A vízellátás hiánya miatt került nehéz helyzetbe több mint száz ember Lesenceistvánd Kő orra nevű külterületén. A sikertelenül zárult egyeztetést követően az ott élő családok amiatt aggódnak, hogy a hideg idő beálltával az utolsó vízvételezési lehetőségük is megszűnik.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Évek óta nem találnak megoldást a Lesenceistvándhoz tartozó Kő orra alatti terület vízellátására. A hegyvidéki részen lakók kénytelenek kannákban szállítani az ivóvizet, mivel a korábbi források elterelése és a talajvíz csökkenése miatt a fúrt kutak teljesen kiszáradtak.
Az állapotok rendezésére lakossági fórumot tartottak, amelyen Tóth Csaba polgármester, a Dunántúli Regionális Vízmű képviselői és egy ügyvéd is megjelent. Gárdonyi Alajos beszámolója szerint az egyeztetés nem vezetett eredményre, ugyanis a jelenlévőket arra próbálták rávenni, hogy saját finanszírozásban építsék ki a hiányzó hálózatot, amit a többség nem tud vállalni.
A fórumon elhangzottak komoly feszültséget váltottak ki. Az egyik idős helyi lakos felszólalására a településvezető úgy reagált, hogy aki elégedetlen a körülményekkel, az el is költözhet. A külterületen élők helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a temetői közkutat télire elzárhatják, ami a lakosság és a tartott állatok vízellátását egyaránt ellehetetleníti.
Forrás: Magyar Jelen






