A jövő mikrochipjeinek fejlesztésén dolgozik, három gyermeket nevel, és a nehézségek között is megőrzi a felfedezés örömét. Dr. Baji Zsófia, az Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a L’Oréal–UNESCO ösztöndíj idei díjazottja a Hetediknapnak adott interjújában kutatásairól, pályájának meghatározó élményeiről, a munka és a család összehangolásáról, és a hitről is mesélt. Beszélgetésünkben a kitartás és az együttműködés fontosságáról, a fiatalok bátorításáról és jövőbeli reményeiről is szó esett.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Hetediknap interjúsorozatában a L’Oréal–UNESCO „A Nőkért és a Tudományért” ösztöndíjjal elismert kutatónőkkel beszélgetünk. Dr. Menyhart Otília bioinformatikus és Dr. Bálint Erika vegyészmérnök után most a harmadik idei díjazott, Dr. Baji Zsófia következik. A sorozatot később egy tavalyi ösztöndíjassal készült interjúval zárjuk.
Az ösztöndíjat 2026-ban huszonnegyedik alkalommal ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri. A Magyar Tudományos Akadémia védnökségével működő program a kutatónők munkáját és pályafutását támogatja. Baji Zsófia számára különösen értékessé teszi az elismerést, hogy nagyra becsült tudományos munkatársakkal együtt vehette át.
„Ez egy nagy elismerés, komoly presztízst jelent. A bírálóbizottság az akadémia tagjaiból áll. Erős a verseny, a másik két díjazott munkája is mutatja, milyen magas a szakmai színvonal.”
A díjátadón a személyes beszélgetésekből egy lehetséges szakmai együttműködés ötlete is megszületett.
Bálint Erika a gyógyszergyártást kisebb, átfolyásos reaktorokba helyezné át, Zsófiáék pedig mikroszkopikus méretű átfolyó chipekkel dolgoznak. A két kutatónő ebben lát lehetőséget az együttműködésre.
Amikor néhány atom is számít
Baji Zsófia huszonkét éve dolgozik az Energiatudományi Kutatóközpont mikroelektronikai laborjában, a Központi Fizikai Kutatóintézet, vagyis a KFKI telephelyén. Anyagtudósként elsősorban a mikroelektronika számára fontos anyagokat kutatja, amelyek előállításához atomi rétegleválasztást alkalmaz.
Munkájának jelentőségét a telefon példáján keresztül világította meg. Egyre nagyobb teljesítményt várunk egy olyan eszköztől, amelynek továbbra is el kell férnie a zsebünkben, ezért az alkatrészei folyamatosan zsugorodnak. A méretcsökkentésnek azonban fizikai korlátai vannak.
„Ahogy az ipar folyamatosan ezen dolgozik, hogy ezeket egyre kisebbre készíti, itt lassan elérjük azt a határt, aminél nem lehet kisebbet csinálni.”
Amikor már mindössze öt-tíz atom szélességű vezetékekről és áramköri elemekről van szó, azok viselkedése eltérhet a megszokottól. Zsófia olyan anyagokat keres, amelyek ebben a rendkívül kis mérettartományban is lehetővé teszik a további fejlődést.
„Olyan új anyagokat kutatok, amelyek a mikroelektronikában akár új működési elvek szerint is használhatók, vagy jobb minőségük révén a meglévő megoldásokat fejleszthetik tovább. Erre az egyik példa a szigetelő anyagok a mikrochipekben, amikkel foglalkozom.”
Szigetelőkkel, félvezetőkkel és memóriákban használható anyagokkal egyaránt dolgozik. Bár munkáját a chipgyártás igényei mellett biológiai fejlesztések is ösztönzik, érdeklődésének középpontjában az anyagok szerkezete és tulajdonságai állnak.
„Anyagtudós vagyok. Engem az érdekel, hogy az anyagok hogyan épülnek fel, mi határozza meg a tulajdonságaikat, és hogyan lehet elérni, hogy az ipar számára hasznos tulajdonságokkal rendelkezzenek” – magyarázta a kutatónő.
Az atomi rétegleválasztással rendkívül vékony, pontosan szabályozott vastagságú és összetételű anyagok készíthetők. Zsófia jelenleg például a mikroelektronikában szigetelőként használt hafnium-oxid megfelelő minőségű, mindössze tíz atom vastagságú rétegének előállításán dolgozik. A módszer az anyagok tulajdonságait az adott eszközhöz igazítja, és alacsony hőmérsékleten is alkalmazható, így hajlítható elektronikai eszközök és biokompatibilis implantátumok fejlesztését is segítheti.
