Mi történik, ha egy hajléktalan embertől nem azt kérdezik először, hogy leszokott-e az alkoholról, talált-e munkát vagy képes-e már önálló életet élni, hanem egyszerűen adnak neki egy otthont? Finnország több mint másfél évtizeddel ezelőtt erre az elsőre szokatlannak tűnő gondolatra építette hajléktalanság elleni politikáját. Az eredmény figyelemre méltó volt: 2023-ig több mint tíz éven keresztül folyamatosan csökkent az otthon nélkül élők száma. Most azonban ismét emelkedik.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A finn modell történetét vasárnap a Guardian mutatta be részletesen. A lap olyan embereket is megszólaltatott, akik saját életükben tapasztalták meg, mit jelenthet az, amikor a hajléktalanságból kivezető út nem egy menedékhelyen, hanem egy saját lakás ajtajában kezdődik.
Nem kellett előbb bizonyítani, hogy megérdemlik az otthont
Az úgynevezett Housing First – magyarul „Lakhatás az első” – modell egészen más megközelítést hozott a hajléktalanellátásba.
Korábban sok helyen lépcsőzetes rendszer működött. Az utcán élő ember először átmeneti szállásra került, majd különböző feltételek teljesítésével haladhatott tovább. Elvárás lehetett például a függőség kezelése vagy az, hogy bizonyítsa: képes önálló életet élni.
A finn megközelítés más irányból indult. Először legyen otthona. A kezelés, a munkakeresés, az adósságok rendezése vagy éppen az élet újraszervezése csak ezután következik, immár úgy, hogy az embernek van hová hazamennie.
A finn Y-Säätiö, vagyis Y-Alapítvány összefoglalója szerint a Housing First abból indul ki, hogy a lakhatás alapvető jog. Az otthon nem a rehabilitáció végén megszerezhető jutalom, hanem az a biztos pont, amelyre a változás egyáltalán felépíthető.
A lakás mellé segítség is járt
A finn modell sikere azonban nem abból állt, hogy kiosztották a lakáskulcsokat, majd magukra hagyták az embereket. A lakhatás mellé támogatást szerveztek.
Szociális munkások, egészségügyi és mentális segítség, függőséggel kapcsolatos szolgáltatások és más szakemberek segíthetik a lakókat, a támogatás mértéke pedig az adott ember helyzetéhez igazodik. A cél az, hogy az illető hosszú távon is meg tudja tartani az otthonát.
Közben korábbi hajléktalanszállókat alakítottak át támogatott lakhatást biztosító épületekké, növelték a megfizethető bérlakások számát, és az állam, az önkormányzatok, valamint civil szervezetek együtt dolgoztak a programon.
Ez azért fontos különbség, mert a hajléktalanság ritkán pusztán azt jelenti, hogy valakinek nincs lakása. Adósság, munkanélküliség, függőség, betegség, családi kapcsolatok szétesése vagy mentális problémák is állhatnak mögötte. A lakhatás önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat, de stabil alapot teremthet a továbblépéshez.
Több mint egy évtizeden át csökkent a hajléktalanság
Finnország 2008-tól építette országos hajléktalanságpolitikáját a Housing First elveire. A következő évek eredményei miatt az ország nemzetközi figyelmet kapott.
Miközben Európa számos részén nőtt a hajléktalanság, Finnországban hosszú időn keresztül az ellenkezője történt. A Guardian összegzése szerint 2023-ra nagyjából a felére esett vissza a hajléktalan emberek száma a modell bevezetésének időszakához képest.
A Y-Säätiö szerint 2023-ig több mint tíz éven keresztül megszakítás nélkül csökkent a hajléktalanság. Finnország hosszú ideig az Európai Unió egyetlen olyan tagállama volt, ahol éveken keresztül következetesen sikerült visszaszorítani a problémát.
A sikert azonban nem sikerült véglegessé tenni.
Két éve ismét emelkedik a hajléktalanok száma
2024-ben megtört a több mint egy évtizedes kedvező folyamat. Akkor 3806 egyedülálló hajléktalan embert tartottak nyilván, 377-tel többet, mint egy évvel korábban. 2025-ben pedig tovább romlott a helyzet.
A legfrissebb országos adatok szerint Finnországban 4579 egyedülálló hajléktalan ember élt, 773-mal több, mint egy évvel korábban. Ez 20 százalékos növekedést jelent. Közülük 1306-an számítottak tartósan hajléktalannak. Több mint ezer nő és mintegy 760 fiatal volt otthon nélkül.
A Y-Säätiö szerint a romló gazdasági helyzet, a megfizethető kis lakások hiánya, a növekvő lakhatási költségek, a gyenge foglalkoztatási helyzet, valamint a szociális ellátások változásai és csökkentései egyaránt hozzájárultak a fordulathoz.
Vagyis nem feltétlenül maga az alapelv bukott meg. Inkább az vált láthatóvá, hogy egy jól működő modell sem képes tartós eredményt elérni megfelelő lakáskínálat, szociális szolgáltatások és megelőzés nélkül.
Egy otthon nem old meg mindent – de nélküle nehéz újrakezdeni
A finn modell tehát nem hozott végleges megoldást: az elmúlt két évben ismét emelkedett a hajléktalan emberek száma. A korábbi eredmények ugyanakkor megmutatták, hogy megfelelő lakhatással és támogatással hosszú távon is jelentősen csökkenthető a hajléktalanság.
A Housing First alapelve ma is ugyanaz: nem azt várja az otthon nélkül maradt embertől, hogy előbb rendezze az életét, és csak utána kaphasson lakást. Abból indul ki, hogy az otthon adhatja meg a biztonságot ahhoz, hogy valaki újrakezdhesse az életét.
A finn példa pedig arra is emlékeztet: az emberi méltóságot nem a folyamat végén kell visszaadni. Lehet onnan is elindulni.
