A HungaroMet augusztus 3-i jelentése szerint Magyarország egyre nagyobb részén a legsúlyosabb fokozatba lép az aszály, miközben országos eső továbbra sem látszik. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a Duna teljes szakaszán rendkívül alacsony a vízhozam. A helyzet nemcsak magyar: Anglia és Wales csaknem kétszáz éve nem látott ilyen száraz júliust.

Figyeljük az előrejelzéseket, a folyók vízállását, a kiszáradt földeket és az idő előtt barnuló növényeket. Számolunk, mérünk, terveket készítünk, felelősöket keresünk. Mindez szükséges. De a hívő ember közben valami mást is tesz: imádkozik.

Nem azért, mert az ima helyettesítené a vízgazdálkodást, az öntözést vagy a teremtett világért viselt felelősséget. Hanem azért, mert vannak pillanatok, amikor a modern embernek is be kell vallania: nem minden van a kezében. Tudunk gátakat építeni, vizet visszatartani, folyókat szabályozni és meteorológiai modelleket készíteni. Esőt teremteni azonban nem tudunk.

Amikor a nemzet stadionjában megérkezett az eső

2022. július 23-án több mint negyvenezer ember gyűlt össze a budapesti Puskás Arénában az Ez az a nap! rendezvényén. Különböző felekezetekhez tartozó keresztények énekeltek és imádkoztak együtt Magyarországért, a békéért és a lelki megújulásért.

A rekkenő hőségben egyszer csak eleredt az eső.

A korabeli beszámolók szerint az első cseppek Martin Smith koncertje alatt érkeztek meg, majd Michael W. Smith előadásában felcsendült a Let It Rain. Mire a dal betöltötte a stadiont, az eső már ott hullott az éneklő tömegre.

A jelenetet megőrizte a rendezvény hivatalos videófelvétele. László Viktor, az Ez az a nap! alapítója később úgy emlékezett vissza, hogy Michael W. Smith-t mélyen megrendítette a pillanat. A dal végén nem hajolt meg, nem várta meg a tapsot, hanem az ég felé mutatott, majd levonult a színpadról. Nem akarta magának tulajdonítani azt, ami ott történt.

A kétkedő azt mondhatja: nyári zápor volt, amelynek érkezését légköri folyamatok magyarázzák. A hívő ember azt mondhatja: válasz érkezett. Egy újságcikk nem döntheti el, hol húzódik a véletlen és a gondviselés határa. Azt azonban senki nem vitathatja, hogy azon az estén negyvenezer ember emelte fel a tekintetét, és miközben az ég áldását kérte, megérkezett az eső.

Nem bizonyítani kell ezt a pillanatot. Hanem megérteni.

Amikor már a folyó is szomjazik

Ma ismét égetően aktuális ez az emlék. A HungaroMet augusztus 3-i jelentése szerint a mezőgazdasági aszály Magyarország egyre nagyobb részén éri el a legsúlyosabb fokozatot, miközben újabb hőhullám közeledik. A földeken már olyan károk keletkeztek, amelyeket egy későn érkező eső sem tudna teljesen helyrehozni.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a Duna teljes szakaszán rendkívül alacsonyak a vízhozamok. A folyó, amelyet állandónak és kimeríthetetlennek hittünk, most maga is a hiányról beszél.

És nem csak mi szomjazunk. Anglia és Wales 2026 júliusában csaknem kétszáz éve nem tapasztalt szárazságot élt át. Angliában mindössze 6,5 milliméter csapadék hullott, a szokásos mennyiség alig tizede. A kiszáradó folyók, az erdőtüzek, a mezőgazdasági károk és a vízkorlátozások egész Európát figyelmeztetik: a víz valóban korunk egyik legnagyobb kincsévé vált.

Ebben a helyzetben könnyű gúnyolódni azon, aki imádkozik. Pedig az ima nem a szakértelem tagadása, hanem az emberi mindenhatóság illúziójának elengedése.