A kutatónő munkája a kisebb, hatékonyabb és környezetbarátabb mikrochipek fejlesztését segítheti, és az európai chipgyártás technológiai önállóságához is hozzájárulhat. Ezek az alkatrészek az okostelefonok mellett autókban, orvosi műszerekben és a mesterséges intelligenciát működtető szerverekben is jelen vannak.
A kérdés megtalálása is munka
A kutatói hétköznapoknak az olvasás ugyanúgy része, mint a kísérletezés. Zsófia folyamatosan követi a szakirodalmat, és közben azt keresi, milyen kérdések maradtak még megválaszolatlanul.
„Először megismerkedek a szakirodalommal, folyamatosan keresgélek, hogy mit lenne érdemes kutatni, hogy milyen új anyagok, milyen új kérdések vannak, amiket meg lehetne válaszolni. Ezért elég sok szakcikket kell olvasnom, ez a munkaidőm egy jelentős részét teszi ki.”
Ha olyan területre bukkan, amelyet mások még nem tártak fel alaposan, elmélyed benne, majd végiggondolja, hogyan lehetne az adott anyagot előállítani. A megfelelő kérdés megtalálása így a kutatásnak éppolyan fontos része, mint a válasz keresése.
Munkájában különösen szereti a szellemi szabadságot és a folyamatos kihívásokat. Lehetősége van arra, hogy saját érdeklődését követve válasszon kérdéseket és keressen megoldásokat, mindeközben pedig egy sokféle tudást összekapcsoló csapatban dolgozik. Fizikusok, kémikusok, biológusok és villamosmérnökök működnek együtt a laborban; mindenki más területhez ért, és az eredményekhez szükség van egymás szakértelmére.
A fizikafeladat mint rejtvény
Zsófia gyerekként még állatorvos vagy állatvédő szeretett volna lenni. A fizika iránti érdeklődését az édesapja és egy meghatározó gimnáziumi tanár erősítette meg.
Édesapja villamosmérnök, egyetemen oktatott, és gyerekkorában gyakran mesélt neki a fizikáról: az esti történetekben az elektronszerkezet és a félvezetők sávszerkezete is előkerült. Bár az édesapja szakterületének számító alkalmazott elektronika és számítástechnika kevésbé áll közel Zsófiához, ezek a beszélgetések felkeltették a természettudományok iránti érdeklődését.
Gimnáziumi fizikatanára a gondolkodás örömén keresztül szerettette meg vele a tárgyat: az elméleti feladatok megoldása Zsófiának izgalmas rejtvényfejtést jelentett.
„Azt szokták mondani, hogy akkor jó egy fizika tanár, hogyha rengeteg kísérletet csinál, de ő nem ilyen volt, hanem elméleti feladatokat magyarázott el olyan izgalmasan, hogy ez számomra egy feladvánnyá vált, egy rejtvénnyé. Élveztem ezekkel foglalkozni, szerettem őket megoldani.”
Tanára az érdeklődő diákoknak fizikaszakkört is indított, ahol még a speciális relativitáselméletet is levezette nekik – ez Zsófiának különösen emlékezetes élmény maradt.
A családdal összeegyeztethető – a karrierrel nehezebb
Zsófia három gyermek édesanyja, a legnagyobb tizenkilenc, a legkisebb tízéves. Amikor arról kérdeztük, hogyan egyezteti össze a kutatást a családi élettel, saját helytállása helyett a többi dolgozó édesanyáról beszélt. Úgy látja, a játszótéren és az iskola körül megismert anyák ugyanazokkal a mindennapi feladatokkal birkóznak meg, mint ő.
„Az újságíró is, a pszichológus is. Az orvos anyukáknak, vagy a szülésznőknek szerintem még nehezebb a dolguk. Én legalább rugalmasan oszthatom be az időmet, és valamennyire otthonról is tudok dolgozni.”
A rugalmasság azonban nem oldja meg a kutatói előmenetel nehézségeit: Zsófia a gyermeknevelés miatt kieső időszakok után sokáig félállásban dolgozott, miközben a pályázati lehetőségek életkori határaihoz ugyanúgy alkalmazkodnia kellett.
„A tudományos pályán az egy külön nehézség, hogy rengeteg olyan pályázat és támogatási lehetőség van, amit fiataloknak írnak ki. De ahhoz az kell, hogy az ember egy bizonyos koron belül maradjon.”
