Dorosz Dávid és a Kádár-kori külkereskedelmi elit öröksége

A magyar közélet hajlamos úgy tekinteni az újonnan feltűnő technokratákra, politikai háttéremberekre és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szereplőkre, mintha pályájuk ott kezdődne, amikor először megjelennek a nyilvánosságban. Ez kényelmes megközelítés, mert leválasztja az egyént arról a családi, társadalmi és intézményi közegről, amelyből érkezik, holott éppen ezek a közegek segítenek megérteni, ki milyen erőforrásokkal, nyelvtudással, kapcsolati mintákkal és nemzetközi tapasztalattal lép be egy adott korszak versenyébe.

Dorosz Dávid pályáját nem most vizsgáljuk először. A PestiSrácokon évekkel ezelőtt, a „Kik vagytok ti? – Külföldiek a magyar politikában” sorozat részeként már végigkövettük amerikai éveit, külföldi tanulmányait, kampánytechnológiai tapasztalatait és azt az utat, amely végül Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányáig vezetett. Akkor azonban Dorosz Dávidnál kezdtük a történetet. Most kiderült, hogy egy generációval korábban kellett volna.

A mostani nyomozás tehát nem felülírja a korábbi PestiSrácok-anyagot, hanem egy generációval meghosszabbítja. Mert miközben a korábbi cikk azt vizsgálta, milyen nemzetközi tudással és kapcsolati háttérrel tért vissza Dorosz Dávid az Egyesült Államokból a magyar politikába, az édesapja, Dorosz Lajos életútja azt mutatja meg, hogy a családban a nemzetközi mozgástér, a technológiai közeg és a külvilág felé nyitott szakmai pálya már jóval korábban jelen volt.

Az apa világa: Medicor, Budavox, Jakarta

Dorosz Lajos villamosmérnökként, majd mérnök-közgazdászként került be abba a szakmai környezetbe, amely a Kádár-korszakban jóval többet jelentett egyszerű vállalati karriernél. Pályája a Medicornál indult, később a vállalat külkereskedelmi területén dolgozott, 1975 után pedig átkerült a Budavox Híradástechnikai Külkereskedelmi Rt.-hez, vagyis ahhoz a céghez, amely a magyar híradástechnikai ipar egyik legfontosabb külpiaci kapujaként működött.

A Budavox jelentőségét ma már kevesen érzékelik, pedig a vállalat nem egyszerűen termékeket értékesített külföldön, hanem komplex technológiai rendszereket, távközlési projekteket és olyan exportügyleteket menedzselt, amelyekhez magas szintű műszaki, pénzügyi és nemzetközi tárgyalási kompetencia kellett.

Ebben a közegben lett Dorosz Lajos osztályvezető, majd külföldi kiküldött, 1986 és 1990 között pedig a Budavox jakartai képviseleti irodáját vezette.

Ez azért lényeges, mert megmutatja, milyen pozícióból érkezett a rendszerváltásba. Mire Magyarországon összeomlott az államszocialista gazdasági modell, Dorosz már éveket töltött külföldön, nemzetközi tárgyalási rutinnal, nyelvtudással, piaci tapasztalattal és olyan vállalati ismeretekkel rendelkezett, amelyek 1990 után hirtelen különösen értékessé váltak.

A rendszerváltás ugyanis nem ugyanarról a rajtvonalról indított mindenkit.

Voltak, akik ekkor találkoztak először a multinacionális vállalati kultúrával, a nemzetközi szerződéses világgal és a nyugati üzleti normákkal, miközben mások már az előző rendszerben megtanultak ezek között mozogni. Ez utóbbi csoport számára 1990 nem teljes újrakezdést jelentett, hanem sok esetben tőkekonverziót: a korábban megszerzett szakmai, nyelvi és kapcsolati tőke egyszerűen új intézményi közegben kezdett működni.

Dorosz Lajos pályája ezt szinte tankönyvszerűen mutatja. Hazatérése után rövid ideig a BHG kereskedelmi főosztályvezetője volt, 1991-ben pedig már az Ericsson magyarországi vállalatának marketingvezetőjeként dolgozott, később az IBM-nél folytatta pályáját.

És ezen a ponton kerül elő Fodor István neve.

Ugyanabból a világból az Ericssonig

Fodor szintén villamosmérnök volt, szintén a Budavoxnál dolgozott, és 1986 és 1990 között – ugyanabban a négy évben, amikor Dorosz Jakartában vezette a képviseletet – Kuvaitban irányított magyar távközlési projekteket. A rendszerváltáskor ő kapta meg az Ericsson magyarországi vállalatának megszervezésére szóló megbízást, majd annak vezérigazgatója lett.

