Továbbra sem találják azt a három magyar állampolgárt, akik a Nepál és Tibet határvidékét sújtó pusztító villámáradás után tűntek el. Miközben a mentőcsapatok az ötödik napon is dolgoznak, Nepálban már több száz halálos áldozatról és több mint 2500 eltűntről érkeznek jelentések.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint továbbra is három magyar állampolgárt tartanak eltűntként nyilván a nepáli–kínai határvidéken szerdán bekövetkezett földcsuszamlás és villámárvíz után.
A tárca az MTI megkeresésére közölte: a legfrissebb követségi jelentések sem hoztak változást a magyar érintettek számában.
A három eltűnt magyar kettős állampolgár, közülük ketten külföldi tartózkodásuk során nem magyar okmánnyal kerültek be a nyilvántartásokba. A magyar diplomaták a helyi hatóságokkal, az utazásszervezővel, valamint az uniós és schengeni partnerképviseletekkel is folyamatosan egyeztetnek.
Több ezer embert továbbra is keresnek
A katasztrófa mérlege közben folyamatosan változik. A BBC vasárnap délutáni tudósítása szerint a nepáli rendőrség már 794 holttestet talált meg. Az ország katasztrófavédelmi hatósága ugyanakkor 781 halálos áldozatot és 2502 eltűntet tartott nyilván. A brit közszolgálati médium külön felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző nepáli hatóságoktól érkező adatok nem minden esetben egyeznek.
A mentés hatalmas erőkkel zajlik: a nepáli hatóságok korábbi vasárnapi adatai szerint csaknem húszezer rendvédelmi és biztonsági dolgozót vezényeltek a mentési munkálatokhoz, és több mint nyolcezer embert sikerült kimenteni.
Tibetben szintén súlyos a helyzet. Kínai állami médiajelentések szerint 16 ember meghalt, 546-ot pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Közöttük 23 ország 261 külföldi állampolgára is szerepel.
Újabb áradástól is tartanak
A szerdai katasztrófa után a veszély még nem múlt el. A lezúduló sár, kő és törmelék folyókat torlaszolt el, új tavakat hozva létre. Jeff Da Costa, a Readingi Egyetem árvízi előrejelzéssel és katasztrófakockázattal foglalkozó kutatója arra figyelmeztetett, hogy egy újabb áradásnak már nem kell akkorának lennie, mint az elsőnek ahhoz, hogy ismét súlyos következményekkel járjon.
A heves esőzés és a súlyosan megrongálódott infrastruktúra a mentést is nehezíti. Helikopterekkel nehézgépeket juttatnak el az érintett területekre, miközben a mentők olyan vízerőművi alagutakhoz is próbálnak hozzáférni, ahol munkások rekedhettek.
A magyar eltűntekről egyelőre nincs újabb hír. A kutatás folytatódik, miközben családok ezrei várják, hogy hírt kapjanak a katasztrófa óta eltűnt hozzátartozóikról.






