
„Ne féljetek!” – tüntetést tartottak a Kossuth téren a Tisza-kormány ellen
A Ne féljetek! 2.0 címmel tartott kormányellenes tüntetés szónokai Budapesten a Kossuth téren 2026. szeptember 5-én. — Fotó: MTI/Máthé Zoltán
„Ne féljetek!” – tüntetést tartottak a Kossuth téren a Tisza-kormány ellen
„Ne féljetek! 2.0” címmel tartottak kormányellenes demonstrációt szombat este a Kossuth téren. A KözTér és a CitizenGO rendezvényét a szervezők nem hagyományos tüntetésként, hanem interaktív közösségi eseményként hirdették meg: az ismert közéleti szereplők mellett olyan civilek is színpadra állhattak, akik előzetesen kétperces videóban küldték el gondolataikat.
A rendezvény kezdetén Renge Zsolt arról beszélt, hogy a választások előtt megígért „szeretetországból” szerinte egyelőre semmi sem látszik. Gulyás István közmédiából történt eltávolításának említésekor a tömeg „Nem hagyjuk!” skandálásba kezdett.
Nem sokkal később Dezse-Zelenka Dóra lépett színpadra. A miniszterelnököt „két lábon járó, közpénzből fizetett gyűlöletpropagandának” nevezte, és azt mondta, Magyar Péter politikája szerinte magyarokat fordít egymással szembe. A beszédének azonban nem csupán a bírálat volt a lényege: arra kérte a jelenlévőket, hogy „meg kell fogni még egy magyar kezét”, terjeszteni kell a józan hangot, mert csak így lehet valódi közösséget építeni.
Dóra után Szabó László és Mónus Benjámin következett. Utóbbi arról beszélt, hogy nem érdemes kizárólag a jelenlegi hatalom kritikájára építeni, hanem „jobb filmet” kell forgatni: olyan országot, ahol az emberek először magyarok, és csak azután sorolják magukat valamely politikai oldalhoz.
Dezse Balázs már jóval keményebb hangot ütött meg. A kormány energetikai politikáját bírálta, majd arra figyelmeztetett, szerinte egyre erősebb a feljelentgetés és a politikai megbélyegzés légköre. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal működését is kritizálta, mondván, olyan rendszer épülhet ki, amelyben embereket politikai alapon vesznek célba.
Ezután civil felszólalók is színpadra álltak, majd Huth Gergely következett, aki az este egyik legnagyobb tapsát kapta.
Huth arról beszélt, hogy szerinte rendkívüli gyorsasággal bontják le azt a világot, amely a rendszerváltozás óta felépült. Szóba hozta a közmédia átalakítását, Ruff Bálintot, Unger Annát, az alkotmányos intézmények körüli változásokat és a választási kampány több ügyét is. A közönség Lannert Judit, Ruff Bálint és Unger Anna nevének hallatán füttyel reagált.
A beszéd legerősebb mondata az elszámoltatásról szólt:
„Eljön a revans ideje, hamarabb, mint gondolnák! Eljön a valódi elszámoltatás.”
Huth szerint eljön az idő, amikor azoknak is felelniük kell majd, akiket ő a jelenlegi folyamatok felelőseinek tart.
Skrabski Fruzsina rövid felszólalása után Ábrahám Róbert érkezett, aki Huth mellett szintén kiemelkedően erős tapsot kapott. Ábrahám rögtön azzal kezdte, hogy a jelenlévők között is vannak olyanok, akikkel nem ért mindenben egyet, de szerinte éppen most nincs helye annak, hogy a különböző stílusú és gondolkodású emberek egymást rekesszék ki.
Úgy fogalmazott, sokkal többen lehetnének a Kossuth téren, ha nem lenne ennyi vita azok között, akik ugyanazokban az alapvető ügyekben gondolkodnak hasonlóan. Azt mondta, maga is rendezi ennek érdekében a korábbi konfliktusait.
„Eljön majd az idő, amikor nekünk kell újjáépíteni Magyarországot, és azt, ami marad belőle. Nekünk kell begyógyítani a sebeket” – fogalmazott.
Ábrahám hangsúlyozta: szerinte nem a gyűlölet útja vezet előre, és most nem az ünneplés, hanem a munka és az alázat ideje van. Emiatt azt is jelezte, hogy az eseményt követő táncos programon nem vesz részt.
Újabb civil felszólalás és Teleki Béla beszéde után Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője állt mikrofonhoz. A Bűnvadászok ügyéből indult ki, a tömeg pedig a szervezet nevét kezdte skandálni. Horváth szerint az eset annak jele, hogy a jelenlegi hatalom a jövőben más, hazafias szervezetekkel szemben is felléphet.
A beszédének lényegi mondata azonban az összefogásról szólt:
„Nyitok mindenki felé, aki az Isten, haza, család értékekkel együtt tud érteni, a többit meg majd értelmesen megbeszéljük.”
Az este vége felé Tóth Elizabeth, a Magyar Valóság alapítója és a Dobbanjon Mozgalom elnöke is színpadra lépett. Először névnapja alkalmából köszöntötte Orbán Viktort, majd arról beszélt, hogy az azonos értékeket vallók között is vannak viták, de ezeket most félre kell tudni tenni. Szerinte a hazaszeretet és Magyarország jövője olyan közös pont, amely mellett az eltérő vélemények ellenére is össze lehet fogni.
Elizabeth azt hangsúlyozta, hogy mozgalmával soha nem akarta megmondani másoknak, hogyan gondolkodjanak. Egy nemzethez tartozunk, ezért szerinte a közös nevezőt kell keresni és a régi sérelmek egy részét félretenni a nagyobb cél érdekében.
Magyar Péterről azt mondta, szerinte nem jó vezető, mert az emberekben felgyülemlett indulatokat és frusztrációt használja politikai eszközként. Beszédét a rendezvény címéhez visszakanyarodva egy egyszerű mondattal zárta:
„Ha mi nem félünk, akkor nem tud minket megfélemlíteni.”
A rendezvény végén a szervezők és a felszólalók közösen álltak színpadra, majd megkezdődött a meghirdetett táncház.
A Kossuth téri este talán éppen azért volt érdekes, mert nem szólt mindenki ugyanazon a hangon. Volt, aki az elszámoltatásról beszélt, volt, aki az új kormány lépéseivel szembeni ellenállást sürgette, mások pedig éppen azt mondták: nem lehet tovább egymással harcolni, közösséget kell építeni és újra meg kell tanulni együtt dolgozni.
A „Ne féljetek!” így ezen az estén már nem pusztán egy tüntetés címe volt. Egyszerre jelentett ellenállást a kormánnyal szemben, és felszólítást azoknak is, akik az elmúlt hónapok vereségei és vitái után még keresik, hogyan tovább.




