Egy társaságban jól érezzük magunkat, hazafelé mégis azon gondolkodunk, miért volt velünk olyan hűvös az egyik vendég. Hiába beszélgettünk kellemesen több emberrel, az este végére egyetlen bizonytalan benyomás foglalkoztat bennünket. Az elutasítás lehetősége érzékenyen érinthet, de korántsem biztos, hogy helyesen olvasunk mások viselkedéséből.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Van, hogy egy találkozás után órákig próbáljuk megfejteni, mit gondolhat rólunk a másik. Visszaidézzük a mondatait, a hangsúlyát, és közben a saját megszólalásainkat is egyre szigorúbban vizsgáljuk. Talán túl sokat beszéltünk, rosszkor kérdeztünk, vagy olyasmit mondtunk, amit jobb lett volna magunkban tartani.
Különösen kellemetlen, amikor nem történt nyílt konfliktus, ezért nincs is igazán mit tisztázni. Mindössze egy rövid válasz, egy elmaradt kérdés vagy egy nehezen értelmezhető arckifejezés maradt bennünk, amelyhez utólag egy egész történetet kapcsolunk. Ebben a történetben pedig gyakran mi vagyunk azok, akik valamit elrontottak.
Miért számít ennyire, hogy elfogadjanak?
Szeretnénk azt hinni, hogy felnőttként már kevéssé befolyásol bennünket mások véleménye, az elfogadás iránti igény azonban nem múlik el attól, hogy önálló életet élünk. Fontos számunkra, hogy tartozzunk valahová, örüljenek a jelenlétünknek, és legyenek olyan kapcsolataink, amelyekben biztonságban érezhetjük magunkat.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság összefoglalója szerint az elutasítás szomorúságot, szorongást és haragot is kiválthat. Az, hogy rosszul esik valakinek a távolságtartása, önmagában nem túlérzékenység, hanem érthető emberi reakció.
A nehézség sokszor ott kezdődik, amikor egyetlen ember viselkedéséből már a saját értékünkre következtetünk. Ahelyett, hogy azt mondanánk, ezzel az ismerősünkkel most nem sikerült jó beszélgetést folytatnunk, arra jutunk, hogy unalmasak vagyunk, kellemetlen a társaságunk, vagy valamiért nehéz szeretni bennünket.
Pedig egy rosszul sikerült találkozásból még nem ismerhetjük meg, hogyan látnak minket mások, ahogyan egyetlen jó beszélgetés sem mond el mindent egy kapcsolatról.
Könnyen tévedhetünk abban is, ki mennyire kedvel bennünket
Előfordulhat, hogy miközben mi a saját ügyetlenségünket elemezzük, a másik egészen kellemes emléket őriz ugyanarról a találkozásról.
Erica Boothby és munkatársai egy 2018-ban megjelent kutatássorozatban azt vizsgálták, mennyire pontosan ítélik meg az emberek, milyen benyomást tettek a beszélgetőpartnerükre. A résztvevők átlagosan alábecsülték, hogy a másik mennyire kedveli őket, illetve mennyire élvezte a társaságukat. A kutatók ezt az eltérést nevezték el „liking gapnek”.
A kutatás szakmai ismertetője arra is kitér, hogy a saját megszólalásaikkal kapcsolatos aggodalmaik közepette a résztvevők nem mindig vették figyelembe a másik érdeklődését jelző viselkedést. A figyelmüket annyira lekötötte, hogyan szerepeltek, hogy közben elsikkadhattak számukra a kedvező visszajelzések.
Ebből természetesen nem következik, hogy minden távolságtartást félreértünk, vagy hogy valójában mindenki kedvel bennünket. Arra viszont érdemes emlékeztetnünk magunkat, hogy a benyomásunk nem feltétlenül azonos azzal, amit a másik érez.
Mit tudunk biztosan, és mit képzelünk hozzá?
Ha egy ismerősünk röviden válaszol az üzenetünkre, annyit biztosan tudunk, hogy ezúttal nem írt hosszan. Azt már csak feltételezzük, hogy haragszik ránk, terhére vagyunk, vagy szeretné lezárni a kapcsolatot.
Ugyanebben a helyzetben más magyarázatok is elképzelhetők: sietett, fáradt volt, vagy úgy érezte, a kérdésünkre egy rövid válasz is elegendő. Ezeket sem tudhatjuk biztosan, de segíthetnek észrevenni, hogy nem az elutasítás az egyetlen lehetséges értelmezés.
Érdemes ezért megkérdezni magunktól: mi történt valójában, és mi az, amit már én teszek hozzá?
Egyetlen alkalomnál általában többet mond a kapcsolat egészének alakulása. Keres-e bennünket az illető, érdeklődik-e felőlünk, lehet-e rá számítani, és hogyan bánik velünk akkor, amikor valóban fontos helyzetben vagyunk? Ezek mellett más megvilágításba kerülhet egy szűkszavú üzenet vagy egy sietős köszönés.
Mikor érdemes rákérdezni?
Ha számít nekünk a kapcsolat, és a feszültség érzése tartósan megmarad, egy nyugodt beszélgetés többet érhet a találgatásnál. Megkérdezhetjük például, hogy jól érzékeltük-e a távolságtartást, vagy maradt-e valami tisztázatlanul az előző találkozás után.
Így a másiknak is lehetősége nyílik elmondani, hogyan élte meg a helyzetet, nekünk pedig arra, hogy meghallgassuk. Ha valóban bántóak voltunk, helye van a bocsánatkérésnek és annak is, hogy változtassunk a viselkedésünkön.
Az állandó magyarázkodás azonban könnyen olyan körforgássá válhat, amelyben minden újabb válaszból megpróbáljuk kiolvasni, helyreállt-e már a másik jóindulata. Ilyenkor érdemes végiggondolni, van-e még konkrét tisztázandó kérdés, vagy már olyan bizonyosságot várunk a beszélgetéstől, amelyet az nem tud megadni.
Nem mindenkivel alakul ki közelség
Lehet valaki udvarias és figyelmes velünk anélkül, hogy barátkozni szeretne, ahogyan mi sem érzünk minden rokonszenves ember iránt egyforma közelséget. Eltérhet a humorunk, az érdeklődésünk, a beszélgetéseink ritmusa, és előfordulhat, hogy hiába nincs köztünk semmilyen sérelem, egyszerűen nem találjuk meg a közös hangot.
Ez csalódást okozhat, különösen akkor, ha mi szívesen kerestük volna a másik társaságát. A közeledésünk viszonzatlansága azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy valamit ki kell javítanunk magunkban.
A tiszteletteljes bánásmód jogos elvárás, a személyes rokonszenv viszont nem követelhető ki. Ha ezt elfogadjuk, könnyebb lehet eldönteni azt is, mely kapcsolatainkra szeretnénk több figyelmet fordítani, és hol érdemes megmaradni a korrekt, udvarias viszonynál.
Egy ember véleménye nem mond el mindent rólunk
Az APA összefoglalójában megszólaló Mark Leary pszichológus szerint az elutasítás utáni rossz érzéseket fokozhatja, ha egyetlen kedvezőtlen élményből az egész személyiségünkre vagy képességeinkre következtetünk. A cikk a támogató emberi kapcsolatok jelentőségét is hangsúlyozza a történtek feldolgozásában.
Érdemes tehát azokra is gondolni, akik szívesen töltenek velünk időt, kíváncsiak a véleményünkre, és akkor is keresnek bennünket, amikor nincs szükségük semmire. Az ő jelenlétük ugyanúgy része az életünknek, mint annak az egy embernek a távolságtartása, akin éppen annyit töprengünk.
