Vannak korszakok, amikor kereszténynek lenni kényelmesebb, és vannak olyanok, amikor minden kimondott szó súlyt kap. Antiochiai Szent Teofil olyan korban élt, amikor a kereszténység még nem társadalmi megszokás volt, hanem döntés, vállalás és nem ritkán kockázat.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A második században élt, Antiochia püspökeként vezette az egyik legfontosabb korai keresztény közösséget. Nem pusztán hirdette a hitet, hanem meg is próbálta érthetően elmondani azoknak, akik kívülről nézték, félreértették vagy támadták a kereszténységet. Írásaiban nem indulattal válaszolt a kételyekre, hanem érvekkel, türelemmel és azzal a bizonyossággal, hogy az igazságnak nincs szüksége zajra ahhoz, hogy igaz maradjon.
Ez talán ma is az egyik legnehezebb keresztény feladat.
Mert könnyű úgy megvallani a hitet, amikor mindenki egyetért velünk. Sokkal nehezebb akkor, amikor kinevetnek érte, leegyszerűsítik, támadják, vagy úgy tesznek, mintha a keresztény meggyőződés valamiféle kellemetlen maradvány lenne egy régi világból. Teofil élete arra figyelmeztet, hogy a hitet nem kell elrejteni, de harsánnyá sem kell tenni. Ismerni kell, érteni kell, és úgy kell képviselni, hogy közben ne veszítsük el azt, akiről beszélünk.
Istent.
Teofil számára ugyanis a kereszténység nem filozófiai játék volt. Nem egy elmélet a sok közül, hanem találkozás az élő Istennel. Ezért tudott egyszerre határozott és türelmes lenni. Tudta, hogy az ember nem minden vitát nyer meg, de ettől még nem kell feladnia az igazságot.
Ez ma különösen fontos.
Egy olyan világban, ahol mindenki azonnal reagál, minősít, visszavág és ítéletet mond, a keresztény ember egyik legerősebb tanúságtétele éppen az lehet, hogy nem engedi magát belerángatni minden zajba. Nem hallgat el, de nem is gyűlölettel válaszol. Nem hátrál meg, de nem felejti el, hogy a másik oldalon is ember áll.
Antiochiai Szent Teofil példája ezért nem távoli történet a kereszténység első századaiból. Nagyon is mai kérdést tesz fel:
ha ma valaki megkérdezné tőlünk, miért hiszünk, tudnánk-e válaszolni?
Nem jelszóval. Nem megszokásból. Nem azért, mert „így neveltek”.
Hanem személyesen.
Talán ez legyen a mai nap csendes feladata: megfogalmazni magunkban egyetlen mondatot arról, miért hisszük, hogy Isten jelen van az életünkben. Mert a hit akkor válik valódi tanúságtétellé, amikor már nemcsak örökölt szó, hanem saját válasz.
Mai fohász
Antiochiai Szent Teofil, segíts, hogy hitünket ne szégyelljük, ne harsányan, hanem bátran és tisztán képviseljük. Taníts bennünket úgy szólni az igazságról, hogy szavaink mögött ott legyen az életünk is. Ámen.
