e meg egy művészt, ha mindig ugyanazért ünnepeljük, és közben alig érdeklődünk más munkái iránt? A rajongásból is lehet elvárás. Abból, hogy „ebben nagyszerű vagy”, könnyen lesz az, hogy „maradj is ennél”.
Martin Landau 1995-ben Oscar-díjat kapott azért, ahogyan Lugosi Bélát alakította az Ed Wood című filmben. Van ebben valami keserű: Lugosinak nem jutott ilyen elismerés, az őt megformáló színésznek igen.
Születésének évfordulóján érdemes elővenni valamelyik filmjét, és a jól ismert Drakula mögött észrevenni a színészt is. Aki magyar színpadokról indult, Amerikában újrakezdte a pályáját, és aligha gondolta, hogy legnagyobb sikere után ilyen nehéz lesz más szerepekben is bizonyítania.
