Mindenszentek előtt előkerülnek a családi receptek, megszervezzük a temetőlátogatást, virágot és mécsest vásárolunk. Egy régi magyar szokás azonban másra is emlékeztet: amikor az elhunyt szeretteinkre gondolunk, az élőknek is juthat valami a gondoskodásunkból. Akár egy frissen sült kalács.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A kelt tésztának idő kell: a dagasztást, a kelesztést, a fonást aligha lehet néhány kapkodó mozdulattal elintézni. Talán ezért is őrzünk olyan eleven emlékeket arról, aki valaha nekünk sütötte: a lisztes kezéről, a konyharuhával letakart tálról, a figyelmeztetésről, hogy a forró kalácsból még ne vágjunk.
Egy családi receptben gyakran egy ember mozdulatai maradnak ránk. Megpróbáljuk ugyanúgy elkészíteni, ahogyan ő csinálta, aztán az első falatnál megállapítjuk, hogy az övé valahogy más volt. Lehet, hogy valóban másként dagasztott. De az is lehet, hogy egyszerűen hiányzik az asztaltól.
Október végén ezek az emlékek könnyebben előkerülnek. A közelgő mindenszentekhez pedig olyan sütési hagyomány is kapcsolódik, amelynek ma is lenne helye a konyhánkban.
Kalács, amelyből másnak is jutott
A Magyar Néprajz leírása alapján a szegedi tájon mindenszentekre töltetlen kalácsot sütöttek. A mindenszentek kalácsának, illetve kolduskalácsnak nevezett süteményt a temető kapujában várakozó szegényeknek adták, azt kérve, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól.
Érdemes ennél a szokásnál egy pillanatra elidőzni. A család elkészített valamit, majd elvitte olyan embereknek, akiknek szükségük volt rá. A sütés munkája és az ajándékozás gesztusa hozzátartozott az emlékezéshez.
Jó lenne ebből valamit továbbvinni. A régi elnevezést és a szokás minden részletét aligha kell visszahoznunk hozzá. Elég volna, ha sütés közben eszünkbe jutna valaki, akinek örömet szerezhetnénk egy kisebb kaláccsal.
A recept mellé a figyelmet is örökölhetnénk
Gondosan őrizzük a nagymama receptfüzetét, és családi ügy lehet abból, mennyi vaj kerül a tésztába, vagy kell-e mazsola a kalácsba. Közben arra is érdemes emlékeznünk, kinek csomagolt még abból, amit megsütött.
Sok családban ismerős mozdulat volt félretenni néhány szeletet a szomszédnak, becsomagolni a vendégnek, átvinni egy tányér süteményt annak, aki beteg lett. Persze a múltat sem érdemes megszépíteni: régen is volt közöny, magány és nélkülözés. A figyelmességnek ezeket az egyszerű formáit mégis jó volna megtartani.
Egyedül élő emberhez becsengetni néha nehezebb, mint megvenni még egy mécsest. Nem tudjuk, zavarjuk-e, mit mondjunk, hogyan fogadja majd a közeledést. Egy tányér sütemény azonban természetes alkalmat adhat a beszélgetésre. Megkérdezhetjük, szereti-e, elfogadna-e belőle, van-e kedve leülni velünk néhány percre.
Egy kisebb fonat még elférhet
A következő napokban sokan indulnak útnak, hogy rendbe tegyék a családi sírokat, találkozzanak a rokonaikkal, vagy csendben emlékezzenek. Aki ilyenkor sütni készül, talán végiggondolhatja azt is, jutna-e a tésztából még egy kisebb fonatra.
Olyannak, akiről tudjuk, hogy örülne neki. Egy idős szomszédnak, egy beteg ismerősnek, egy családnak, amely most nehezebb időszakon megy keresztül. Tapintattal, előzetesen megkérdezve, minden különösebb felhajtás nélkül.
Az elhunyt szeretteink után maradó hiányt egyetlen jó cselekedet sem tölti be. A tőlük kapott gondoskodást azonban továbbadhatjuk. Talán éppen úgy, ahogyan ők tették: sütünk valamit, becsomagoljuk, és átvisszük valakinek.
Idén süssünk eggyel több kalácsot!
Forrás: Magyar Néprajz, Magyar Katolikus Lexikon