A világ más részein is az ég felé fordultak

Idén júniusban az indiai Goa katolikus közösségei különleges imákat, rózsafüzéreket és körmeneteket tartottak a hosszan tartó szárazság miatt. Filipe Neri Ferrão bíboros felhívására egész plébániák könyörögtek az esőért. A gyermekek egy régi helyi hagyományt felelevenítve köveket vittek a fejükön, a gazdákért pedig külön imát mondtak.

Az egyik pap arra is figyelmeztetett: miközben az esőt kérjük, nem feledkezhetünk meg arról, mit tettünk a ránk bízott világgal. Hegyeket bontottunk meg, erdőket pusztítottunk el, termőföldeket tettünk tönkre, majd akkor kezdünk beszélni a víz értékéről, amikor már nincs belőle elegendő.

Ez a figyelmeztetés nekünk is szól. Az ima nem kibúvó a felelősség alól. Éppen ellenkezőleg: az imádkozó ember nem tulajdonosként, hanem gondnokként néz a teremtett világra.

A budapesti eseménynek volt egy különös nemzetközi előképe is. 2019 februárjában az orlandói Camping World Stadiumban 55–60 ezer keresztény gyűlt össze a The Send rendezvényén. Amikor Jeremy Riddle vezetésével felcsendült a Let It Rain, esni kezdett. A pillanatot ott is kamerák rögzítették. Akik jelen voltak, nem egyszerű időjárási eseményként élték meg, hanem jelként: emlékeztetőként arra, hogy az ember kérhet, az ég pedig válaszolhat.

Illés még akkor is imádkozott, amikor semmi nem látszott

A Biblia nem ígéri, hogy minden kérésünkre azonnal megérkezik az eső. Illés története éppen azért megrendítő, mert a próféta imája után sokáig nem történt semmi.

Elküldte a szolgáját, hogy nézzen a tenger felé. A szolga visszatért: nincs ott semmi. Illés újra elküldte. Aztán megint. Hatszor ugyanaz volt a válasz: semmi nem változott.

A hetedik alkalommal azonban megjelent egy tenyérnyi felhő.

Még nem szakadt az eső. Még nem áztatta át a földet. Még csak egy apró jel látszott a láthatáron. Illés azonban már meghallotta a közelgő zápor hangját.

A hit nem akkor kezdődik, amikor már gyülekeznek a viharfelhők. Hanem akkor, amikor az ég még üres, a föld repedezett, és minden tapasztalat azt mondja: nincs remény. A hit ilyenkor küldi vissza az embert a hegytetőre: menj, nézd meg még egyszer.

Mert lehet, hogy már ott van a tenyérnyi felhő.

Nemcsak a föld száradhat ki

Vannak aszályos időszakok az ember életében is. Amikor hiába imádkozunk egy betegért. Amikor nem érkezik meg a várva várt válasz. Amikor elveszítünk valakit, elárulnak, magunkra hagynak, vagy egyszerűen elfogy belőlünk az erő.

Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy az ég hallgat.

Nem minden imára érkezik olyan látványos válasz, mint azon a nyári estén a Puskás Arénában. Nem minden száraz időszak ér véget akkor, amikor szeretnénk. Az ima azonban akkor sem hiábavaló. Lehet, hogy először nem a körülményeinket változtatja meg, hanem bennünket: erőt ad a következő naphoz, megtart a kétségbeesés szélén, és képessé tesz arra, hogy még egyszer az ég felé nézzünk.

Ezért ma nemcsak a földekért, a folyókért és az esőért kell imádkoznunk. Hanem a kiszáradt emberi lelkekért is. Azokért, akik már nem mernek remélni. Akik hatszor néztek a tenger felé, és hatszor tértek vissza azzal, hogy nincs ott semmi.

Nekik kell most azt mondanunk: menj, nézd meg még egyszer.

Hulljon ránk szent esőd. A földre, amely szomjazik – és a lelkünkre, amely talán még jobban. Mosd le rólunk a félelmet, a gőgöt és a reménytelenséget. Taníts meg felelősen vigyázni arra, amit ránk bíztál. És amíg nem érkezik meg az eső, adj erőt, hogy továbbra is az ég felé nézzünk.