Nem volt híres tudós, nem vezetett országokat, és sokszor saját rendtársai sem értették meg. Montegranarói Szent Szerafin mégis szent lett, mert a sérelmei között sem engedte elveszni a hitét és a békéjét.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vannak szentek, akik országokat térítettek meg, templomokat építettek, könyveket írtak, királyokkal tárgyaltak. És vannak olyanok, akik után első pillantásra alig marad valami látványos.
Montegranarói Szent Szerafin ilyen ember volt.
Nem volt híres tudós, nem tartozott kora nagy egyházi vezetői közé, nem rendelkezett hatalommal vagy tekintéllyel. Egyszerű kapucinus testvér volt, akinek az életét mégis egy egész közösség őrizte meg, mert tudott valamit, amit minden korban nehéz megtanulni: csendben maradni akkor is, amikor bántják, szolgálni akkor is, amikor nem kap érte elismerést, és Istenhez fordulni akkor is, amikor az emberi igazságtalanság már fáj.
Szerafin a 16. században élt Itáliában. Szegény családból származott, és fiatalon egyszerű munkákból tartotta fenn magát. Később belépett a kapucinus rendbe, ahol laikus testvérként szolgált. Nem tanított, nem prédikált nagy tömegek előtt, és a rendi életben sem tartották különösebben tehetségesnek.
Sőt.
Gyakran kritizálták, megfeddték, egyik kolostorból a másikba helyezték. Sokszor éppen azok nem értették meg, akik között élt.
Ő azonban nem keseredett meg.
A Vatikán összefoglalója szerint két „könyve” volt, amelyekből egész életében tanult: a feszület és a rózsafüzér. Vatikáni Hírek
Ebben szinte minden benne van.
A kereszt arra tanította, hogy a szenvedésnek nem mindig van azonnal látható értelme. A rózsafüzér pedig arra, hogy amikor az ember már nem tudja megoldani a saját helyzetét, akkor is tud imádkozni.
Szerafin nem azért lett szent, mert soha nem bántották.
Hanem azért, mert nem engedte, hogy az őt ért bántások határozzák meg, milyen emberré válik.
Ez talán az egyik legnehezebb keresztény feladat.
Mert könnyű jónak lenni azokkal, akik jók hozzánk. Könnyű türelmesnek maradni akkor, amikor minden úgy alakul, ahogy szeretnénk. A hit valódi próbája azonban sokszor akkor kezdődik, amikor igazságtalanság ér bennünket, amikor félreértenek, amikor nem értékelik azt, amit teszünk.
Ilyenkor dől el, hogy a sérelmeinkből falakat építünk-e, vagy kapaszkodót keresünk bennük Isten felé.
Szent Szerafin nem gyengeségből volt szelíd.
Az igazi szelídséghez ugyanis óriási erő kell.
Nem visszaütni. Nem bosszút keresni. Nem mindenáron bebizonyítani, hogy nekünk van igazunk. Hanem megőrizni azt, amit más nem tud elvenni tőlünk: a lelkiismeretünk békéjét.
Élete végén Ascoli Picenóban telepedett le, ahol egyre többen keresték fel imáért és tanácsért. Az egyszerű testvérből lassan olyan ember lett, akinek jelenléte vigaszt adott másoknak. 1604-ben halt meg, és már életében szentség hírében állt; később XIII. Kelemen pápa avatta szentté. Vatikáni Hírek
Talán ezért is érdemes ma rá figyelni.
Egy olyan világban, ahol mindenki látható akar lenni, ő arra emlékeztet, hogy Isten előtt nem az számít, hányan tapsolnak nekünk.
Hanem az, hogy hűségesek maradtunk-e akkor is, amikor senki nem tapsolt.
Útravaló
Nem minden csatát kell megnyerni.
Van, amelyikben az a győzelem, hogy nem válunk olyanná, mint azok, akik megbántottak bennünket.
Montegranarói Szent Szerafin, könyörögj értünk, hogy a nehézségek között se veszítsük el a békénket, a hitünket és az emberségünket.
Rövid ima
Urunk, adj nekünk türelmet ahhoz, amit nem tudunk megváltoztatni, erőt ahhoz, amit meg kell tennünk, és tiszta szívet ahhoz, hogy a sérelmeink között se veszítsünk el Téged. Montegranarói Szent Szerafin közbenjárására taníts bennünket alázatra, kitartásra és hűségre.
Ámen.