Vagyis az új magyar Ericsson indulásakor ugyanabban a vezetői környezetben jelent meg két olyan szakember, akik ugyanabból a Kádár-kori külkereskedelmi-technológiai közegből érkeztek, hosszú éveken át ugyanannál a vállalatnál dolgoztak, majd külföldi kiküldetés után szinte egy időben léptek át az új, nyugati multinacionális gazdasági struktúrába.

Ebből nem következik automatikusan, hogy Fodor vitte magával Doroszt, és ezt dokumentum nélkül nem is lehet felelősen állítani. Az viszont már önmagában fontos tény, hogy az új rendszer egyik meghatározó technológiai vállalatának magyar vezetésében ott találjuk a korábbi rendszer nemzetközi külkereskedelmi elitjének embereit.

Ez a folyamat sokkal érdekesebb annál, mint hogy egyszerűen „régi emberek maradtak a helyükön”. Nem erről volt szó. A politikai rendszer megszűnt, az intézményi struktúrák átalakultak, a tulajdonosi viszonyok gyökeresen megváltoztak, ám azok a kompetenciák, amelyekre az új piacgazdaság épített – nyelvtudás, tárgyalási rutin, technológiai ismeret, nemzetközi kapcsolatok, exporttapasztalat –, már korábban is léteztek, és azok birtokosai komoly előnnyel indultak.

Dorosz Lajos története ezért nem arról szól, hogy a Kádár-rendszer emberei változatlanul átültek volna egy új rendszer székeibe, hanem arról, hogy a korábbi struktúrában felhalmozott emberi és társadalmi tőke képes volt alkalmazkodni a rendszerváltás utáni gazdasági környezethez.

A lényeg: a két pálya nem pusztán ugyanabban az iparágban futott, hanem ugyanabból a külkereskedelmi-technológiai közegből, ugyanabban a történelmi pillanatban jutott el ugyanahhoz a nyugati multinacionális vállalathoz. Ez önmagában még nem bizonyít személyes patronálást, viszont jól mutatja, hogyan alakult át a Kádár-kori nemzetközi szakembergárda egy része a rendszerváltás utáni multinacionális gazdasági elit részévé.

A rendszerek változnak. A társadalmi tőke nem feltétlenül tűnik el – inkább új formát ölt.

A második generáció

A fiú, Dorosz Dávid pályáját ebből a családi háttérből nézve már más fényben látjuk.

Természetesen nem lehet azt állítani, hogy az apa külkereskedelmi karrierje közvetlenül meghatározta volna a fiú politikai útját, és arra sincs bizonyíték, hogy konkrét üzleti vagy személyi hálózatok változatlanul öröklődtek volna generációról generációra. A párhuzam nem ezen a szinten érdekes.

Hanem ott, hogy a következő generáció számára a külföld, a nemzetközi intézmények, a nyelvtudás és a határokon átívelő szakmai mobilitás már nem rendkívüli lehetőség, hanem természetes pályatér.

Dorosz Dávid hazai tanulmányai után az Egyesült Államokban szerzett MBA-t, majd amerikai üzleti és kampánytapasztalatokkal tért vissza Magyarországra. A 2019-es főpolgármesteri kampányban adatelemzésre, digitális mozgósításra és új online eszközökre épülő kampányszervezéssel foglalkozott, később pedig bekerült az Atlantic Council Millennium Leadership Programjába is.

A két generáció közötti különbség látványos.

Dorosz Lajos korában a hálózat szó fizikai infrastruktúrát, telefonközpontokat, híradástechnikai rendszereket és exportált technológiát jelentett.

Dorosz Dávid korában adatot, digitális kommunikációt, online mozgósítást, politikai közösségeket és nemzetközi szakmai hálókat.

Hardverből szoftver.

Nem szó szerinti szakmai öröklődésként, hanem annak példájaként, hogyan változik meg egy családon belül a nemzetközi és technológiai tőke felhasználási módja két különböző korszakban.

Az Atlantic Council szerepét is ezen a ponton érdemes megfelelően elhelyezni. A Millennium Fellowship vezetői program, amely üzleti, kormányzati és civil szférából érkező szakembereket kapcsol össze nemzetközi hálózatban. Önmagában a részvétel nem bizonyít politikai függést vagy külső irányítást, viszont világosan mutatja, hogy Dorosz Dávid pályája ugyanúgy nemzetközi intézményi közegben folytatódott, ahogyan apjáé is nemzetközi vállalati közegben teljesedett ki.