A hála nem oldja meg a problémáinkat, nem tünteti el a veszteséget, a stresszt vagy a fáradtságot, egy friss kutatás szerint azonban összefügghet azzal, hogyan alszunk, eszünk, mozgunk, és mennyire tudatosan vigyázunk önmagunkra.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Van az a mondat, amelyet különösen nehéz hallani akkor, amikor éppen minden rosszul megy: „Próbálj hálás lenni azért, amid van.”
Közhelynek tűnhet, hiszen ha baj van, attól még baj van, és sem a veszteség, sem a félelem, sem egy nehéz élethelyzet nem lesz kisebb attól, hogy megpróbáljuk észrevenni azt is, ami még jó. A hála azonban ennél jóval összetettebb jelenség, és egy friss kutatás szerint az egészségünkkel is érdekes kapcsolatban állhat.
A Durham Egyetem kutatói 24 vizsgálatban összesen 6967 ember adatait elemezték, a résztvevők között pedig egészséges felnőttek és tartós betegséggel élők egyaránt voltak.
Az eredmények szerint azok, akikre erősebben volt jellemző a hála, gyakrabban számoltak be olyan szokásokról, amelyek hosszabb távon az egészség megőrzését is szolgálhatják: tudatosabban étkeztek, többet mozogtak, nagyobb figyelmet fordítottak az alvásra, és a stresszel is aktívabban próbáltak megküzdeni.
Nem gyógyszer, hanem szemlélet
Fontos azonban, hogy a kutatás nem azt bizonyította, hogy a hála önmagában egészségesebbé tesz, és még kevésbé azt, hogy valamiféle gyógymódként kellene tekintenünk rá.
Az összefüggés inkább arra utalhat, hogy aki képes értékelni azt, amije van, az könnyebben érzi úgy, hogy van mire vigyáznia, legyen szó a saját testéről, az idejéről, a kapcsolatairól vagy akár arról a jövőről, amely még előtte áll.
Talán éppen ebben rejlik a hála egyik legnagyobb ereje: nem feltétlenül a körülményeinket változtatja meg, hanem először azt, ahogyan rájuk nézünk, és ebből később egészen konkrét döntések is következhetnek.
Nem kell mindent szépnek látni
A hála nem valóságtagadás, és nem is azt jelenti, hogy mindenben meg kell találnunk a jót, még akkor is, amikor valami kifejezetten fájdalmas vagy igazságtalan.
Nem kell hálásnak lennünk azért, hogy elveszítettünk valakit, nem kell örülnünk annak, ami sebet ejtett rajtunk, és nem kell mosolyognunk akkor sem, amikor valójában sírni szeretnénk.
A hála inkább annak felismerése, hogy attól, hogy valami rossz történt velünk, még nem feltétlenül veszett el minden, ami jó.
Lehet mellettünk valaki, aki felhívott, lehet egy nyugodt esténk, egy vacsora az asztalon, egy új reggel vagy akár csak egy olyan nap, amelyen semmi különös nem történt.
És néha éppen ez utóbbi az, amit csak akkor tanulunk meg igazán értékelni, amikor már tudjuk, milyen az, amikor a megszokott rend egyszer csak felborul.
Három kérdés estére
A hála tudatos gyakorlásának egyik legegyszerűbb formája lehet egy rövid hálanapló, amelyhez nincs szükség nagy fogadalmakra vagy hosszú önismereti elemzésekre.
Elég lehet esténként három kérdés:
Mi volt ma jó?
Kiért vagyok ma hálás?
Mit vettem természetesnek, pedig valójában ajándék?
A válaszoknak sem kell nagyszabásúnak lenniük, mert sokszor éppen azok a dolgok tartják össze az életünket, amelyek mellett a legkönnyebben elsétálunk: egy beszélgetés, egy közös vacsora, egy nyugodt óra, egy jó szó vagy egyszerűen az, hogy ma is hazatalált mindenki.
A kereszténység ezt régóta tudja
A keresztény ember számára a hála természetesen nem új pszichológiai módszer, hiszen a Szentírás újra és újra visszatér hozzá, Pál apostol pedig arra biztat: „Mindenért hálát adjatok.”
Ez elsőre szinte teljesíthetetlen felszólításnak tűnhet, ha úgy értjük, hogy minden történésnek örülnünk kellene, valójában azonban sokkal inkább arról szól, hogy a nehézségek között se veszítsük el teljesen annak képességét, hogy észrevegyük azt, ami továbbra is kegyelem.
A tudomány természetesen nem Istent méri, hanem viselkedést, érzelmeket, döntéseket és egészséggel kapcsolatos szokásokat vizsgál, mégis figyelemre méltó, hogy egy több ezer éves lelki gyakorlat körül ma is olyan mintázatok rajzolódnak ki, amelyek szerint a hála nem puszta udvariassági formula.
Nem változtat meg mindent körülöttünk, és nem teszi semmissé azt, ami fáj, de megváltoztathatja azt, hogyan élünk azzal, amit még mindig kaptunk.
Talán ezért érdemes néha megállni, mielőtt a nap végén újra csak azt sorolnánk, mi nem sikerült, mi hiányzik, vagy miért kellene aggódnunk.
És kimondani egyetlen szót:
Köszönöm.
