Ma már szinte semmire sem úgy tekintünk, mint ami egy életre szól. Munkahelyet váltunk, új városba költözünk, és ha valamivel elégedetlenek vagyunk, keressük a következő lehetőséget. Egyetlen dologban mégis szeretnénk hinni az állandóságban: a szerelemben. Amikor megházasodunk, valami egészen különöset ígérünk egymásnak. Azt, hogy bár fogalmunk sincs, milyen emberek leszünk húsz vagy harminc év múlva, mégis együtt szeretnénk megöregedni. Házassági prédikáció helyett jöjjön egy írás a szeretetről, a szabadságról, az emberi változásról és arról, miért van szükségünk még ma is az állandóság ígéretére.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Az ember egyszerre vágyik arra, hogy valami állandó legyen az életében, és arra, hogy ne legyen mindig minden ugyanolyan. És ez az ellentmondás nemcsak a házasságban, hanem szinte az egész életünkben jelen van.
Biztonságot keresünk, miközben az újdonság izgat bennünket. Szeretnénk valahová tartozni, de a szabadságunkról sem akarunk lemondani. Arra vágyunk, hogy valaki feltétel nélkül szeressen bennünket, ugyanakkor attól is félünk, hogy az állandóság idővel megszokássá válik.
A házasság pedig az a kapcsolat, amelyben ez a két, látszólag egymásnak ellentmondó emberi igény a legerősebben találkozik.
Nem gondolom, hogy a modern ember képtelen elköteleződni. Lehetséges, hogy két természetes emberi szükséglet között próbál egyensúlyt találni, miközben véleményem szerint a mai kultúra az egyiket – az újdonságot, a választási lehetőségeket, a változást – sokkal erőteljesebben ösztönzi.
Pedig a biztonság és az újdonság valójában nem feltétlenül egymás ellenségei. A biztonság sokszor éppen az újdonság keresésének feltétele.
Hajlamosak vagyunk összekeverni a változást a lecseréléssel
A mai fogyasztói kultúra sokszor a lecserélés gondolatát kínálja megoldásként az elégedetlenségre. Ha valamivel már nem vagyunk olyan boldogok, mint korábban, rögtön felmerülhet: talán létezik valami jobb.
A modern ember talán nem az állandóságtól fél igazán, hanem attól, hogy az állandóságban elveszíti a változás lehetőségét. Pedig egy tartós kapcsolatnak nem kell mozdulatlannak lennie.
Az újdonságot nem feltétlenül egy új emberben kell megtalálnunk. Egy régi kapcsolatban is teremthetünk valami újat.
Lehetséges, hogy néha nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy ugyanazzal az emberrel valami újat építsünk, mint ahhoz, hogy egy másik emberrel mindent elölről kezdjünk?
Lehet, hogy nem a másik embert, hanem önmagunkat szeretnénk megújítani?
Gondoljunk bele: egy új kapcsolatban nemcsak a másik ember új. Mi magunk is másnak érezhetjük magunkat mellette. Újra érdekesek vagyunk, újra felfedeznek bennünket, új történeteket mesélhetünk, és egy időre megszabadulhatunk attól az önmagunktól, akivé a hétköznapok során váltunk.
Azt gondolom, nem a társunkat unjuk meg, hanem azt az életet, amelyet mellette élünk. Vagy még pontosabban: azt, amilyenné mi magunk váltunk benne.
És ahelyett, hogy ezt felismernénk, a változást kívül keressük.
Több élmény nem feltétlenül jelent nagyobb mélységet
Több kapcsolat többféle élményt adhat, de a kapcsolatok számából nem következik az érzelmi mélységük.
A mélységhez ugyanis olyasmi kell, amit nem lehet felgyorsítani: idő, közös múlt, csalódások, megbocsátás, egymás változásainak megismerése.
Egy új emberrel sok mindent átélhetünk először. Egy régi társunkkal viszont olyan dolgokat is, amelyek csak hosszú évek után válnak lehetségessé.
Valaki ismerte a húszéves énünket. Látta, amikor még nem tudtuk, kik leszünk. Ott volt, amikor elveszítettünk valakit, amikor szülővé váltunk, amikor hibáztunk, és amikor újra kellett építenünk magunkat.
Egy tartós kapcsolat szépsége éppen az is lehet, hogy a másik nemcsak azt az embert szereti, akik ma vagyunk, hanem ismeri az összes korábbi változatunkat.
És itt van az igazi ellentmondás
Mi lenne, ha a házasság egyik legnagyobb lehetősége az lenne, hogy egy állandó kapcsolatban újra és újra más emberré válhatunk, anélkül, hogy minden változásnál el kellene engednünk egymást?
Hiszen két ember húsz év alatt nem marad ugyanaz. Változik a gondolkodásuk, az érdeklődésük, a testük, a vágyaik, az élethez való viszonyuk. Egy házasság nem attól marad élő, hogy mindezt megakadályozza, hanem attól, hogy teret tud adni a változásnak.
