Matolcsy György csütörtök este saját videócsatornáján szólalt meg az MNB-alapítványok ügyében.

A volt jegybankelnök egyértelművé tette: álláspontja szerint az alapítványokba került vagyon közpénz volt, és közpénz is maradt. Visszautasította ugyanakkor, hogy tőle származna az évek óta hozzá kötött állítás, amely szerint az alapítványokba helyezett vagyon „elvesztette közpénz jellegét”.

Matolcsy arról is beszélt, hogy szerinte különbséget kell tenni a költségvetésből származó és a jegybank működése során keletkező közpénz között. Az alapítványokba juttatott összegek forrását a devizahitelek 2014-es forintosításához kapcsolódó jegybanki eredménnyel magyarázta.

A legfontosabb mondat azonban talán nem ez volt.

A volt jegybankelnök azt mondta: helyes, hogy vizsgálják, mi történt a közpénzzel, és hozzátette, hogy nemcsak a korábbi, hanem a jelenlegi jegybanki vezetés működését is vizsgálni kellene.

Majd kijelentette:

„A magam részéről állok elébe az összes ilyen vizsgálatnak.”

Már nem az a kérdés, hogy lesz-e vizsgálat

Az ügy súlyát jól mutatja, hogy a vizsgálatok már messze túlmutatnak egy politikai vitán.

A hatóságok az MNB-alapítványokhoz kapcsolódó nyomozás során május végéig 91,8 milliárd forintnyi készpénzt és értékpapírt, valamint több tíz terabájtnyi adatot foglaltak le bizonyítékként. A Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze a nyomozást saját pályafutása legnagyobb ügyének nevezte.

Közben parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozik az MNB ügyeivel. Matolcsy videója éppen azon a napon jelent meg, amikor a bizottság megkezdte érdemi munkáját.

Vagyis a kérdés ma már nem az, hogy kell-e vizsgálni. Hanem az, hogy a végén megállapítható-e: ki miért felelt.

A legnehezebb kérdés: kié egy testületi döntés?

Egy intézményben ritkán úgy születik egy több tízmilliárd forintos döntés, hogy valaki egyedül leül egy asztalhoz, majd aláír egy papírt.

Vannak igazgatóságok, kuratóriumok, felügyelőbizottságok, vagyonkezelők, jogászok, szakértők és vezetők. Egy folyamatban más dönthet a pénz kihelyezéséről, más a befektetésről, megint más ellenőrizheti annak végrehajtását. Ez normális intézményi működés.

Van azonban egy veszélye.

Minél több ember között oszlik meg egy döntés, annál könnyebben válhat láthatatlanná a személyes felelősség.

Minden egyes résztvevő mondhatja, hogy csak egy részfeladatért felelt. Hogy nem ő döntött egyedül. Hogy a megfelelő testület jóváhagyta. Hogy szakmai előterjesztés alapján szavazott. Hogy a következő szinten már nem volt ráhatása a folyamatokra.

Külön-külön akár mindegyik állítás igaz is lehet. A végén mégis megszületett a döntés.

A felelősség nem ugyanaz, mint a bűnösség

Ezt a két fogalmat különösen fontos elválasztani.

Hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki követhette el, a nyomozó hatóságok és végső soron a bíróság feladata megállapítani. Ezt politikai véleményből, sajtócikkből vagy egy videóból nem lehet eldönteni.

A felelősség azonban ennél tágabb fogalom. Létezik jogi felelősség, vezetői felelősség, szakmai felelősség és politikai felelősség.

Egy vezető például akkor is viselhet felelősséget egy intézmény működéséért, ha személyesen nem vett részt minden egyes döntés meghozatalában. Ugyanakkor pusztán a vezetői pozícióból sem következik automatikusan büntetőjogi felelősség.

Éppen ezért lesz különösen nehéz az MNB-ügy feltárása. Nem elég azt megállapítani, mi történt a pénzzel. A döntési láncot is rekonstruálni kell.

Ki tudott róla? Ki terjesztette elő? Ki hagyta jóvá? Ki ellenőrizte? Kinek kellett volna közbelépnie? És mikor vált világossá, hogy probléma lehet?

A rendszer nem lehet menedék az ember számára

A modern állam és a nagy intézmények szükségszerűen bonyolultak. De a bonyolultság nem válhat olyan pajzzsá, amely mögött végül eltűnik az ember.

Ha ugyanis minden döntés „a rendszeré”, akkor előállhat egy különös helyzet: van döntés, van következmény, esetleg van veszteség – csak éppen nincs felelős.

Ez pedig nemcsak jogi kérdés. Bizalmi kérdés is.

Az állampolgár számára a közpénz nem absztrakt szám egy mérlegben. A közvagyon kezelői olyan erőforrásokról hoznak döntéseket, amelyekkel nem saját tulajdonukként rendelkeznek. Ezért nagyobb a felelősségük is.

Matolcsy most vállalja a vizsgálatot

Ebben a helyzetben különös súlya van annak, hogy a volt jegybankelnök maga mondta ki: az alapítványi vagyon közpénz, annak sorsát vizsgálni kell, ő pedig áll elébe a vizsgálatoknak. Ez azonban még csak a folyamat kezdete.

A következő időszak valódi kérdése az lesz, hogy a hatósági és parlamenti vizsgálatok képesek lesznek-e pontosan rekonstruálni azt a döntési rendszert, amely az MNB körül az elmúlt években működött.

Mert egy több százmilliárdos történet végén nem elegendő azt tudni, hogy mi lett a pénzzel. Azt is tudni kell, ki miért felelt érte.

A közpénzhez bizalom is jár

A keresztény gondolkodásnak erre van egy régi és egyszerű fogalma: sáfárság.

A ránk bízott javakkal nem azért bánunk felelősen, mert azok a mieink, hanem éppen azért, mert nem kizárólag a mieink.

A közvagyon esetében ez különösen igaz. Aki dönthet róla, hatalmat kap – de ezzel együtt elszámolási kötelezettséget is.

Egy jól működő intézmény ezért nem ott kezdődik, hogy minden döntéshez megtalálható a megfelelő aláírás.

Hanem ott, hogy minden döntés mögött megtalálható a felelősséget vállaló ember is.

Matolcsy György most azt mondja: áll elébe a vizsgálatoknak. A vizsgálatok feladata pedig az lesz, hogy a dokumentumok, döntések és felelősségi körök alapján megállapítsák, mi történt.

Mert közpénzről lehet testületben dönteni. A felelősséget azonban nem lehet végleg feloldani a testületben.