A zöld-fehérek Callum O'Dowda késői találatával mentettek pontot Kisvárdán, ahol a hazaiak már a meccs elején büntetőt hibáztak. A döntetlennel a szabolcsi együttes továbbra is nyeretlen saját közönsége előtt ebben a szezonban.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában 1–1-es döntetlent hozott a Kisvárda és a Ferencváros vasárnapi összecsapása. A találkozó drámai jelenettel indult, amikor a vendégek fiatal kapusa, Radnóti Dániel hibája után tizenegyeshez jutottak a házigazdák, ám Novothny Soma a felső lécre lőtte a labdát.
A kihagyott lehetőség után a szabolcsiak szerezték meg a vezetést: Bohdan Melnyik a 32. percben csapott le egy eladott labdára, majd harminc méterről lőtte ki a bal alsó sarkot. A bekapott gólra nagy nyomással válaszolt az FTC, több veszélyes helyzetet is kidolgoztak, ám a szünetre megmaradt a hazai előny.
Az MTI beszámolója szerint a fordulást követően is a fővárosiak domináltak, miközben a Kisvárda igyekezett megszállni a saját kapuja előterét. A vendégek rohamai végül a 75. percben értek góllá, amikor Callum O'Dowda bevette a szabolcsi kaput, beállítva a végeredményt.
A pontosztozkodással a Kisvárda a hatodik hazai mérkőzésén sem tudott győzni a jelenlegi idényben, míg a Ferencváros egymást követő negyedik bajnokiján volt kénytelen beérni egy ponttal.
Forrás: magyarhirlap.hu





