Először győződjünk meg arról, hogy biztonságosan tudunk-e segíteni

Ha az utcán egy földön fekvő, látszólag magatehetetlen embert látunk, nem az a legfontosabb, hogy azonnal odarohanjunk hozzá. Kovács Dávid szerint először a környezetet kell felmérni, hiszen a segítő testi épsége is alapvető szempont.

Forgalmas úttest, beláthatatlan kanyar, ipari környezet, leszakadt magasfeszültségű vezeték vagy mérgező gáz jelenléte esetén maga a megközelítés is veszélyes lehet. Ha ilyen akadály nincs, érdemes már távolabbról megszólítani az illetőt, és figyelni arra, reagál-e. Ha pedig feltételezhető, hogy elesett vagy lezuhant valahonnan, arra is kérhetjük, hogy ne mozogjon. 

A szakember egy egyszerű módszert is javasolt: mielőtt cselekszünk, gondolatban számoljunk háromig!

„Ez a háromig számolás még nem fog olyan időveszteséget okozni, amivel valakinek az állapotromlását eredményeznénk, de arra elegendő lehet, hogy saját magunkat egy picit összeszedjük, a lelkünket, a szellemünket odakoncentráljuk, hogy aztán hatékonyabban tudjunk segíteni” – hangsúlyozta.

A nagy melegben különösen fontos, hogy ne menjünk el szó nélkül

A nyári hőségben könnyen találkozhatunk olyan emberrel, aki egy padon, bokor mellett vagy akár a földön fekszik. Ránézésre nem mindig lehet eldönteni, hogy alszik, alkoholt fogyasztott, vagy valóban rosszul van.

Kovács Dávid szerint ilyenkor a körülményeket is mérlegelni kell. Ha valaki hosszabb ideje a tűző napon fekszik, vagy olyan helyen van, ahol közlekedési veszély fenyegeti, már indokolt lehet a beavatkozás. Előfordulhat, hogy elegendő árnyékba kísérni, vizet adni neki és megkérdezni, jól van-e. Ha azonban nem reagál, vagy a légzése nem tűnik normálisnak, egészen más helyzetről van szó.

A legfontosabb tehát sokszor nem valamilyen bonyolult elsősegélynyújtó fogás, hanem az, hogy észrevegyük a másikat, megálljunk és meggyőződjünk arról, szüksége van-e segítségre.

Mi van akkor, ha vérzik vagy erősen szennyezett?

A segítségnyújtás nem jelenti azt, hogy a segítőnek figyelmen kívül kell hagynia saját biztonságát. Közvetlen testi kontaktus esetén érdemes vizsgálókesztyűt használni. Ha ilyen nincs kéznél, Kovács Dávid szerint akár egy tiszta nejlonzacskó is kerülhet a kézre egy alaposabb betegvizsgálat során, hogy csökkentsük a testváladékkal való érintkezés lehetőségét. 

Az autó elsősegélydobozát ezért is érdemes kéznél tartani. A szakember szerint aki saját vagy családtagja egészségi állapota miatt különösen tart a fertőzésektől, védőszemüveget és arcmaszkot is tarthat az elsősegély-felszerelés mellett. 

Ha nem reagál, már komoly baj lehet

Ha a földön fekvő embert nem lehet felébreszteni, az már önmagában életveszélyes állapot lehet. Ilyenkor a légzés ellenőrzése alapvető fontosságú.

Kovács Dávid a Hetedik Napnak adott interjúban elmondta, hogy ha az illető megfelelően lélegzik, átjárható légutat kell biztosítani, és – amennyiben más sérülés ezt nem zárja ki – oldalára lehet fordítani, miközben folyamatosan figyelni kell a légzését. A mentőszolgálat értesítése ebben az esetben is szükséges.

Ha azonban nincs kielégítő légzés, meg kell kezdeni az újraélesztést. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a higiénés körülmények miatt valaki nem vállalja a befúvásos lélegeztetést, dönthet úgy, hogy csak mellkasi kompressziót végez. 

Nem biztos, hogy közönyösek az emberek

Az interjú egyik legfontosabb kérdése az volt, miért fordul elő mégis, hogy valaki nem áll meg egy bajba jutott ember mellett.

Kovács Dávid ezen a ponton határozottan árnyalta a közönyről alkotott képet. Mint mondta, „nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy az emberek közömbösek.”

Tapasztalata szerint egy váratlan vészhelyzet sokkal inkább szorongást, félelmet, tehetetlenségérzést, sőt akár dühöt is kiválthat. A cselekvést szerinte gyakran nem a segítő szándék hiánya, hanem a tapasztalatlanság és az ebből fakadó bénultság akadályozza. Ugyanakkor az emberséget és az életmentést előbbre valónak tartja: „ha másra nem is vállalkozunk, valamilyen segítségkérést el kell indítani”. 

Arra is rámutatott, hogy nagyvárosi környezetben is gyakori tapasztalat: az emberek legalább a megszólításig vagy a mentőhívásig eljutnak.

„Az általános jó akaratot és jó szándékot joggal feltételezhetjük egymásról” – szögezte le.

Ha mást nem tudunk tenni, hívjuk a 112-t

A beszélgetés egyik legfontosabb gyakorlati üzenete az, hogy nem kell mindenkinek tudnia pontosan, hogyan kell ellátni egy sérültet. A bizonytalanság önmagában nem akadálya a segítségkérésnek.

A Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtás szakmai vezetője elmondta, hogy a 112-es segélyhíváson keresztül a mentésirányító nemcsak abban segíthet, mit kell tenni, hanem a vonalban is maradhat a mentőegység megérkezéséig. A kihangosítható mobiltelefon segítségével az elsősegélynyújtó közben szabad kézzel követheti az utasításokat.

„Ha valaki bizonytalan még akár abban is, hogy kell-e mentőt hívni, nyugodtan hívja föl a mentőszolgálatot a központi segélyhívón keresztül, és kérjen tanácsot” – húzta alá.

A szakember szerint a mentésirányító nemcsak szakmai segítséget ad: igyekszik megnyugtatni és lelkileg is támogatni azt, aki a helyszínen segítséget nyújt.

Ezeket az elsősegély-ismereteket mindenkinek érdemes lenne tudnia

A szakember szerint nehéz egyetlen, mindenkire érvényes listát összeállítani, hiszen más helyzetekkel találkozhat egy szülő, egy gépjárművezető vagy egy speciális munkahelyen dolgozó ember.

Kovács Dávid ezt a kerékpározáshoz hasonlította: nem elég olvasni róla vagy látni, hogyan csinálják mások, mert az elsősegélynyújtás során a kezünkkel és a testünkkel is dolgozunk. A beteg mozgatását vagy a vérzéscsillapítást ezért gyakorlással lehet igazán elsajátítani.

„Ez egy olyan típusú életbiztosítás, amit nem a saját érdekünkben kötünk, hanem azoknak az érdekében, akikkel a legtöbb időt eltöltjük” – fogalmazott.

Hiszen segítségre nem feltétlenül egy idegennek lesz szüksége az utcán. Az elsősegélyt igénylő helyzetek az otthonunkban, munkahelyünkön és közlekedés közben is bekövetkezhetnek.

A segítségnyújtás a segítő lelkét is megérintheti

Egy súlyos baleset vagy életveszélyes rosszullét nemcsak a sérült számára megrázó. Az elsősegélynyújtó is szembesülhet az emberi élet törékenységével.

„Egy súlyosabb esettel találkozva az ember megéli az esendőségét, megéli a törékenységét, megéli a múlandóságát” – magyarázta a szakember, aki szerint nem szabad elvárnunk magunktól a tökéletes ellátást. Sokszor éppen az első lépés megtétele a legnehezebb, különösen akkor, amikor többen állnak a helyszínen, de senki nem mer odalépni.

„Ne várja senki saját magától azt, hogy tökéletes ellátásra van szükség. Kezdje el! Ez a legnehezebb: meghozni ezt a döntést.”

Egy megrázó eset után pedig a segítőnek is szüksége lehet arra, hogy beszéljen a történtekről, és súlyosabb lelki teher esetén szakember segítségét kérje – tette hozzá.

A segítség nemcsak az utcán jelenthet életmentést

A beszélgetés kitért azokra a helyzetekre is, amikor valaki a szomszédból hall segélykiáltást, bántalmazásra vagy más veszélyhelyzetre utaló jeleket.

Kovács Dávid ebben az esetben is a biztonságot hangsúlyozta: nem szabad úgy közbelépni, hogy ezzel magunkat sodorjuk veszélybe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csendben kell maradni.

„Az emberség és az életmentés mindenféleképpen előbbre való.”

Ha közvetlenül nem tudunk biztonságosan segíteni, értesíthetjük a segélyhívót, szükség esetén a rendőrséget vagy a mentőszolgálatot. Más esetekben családsegítő, civil, egyházi vagy más segítő szervezethez is lehet fordulni. A szakember hangsúlyozta, hogy ezen a területen nem szociális vagy jogi szakértőként nyilatkozik, de egy alapelvet fontosnak tartott:

„Ne maradjunk szótlanok, próbáljunk jelezni!” 

„Az én személyes válaszom: a hitem”

Az interjú végén a segítségnyújtás egy másik, személyesebb oldala is előkerült. Arra a kérdésre, honnan merít erőt ehhez a szolgálathoz, Kovács Dávid elmondta: katolikus ember.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Magyar Vöröskereszt vallástól, világnézettől és más személyes különbségektől függetlenül nyitott, elfogadó közösség, amelyben ő hívő emberként szakmailag és emberileg is megtalálta a helyét. 

Korábban egyházi közösségekben és templomokban is szervezett véradásokat, és jó tapasztalatokat szerzett az egyházi közösségekkel való együttműködésben.

Amikor pedig arról beszélt, mi ad neki személyesen erőt, egyszerű választ adott:

„Az én személyes válaszom: a hitem.” 

Talán ez a gondolat össze is kapcsolható az elsősegélynyújtás legfontosabb üzenetével. Nem kell hősnek vagy szakembernek lennünk ahhoz, hogy észrevegyük a másik ember kiszolgáltatottságát. Elég lehet néhány másodpercre megállni, megszólítani, segítséget kérni – vagy egyszerűen elővenni a telefont és tárcsázni a 112-t.

Mert amikor valaki bajban van, olykor már azzal is sokat teszünk érte, hogy nem megyünk tovább.