Alig húsz hónappal korábban három amerikai űrhajós halt meg egy lángba borult kabinban. A NASA holdprogramjának jövője bizonytalanná vált, a szovjetekkel folytatott űrverseny pedig egyre élesebb volt. 1968. október 11-én mégis újra emberek ültek egy Apollo-űrhajóba. A háromfős legénységnek azt kellett bizonyítania, hogy a tragédia után átalakított szerkezet valóban biztonságos. Az Apollo–7 útja során azonban nemcsak műszaki problémák, hanem egy váratlan konfliktus is próbára tette a küldetést.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
1968 október 11-én a floridai Cape Kennedy indítóállásán három férfi várta a visszaszámlálás végét. Walter Schirra parancsnok, Donn Eisele és Walter Cunningham pontosan tudta, milyen kockázatot vállal. Az Apollo-program előző, emberekkel tervezett próbarepülése ugyanis el sem jutott a startig.
1967 januárjában az Apollo–1 földi tesztje közben tűz ütött ki a kabinban, Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee életét vesztette. A tragédia súlyos tervezési és biztonsági hiányosságokat tárt fel.
Az Apollo–7 küldetésének tétje óriási volt: a három űrhajósnak egy korábbi tragédia árnyékában kellett bebizonyítania, hogy a NASA kijavította a végzetes hibákat, és az emberes űrrepülések biztonságosan folytatódhatnak.
A rakéta felszállt, de a Hold még messze volt
A Saturn IB hordozórakéta helyi idő szerint 11 óra 2 perckor emelkedett a magasba. Az Apollo–7 lett az Apollo-program első sikeres, személyzettel végrehajtott űrrepülése.
A három űrhajós nem indult a Hold felé. Föld körüli pályán maradtak, ahol közel tizenegy napon át tesztelték az új parancsnoki és műszaki egységet.
A feladatlista hosszú volt: ellenőrizni kellett a hajtóműveket, az energiaellátást, a navigációt, a kommunikációt és a manőverezési képességet. Minden hibának különös súlya volt, hiszen a következő küldetések már jóval távolabb merészkedtek volna.
És hamar kiderült, hogy az űrhajóban nem minden úgy működik, ahogyan azt a földi tervezők elképzelték.
A világ első Apollo-tévéadását is majdnem elszalasztották
Az Apollo–7 útját egy egészen hétköznapi betegség is megnehezítette: a nátha. Schirra már a repülés elején náthás lett, később társai is hasonló tüneteket tapasztaltak. Ami a Földön legfeljebb néhány kellemetlen napot jelentett volna, az a súlytalanságban egészen más problémát okozott.
Az orrban felgyülemlett váladék nem tudott a megszokott módon távozni. A bedugult orr, a fejfájás és a rossz közérzet egyre feszültebbé tette a kabin hangulatát.
A földi irányítás közben ragaszkodott a részletes menetrendhez, az űrhajósok viszont úgy érezték, túl sok feladatot várnak el tőlük.
Az első tervezett televíziós közvetítést Schirra a munkaterhelésre hivatkozva elhalasztotta, végül október 14-én mégis bekapcsolták a kamerát.
A nézők először láthattak élő televíziós képeket egy amerikai űrhajó fedélzetéről. A legénység játékos feliratokkal is készült: egyikük a kamerába mutatott egy táblát, amely a világűrből érkező élő adást hirdette. A későbbi közvetítésekért a három űrhajós Emmy-díjat kapott.
Az űrhajósok nemet mondtak a földi irányításnak
A NASA előírása szerint az űrhajósoknak a visszatérés során sisakot kellett volna viselniük.
A náthás legénység attól tartott, hogy a légnyomás változásakor nem tudják megfelelően kiegyenlíteni a fülükben kialakuló nyomást.
Schirra és társai ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy sisak nélkül térjenek vissza. A földi irányítás ellenezte a döntést, az űrhajósok azonban kitartottak mellette.
A siker, amely nélkül nem lett volna holdraszállás
Az Apollo–7 végül 1968. október 22-én, több mint tíz napnyi repülés után sikeresen leszállt az Atlanti-óceánra.
A legénység 163 alkalommal kerülte meg a Földet. A küldetés legfontosabb rendszerei beváltak, a NASA pedig megkapta a szükséges műszaki bizonyítékot a folytatáshoz.
Alig két hónappal később az Apollo–8 már eljutott a Holdig, és elsőként állt emberes űrhajóként Hold körüli pályára.
1969 júliusában pedig Neil Armstrong és Buzz Aldrin a Hold felszínére lépett.
Az Apollo–7 három űrhajósa közül egyik sem repült többé az űrbe. Küldetésük mégis nélkülözhetetlen állomás maradt az emberiség egyik legnagyobb technikai vállalkozásában.
Forrás: NASA – Az Apollo–7 küldetésének története, NASA – Az Apollo–7 startja és az űrhajósok megfázása, NASA – A hazatérés és a sisakviselés körüli vita, NASA – A televíziós közvetítések és az Emmy-díj, Smithsonian National Air and Space Museum – Apollo–7, Wikipédia – Apollo–7 (fotó forrása).
