Rabszolgából lett pápa, kudarcokból emelkedett fel, majd életét is odaadta hitéért. Szent I. Kallixtusz története arról szól, hogy Istennél egyetlen ember élete sincs végleg elveszve.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Kevés olyan szent van, akinek életében ennyire világosan látszik, hogy Isten nem a hibátlan múltat keresi, hanem az embert, aki képes felállni, újrakezdeni, majd egész életét mások szolgálatába állítani. Szent I. Kallixtusz pápa története ugyanis nem diadalmenetként indult: rabszolga volt, száműzetést szenvedett, kudarcok érték, később mégis Róma püspöke, végül pedig vértanú lett.
Kallixtusz a 2–3. század fordulóján élt. Életének korai szakaszáról elsősorban ellenfelének, Hippolütosznak az írásaiból tudunk, ezért a róla fennmaradt beszámolókat bizonyos óvatossággal kell olvasnunk. A hagyomány szerint rabszolgasorban élt, pénzügyi ügyekkel bízták meg, ám súlyos nehézségekbe került, később pedig Szardíniára száműzték.
Az ő története azonban nem ott ért véget, ahol emberi szemmel talán véget kellett volna érnie.
Miután visszatért Rómába, Zefirin pápa bizalmába fogadta, és rábízta a keresztény temetkezési helyek gondozását. Kallixtusz nevéhez kapcsolódik az Appia út mellett fekvő temető kialakítása, amelyet ma Szent Kallixtusz katakombáiként ismerünk, és amely az első keresztény évszázadok egyik legfontosabb temetkezési helyévé vált.
Kallixtusz később diakónus, majd 217 körül Róma püspöke lett.
Pápaságának egyik legfontosabb kérdése az volt, hogyan viszonyuljon az Egyház azokhoz az emberekhez, akik súlyos bűnök után vissza akarnak térni Istenhez. Voltak, akik szerint bizonyos vétkek után többé nincs helye az embernek az egyházi közösségben. Kallixtusz ezzel szemben következetesen képviselte az irgalom lehetőségét: azt, hogy az őszinte bűnbánat után nem az ember végleges elutasítása, hanem a megtérés útjának megnyitása az Egyház feladata.
Ezért sok támadás érte.
Pedig éppen ebben volt gondolkodásának egyik legmélyebb keresztény felismerése: az Egyház nem a tökéletesek klubja, hanem azok otthona is, akik elestek, felálltak, és újra Isten felé fordultak.
Kallixtusz életében ez nem elmélet volt.
Ő maga is megtapasztalta, milyen az, amikor valakinek az élete kisiklik, amikor a múltja súlyként nehezedik rá, amikor mások már talán leírták, Isten azonban még nem mondta ki az utolsó szót.
Talán ezért tudott később irgalmas lenni másokkal.
És talán ezért olyan különösen időszerű ma is az ő története, amikor mi magunk is hajlamosak vagyunk egyetlen hibából, egyetlen bukásból vagy egyetlen rossz döntésből teljes ítéletet mondani egy ember fölött. Szent Kallixtusz élete arra emlékeztet, hogy Isten nem pillanatfelvételben lát bennünket, hanem egész történetünkben, és ahol mi pontot tennénk a mondat végére, ott Ő sokszor még csak vesszőt ír.
A hagyomány szerint Kallixtusz 222 körül halt vértanúhalált. A Vatican News beszámolója szerint elfogták, egy kútba vetették és megkövezték; testét később a Via Aurelia mellett temették el.
Szent Kallixtusz történetéből ezért nemcsak egy pápa alakja rajzolódik ki, hanem egy sokkal személyesebb üzenet is.
Nem az számít, honnan indultál. Nem is az, hányszor hibáztál. Az számít, engeded-e, hogy Isten abból az életből, amelyet te talán már elveszettnek hittél, valami egészen újat építsen.
Ima
Szent Istenünk,
aki Szent Kallixtusz életében megmutattad,
hogy nincs olyan múlt, amelyből ne vezethetne út Hozzád,
taníts bennünket irgalomra.
Adj erőt, hogy saját bukásaink után fel tudjunk állni,
és adj alázatot ahhoz is, hogy ne ítéljük el végleg azt,
akinek Te még új kezdetet készítesz.
Segíts, hogy Egyházadban és közösségeinkben
ne a hibátlant keressük, hanem a megtérő embert,
ne kizárjunk, hanem utat mutassunk,
és akkor is higgyünk a kegyelem erejében,
amikor emberileg már nincs sok okunk reménykedni.
Szent Kallixtusz pápa és vértanú,
könyörögj érettünk!
Ámen.
