Szigorúbb szabályok vonatkoznak majd a kiskorúak számára elérhető tartalmakra és a közterületi hirdetésekre. A parlament által elfogadott módosítások a kórházban maradt gyermekek ügyintézését is felgyorsítanák: a gyámhatóságnak nyolc napja lesz a helyzetfelmérésre.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Az Országgyűlés október 13-án elfogadta a kormány szeptemberben benyújtott gyermekvédelmi törvénymódosításait. A hat módosításból álló csomag célja a kormány tájékoztatása szerint, hogy szigorúbb védelmet biztosítson a gyermekeknek az online térben, a médiában és a nyilvános helyeken.
Szigorúbb korhatárszabályok
A módosítások tiltják, hogy a gyermekek számára pornográf vagy életkorukhoz, fejlettségükhöz nem illő, öncélúan szexualizált tartalmakat tegyenek hozzáférhetővé vagy népszerűsítsenek. A tilalom kiterjed a szexuális kizsákmányolást, erőszakot, manipulációt és szexuális bűncselekményeket népszerűsítő vagy igazoló anyagokra is.
A médiaszolgáltatóknak szigorúbb szempontok szerint kell besorolniuk műsoraikat: fokozottan figyelniük kell az erőszak és a szexualitás naturális, illetve öncélú bemutatására.
A közterületi reklámokat is érinti
A változtatások a politikai és kereskedelmi hirdetésekre egyaránt kiterjednek. Nyilvános helyen nem lehet majd olyan reklámot közzétenni, amely képi vagy hanghatásával, illetve megjelenítési módjával súlyosan károsíthatja a 18 év alattiak fejlődését.
A szabályozás külön hangsúlyt helyez az indokolatlan félelmet, szorongást és lelki megterhelést kiváltó üzenetekre. A korlátozásokat a kampányidőszakban megjelenő politikai plakátokra és hirdetésekre is alkalmazni kívánják.
Nyolc nap a kórházban maradt gyerekek ügyében
A törvénycsomag a gyermekvédelmi ellátás egyik nehéz helyzetét is kezeli. Ha egy gyerek egészségi állapota már nem indokolja a kórházi tartózkodást, a gyámhatóságnak legfeljebb nyolc napon belül el kell készítenie a teljes helyzetfelmérést és az intézkedési tervet.
A kormány szerint ezzel azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek ne maradjanak hónapokig egészségügyi intézményben pusztán azért, mert még nem találtak számukra megfelelő elhelyezést.
Forrás: Magyarország Kormánya





