Ursula von der Leyen a francia vállalkozók párizsi konferenciáján egészen sajátos kifejezéssel írta le az európai családok bankokban tartott pénzét. Mint mondta, Európának nincs hiánya megtakarításból, csakhogy ez a megtakarítás szerinte „lusta”: mintegy 10 ezermilliárd eurónyi háztartási pénz marad bankbetétekben, miközben jelentős európai megtakarításokat Európán kívül fektetnek be.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Bizottság elnöke szerint ezt a pénzt nagyobb mértékben kellene az európai vállalatok szolgálatába állítani. Erre épül az uniós Savings and Investments Union, vagyis megtakarítási és beruházási unió terve is, amelynek célja, hogy a lakossági megtakarításokat könnyebben kapcsolják össze részvény-, kötvény- és más tőkepiaci befektetésekkel. A Bizottság hivatalos dokumentumai szerint nem kötelező átcsoportosításról van szó: több befektetési lehetőséget szeretnének kínálni azoknak, akik a megtakarításukon nagyobb hozamot szeretnének elérni.
Az elképzelés gazdasági logikája érthető. A Draghi-jelentés szerint Európának 2030-ig évente további 750–800 milliárd eurónyi beruházásra lenne szüksége a versenyképesség, a technológiai fejlődés és az energetikai átállás finanszírozásához, miközben a védelmi kiadások növekedése tovább emeli a számlát. Von der Leyen szerint a tőkepiaci reformok együtt akár 470 milliárd eurónyi további magánbefektetést is mozgósíthatnának.
Csakhogy a család oldaláról nézve ugyanaz a pénz egészen mást jelenthet.
A bankban tartott megtakarítás lehet lakásra félretett pénz, nyugdíjtartalék, a gyerek taníttatására szánt összeg vagy egyszerűen az a biztonsági háló, amelyhez baj esetén hozzá lehet nyúlni. Egy bankbetét és egy tőkepiaci befektetés pedig nem ugyanaz: az utóbbi nagyobb hozamot hozhat, de veszteséget is lehet rajta elszenvedni.
Éppen ezért önmagában nem az a különös, hogy Brüsszel befektetésre szeretné ösztönözni az európaiakat. Az viszont már érdekes szemlélet, amikor a családok biztonsági tartaléka gazdaságpolitikai nézőpontból „lusta” pénzzé válik.
Mert ami egy döntéshozó szemében kihasználatlan tőke, az egy család szemében lehet egyszerűen biztonság.
Az európai vállalatoknak valóban tőkére van szükségük, és az sem ördögtől való, ha ezt részben európai megtakarításokból kapják meg. Egy feltétel azonban nem változhat: annak kell eldöntenie, mekkora kockázatot vállal a pénzével, aki megdolgozott érte.
