Van, aki úgy hagy nyomot maga után, hogy egész életében a világ szeme előtt áll. Szent Rozália éppen az ellenkező utat választotta: eltűnt a világ elől.

És évszázadokkal később egy egész város kezdett hozzá imádkozni.

Rozália a 12. században, a hagyomány szerint előkelő szicíliai családban született. Palermo fényűző világában olyan élet állhatott volna előtte, amelyről kortársai közül sokan csak álmodhattak: rang, biztonság, társadalmi megbecsülés. Ő azonban egészen mást keresett.

Istent.

Fiatalon elhagyta az udvari életet, és remeteségbe vonult. Életének utolsó időszakát a Palermo fölé magasodó Monte Pellegrino egyik barlangjában töltötte imádságban és magányban. Ott is halt meg, feltehetően még fiatalon. A róla fennmaradt életrajzi részletek jelentős része későbbi helyi hagyományból származik, kultusza azonban Szicíliában már a középkorban jelen volt. (Új Advent)

Amikor Palermo bajba került

Rozália történetének különös második fejezete csaknem ötszáz évvel halála után kezdődött.

1624-ben pestis pusztított Palermóban. Ekkor találták meg a Monte Pellegrino barlangjában azokat a földi maradványokat, amelyeket Rozália ereklyéiként azonosítottak. A következő évben ünnepélyes körmenetben vitték végig őket a városon.

A hagyomány szerint a járvány visszaszorulását Rozália közbenjárásának tulajdonították. Ettől kezdve tisztelete rendkívüli gyorsasággal terjedt el, Palermo pedig védőszentjeként kezdett tekinteni rá. (Vatikáni Hírek)

A szicíliaiak számára ezért Rozália nem egyszerűen egy régen élt remete. A remény szentje lett akkor, amikor egy egész város félt.

Szent Rozália üzenete ma

Az ő történetében talán nem is a barlang a legérdekesebb.

Hanem a döntés.

Rozália olyan világból lépett ki, amely mindent kínált neki, amit az ember általában sikernek nevez. Mégis felismerte, hogy lehet valakinek helye a világban, lehet rangja, lehet biztonsága – és közben mégsem találja meg azt, amire a lelke igazán vágyik.

A mi életünkben aligha az a feladat, hogy mindent hátrahagyva egy hegyi barlangba költözzünk. A csendet azonban nekünk is újra meg kell tanulnunk.

Mert szinte állandóan beszél hozzánk valaki. Telefon, hírek, munka, üzenetek, elvárások, félelmek, teendők. Néha olyan nagy körülöttünk a zaj, hogy már azt sem tudjuk, mit gondolunk mi magunk – nemhogy azt, mire hív bennünket Isten.

Szent Rozália élete arra emlékeztet, hogy Isten hangja nem feltétlenül a leghangosabb hang az életünkben.

Ezért kell néha elcsendesedni.

Nem azért, hogy elmeneküljünk a világból, hanem azért, hogy amikor visszatérünk hozzá, már tudjuk, mi igazán fontos.

Ima Szent Rozália közbenjárására

Istenünk,
Te Szent Rozáliát arra hívtad,
hogy a világ zaját elhagyva Téged keressen.

Taníts bennünket is csendben maradni,
amikor körülöttünk minden hangos.

Segíts felismernünk,
mi az, ami valóban fontos,
és mi az, ami csak elvonja figyelmünket Rólad.

Adj erőt a betegeknek,
vigaszt a félőknek,
reményt azoknak, akik úgy érzik, nincs tovább,
és őrizd családjainkat minden bajban.

Szent Rozália,
könyörögj érettünk!

Ámen.