Van az az étel, amelynél az ember már az első falat előtt tudja, hogy az „én csak egyet kérek” mondatnak semmi valóságalapja nincs. A szilvás gombóc pontosan ilyen. Puha krumplis tészta, közepén savanykás-édes szilva, kívül pirított morzsa, a tetején fahéjas cukor – és valami megmagyarázhatatlan módon rögtön ott terem vele a gyerekkor is.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Augusztus végén egyszer csak megjelenik a piacon az a szilva, amelyről már ránézésre tudni lehet, hogy nem lekvár lesz belőle.
Hanem gombóc.
A szilvás gombóc ugyanis nem egyszerűen egy desszert. Sok családban inkább külön esemény volt. Lisztes lett a konyhapult, a nagyi vagy anya sorban rakta a gombócokat, a serpenyőben pirult a zsemlemorzsa, mi pedig már jóval azelőtt ott ólálkodtunk a konyhában, hogy az első adag feljött volna a víz tetejére.
Aztán természetesen elhangzott:
– Nekem csak egyet.
Soha nem egy lett belőle.
A jó szilvás gombóc titka nem a sok liszt
A szilvás gombóc egyik legnagyobb buktatója éppen az, hogy túl sok liszt kerül a tésztába. Ettől ugyan könnyebb vele dolgozni, a végeredmény viszont könnyen kemény és nehéz lesz.
A legjobb alaphoz lisztesebb, öregebb burgonya kell, amit héjában megfőzünk, majd még melegen áttörünk. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni – így kevesebb lisztet vesz fel.
Hozzávalók
1 kg burgonya
körülbelül 25–30 dkg liszt
1 tojás
1 evőkanál búzadara
csipet só
12–15 szem szilva
fahéjas cukor
15–20 dkg zsemlemorzsa
2–3 evőkanál vaj vagy olaj
Így készül
A megfőtt és áttört burgonyát teljesen kihűtjük, majd hozzáadjuk a tojást, a sót, a búzadarát és annyi lisztet, hogy puha, de formázható tésztát kapjunk. Nem érdemes túl sokáig gyúrni.
A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, négyzetekre vágjuk, majd mindegyik közepére egy kimagozott szilvát teszünk. A szilva belsejébe kerülhet egy kevés fahéjas cukor.
A tészta széleit összecsípjük, majd óvatosan gombócot formázunk belőle.
Forrásban lévő, enyhén sós vízben főzzük. Amikor a gombócok feljönnek a víz felszínére, még néhány percet hagyjuk őket főni.
Közben vajon vagy kevés olajon aranybarnára pirítjuk a zsemlemorzsát. A kifőtt gombócokat lecsepegtetjük, majd azonnal megforgatjuk benne.
A végén már csak a fahéjas porcukor hiányzik.
Bőségesen.
Az az íz, amit nem lehet pontosan lemérni
Talán ezért olyan nehéz ugyanolyan szilvás gombócot készíteni, mint amilyet gyerekkorunkban kaptunk.
A receptet még le lehet írni grammra pontosan. De hogyan mérjük ki azt a mozdulatot, amellyel a nagyi eldöntötte, hogy „kell még bele egy kis liszt”? Vagy azt, hogy mennyi fahéjas cukor számít pont elégnek?
A régi konyhákban sokszor nem mérleg döntött, hanem a kéz.
„Érezni fogod.”
„Majd látod a tésztán.”
Bosszantó receptek voltak – egészen addig, amíg rá nem jöttünk, hogy valahogy mégis mindig működtek.
És talán a szilvás gombóc esetében sem kell mindent túlbonyolítani.
Legyen puha a tészta, érett a szilva, ropogós a morzsa.
Aztán üljünk le mellé.
És mondjuk ki bátran azt a mondatot, amelyről mindenki tudja, hogyan fog végződni:
„Csak egyet eszem.”