A kisgyermekes évek így éppen a pálya megalapozásának fontos időszakával eshetnek egybe. Megítélése szerint ezt a magyar kutatói pálya nem veszi kellően figyelembe: a visszatérő édesanyáktól számonkérhetik a publikációk hiányát, miközben a család mellett a koncentrált munkára is kevesebb idejük jut.
„Édesanyák eltűnnek négy évre, addig nem publikáltak, visszajönnek, és megkérdezik a bírálók, hogy mit tetszett csinálni négy évig. Hogy lehet ilyet kérdezni egy fiatal nőtől, mit csinált volna?”
Mint a kutatónő elmondta, az anyaság során megszerzett tapasztalatok a laborban is értékesek: az időbeosztás, a feladatok összehangolása és a párhuzamos teendők kezelése a kutatásban is nélkülözhetetlen.
Társasjáték, kajak és sziklamászás
A családi együttléteknek a közös játék és a mozgás is része. Szeretnek társasjátékozni és szabadulószobákba járni, emellett a kirándulás, a túrázás, a kajakozás és a mászás is közel áll hozzájuk. Zsófiának személyesen a falmászás és a sziklamászás is fontos hobbija.
Zsófia lapunknak elmondta, hogy családjával járnak templomba, ahol feltöltődésre és kapaszkodóra talál.
„Vallásos család vagyunk. Feltöltődöm a templomban, erőt ad, lehet bele kapaszkodni.”
A kutatáshoz sokféle tehetség kell
Zsófia jól ismeri azt a bizonytalanságot, amelyet a kutatói pályával kacérkodó fiatalok érezhetnek: sokáig ő maga sem volt biztos abban, hogy elég jó lesz hozzá. Az érdeklődő lányokat ezért is bátorítja arra, hogy ne csupán a kivételes intelligenciát tekintsék a tudományos munka feltételének.
„Erre azt tudom mondani, hogy a kutatónak nem egyfajta tehetség kell.”
A laborban a kézügyesség éppúgy számít, mint az, hogyan tud valaki másokkal együtt dolgozni. A különböző képességek kiegészítik egymást, és a szakmai tudás mellett az emberi hozzáállásnak is fontos szerepe van.
„Fontos a csapatmunka, a barátságosság, az asszertivitás, a munka iránti alázat, a szorgalom és a kitartás. Amiről kevés szó esik, az a frusztráció és a sikertelenség tűrése.”
A sikertelen próbálkozások ugyanis a kutatás mindennapjaihoz tartoznak. Saját tapasztalatai szerint a kísérletek körülbelül tíz százaléka sikerül, ezért újra és újra meg kell találni a folytatáshoz szükséges lendületet. A szellemi szabadsággal együtt jár, hogy a feladatokat és a motivációt sem kapja mindig készen.
„Nem kapok napi dicséretet, hanem magamat kell motiválnom. Egy kutatás mindig rengeteg kudarccal jár, de ezeket nem szabad kudarcként felfogni, hanem lelkesen kell továbbmenni. Ez egy nagyon fontos képesség egy kutatónál.”
A pályára lépve a tanulás során megszokott biztonság is megváltozik. Az iskolában és az egyetemen egy ismert tananyagot kell elsajátítani, a kutatók azonban olyan kérdésekre keresnek választ, amelyeket előtte még senki sem oldott meg – magyarázta. Korábbi tudására támaszkodhat, de a megoldáshoz vezető utat neki kell megtalálnia.
„Nem fogok kész válaszokat kapni. Azt kell megszokni, hogy folyamatosan tudatlannak érzem magam, és senki nem fogja megmondani a megoldást. Nem lesz egy olyan pont, amikor szabad a gazda.”
A bizonytalanság elviselése ezért ugyanúgy hozzátartozik a kutatói munkához, mint a szakmai felkészültség: akkor is tovább kell keresni, amikor még nem látszik, merre vezet az út.
Tíz év múlva
Amikor arról kérdeztük, mivel lenne elégedett tíz év múlva, Zsófia a gyermekeiről beszélt: azt szeretné, hogy boldog felnőttként láthassa őket. A kutatói pályára készülő lányokat pedig arra biztatja, hogy bátran keressenek helyet maguknak a tudományban, ahol az általuk hozott tudásra, készségekre és tapasztalatokra is szükség van.
Dr. Baji Zsófia háromgyermekes édesanyaként és kutatóként sokféle feladatban áll helyt, kitartása és embersége pedig mások számára is inspiráló lehet. Amit eddig elért, már önmagában elismerésre méltó – és izgalmas belegondolni, milyen felfedezések várhatnak még rá ezzel a kíváncsisággal és elszántsággal.
