Vége a lájkbajnokságnak, felszállt a lila köd, és a valóság végre pofon vágta a politikai lufit. A kormányzás ugyanis nem TikTok-videó, a nemzetközi tőke és a hazai kereskedők pedig nem lájkolók, akiket egy arrogáns kommenttel el lehet intézni. A Spar ismét Brüsszelhez fordult, a magyar kereskedők tárgyalni szeretnének, a miniszterelnök pedig a Facebookon viccelődik, mintha még mindig kampány lenne, ahol egy jól időzített beszólás többet ér, mint a következmények mérlegelése. Csakhogy a választásoknak vége. Az országot most már vezetni kellene.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Spar és a magyar állam háborúja nem Magyar Péterrel kezdődött. Az osztrák áruházlánc már az Orbán-kormány idején is keményen támadta a kiskereskedelmi különadót és az állami beavatkozásokat, 2024-ben pedig a konfliktus odáig fajult, hogy Hans Reisch, a vállalat vezetője Brüsszelhez fordult, miközben a magyar kormány visszautasította a vádakat, Lázár János pedig még az üzletlánc állami megvásárlásának lehetőségét is felvetette. Ment az üzengetés, a fenyegetőzés, a politikai erődemonstráció, egyetlen dolog azonban elmaradt: a probléma rendezése.
Aztán Orbán Viktor távozott, Magyar Péter megérkezett, a Spar pedig maradt. A különadóval, a kifogásaival és a magyar állammal fennálló konfliktusával együtt. Most újabb levél ment az Európai Bizottságnak, amelyben a vállalat ismét uniós fellépést sürget, mert számításai szerint a magyarországi különadó és az árréskorlátozás idén összesen 130 millió eurós terhet jelent számára. Az árrésstop megszüntetésének ígérete nem bizonyult elegendőnek, a Spar egyik vezetője pedig ki is mondta, hogy alaptalannak bizonyult a Magyar-kormányhoz fűzött kezdeti eufória.
Hát, ennyi volt a nászút.
Magyar Péteréknek ideje lenne megérteniük az állam működésének egyik alapvetését: a nemzetközi gazdasági szereplők nem a miniszterelnök személyével, nem egy politikai mozgalommal és végképp nem a választási eufóriával kötnek üzletet, hanem Magyarországgal. A szerződések tovább élnek, a megoldatlan jogviták nem szűnnek meg egy kormányváltással, a kötelezettségeket pedig nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról azzal, hogy mindez az előző kormány öröksége. Orbán Viktor felelőssége, hogy a konfliktus az ő kormányzása alatt mérgesedett el, Magyar Péteré pedig az, hogy az örökölt helyzettel mit kezd. Az elődök hibái nem mentik fel az utódokat, ahogy a választási győzelem sem jelent amnesztiát az államnak.
Brüsszelben ugyanis senkit nem érdekel a magyar belpolitikai szappanopera, ott azt fogják vizsgálni, hogy a magyar jogszabályok megfelelnek-e az uniós előírásoknak. A Spar panaszai természetesen nem bizonyítják automatikusan a magyar állam jogsértését, ahogy a különadó mellett is lehetnek védhető költségvetési érvek, csakhogy ezeket tárgyalóasztal mellett, számításokkal és szakmai érvekkel kell képviselni, nem politikai sértettséggel vagy a választási győzelemre hivatkozva.
És itt érkezünk el a történet legkínosabb részéhez. Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a HVG-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a gazdasági szereplők valódi egyeztetést szeretnének, mert nem szerencsés, ha a működésüket alapvetően befolyásoló döntésekről csak a Magyar Közlönyből értesülnek. Nem rendkívüli kiváltságot követelt, nem politikai ultimátumot fogalmazott meg, hanem azt kérte, hogy a kormány üljön le azokkal, akiknek a működéséről dönt. Egy olyan szervezet vezetőjeként, amely a magyar kereskedelem meghatározó vállalatait képviseli, ez aligha tekinthető túlzó elvárásnak.
Magyar Péter válasza a HVG Facebook-bejegyzése alatt mégis ennyi volt: „Ok, akkor majd kiírom a facebookra.” Mellé egy sírva nevetős emoji.
Micsoda államférfiúi teljesítmény.
Egy országos szakmai érdekképviselet egyeztetést kér, a miniszterelnök pedig odavet egy gúnyos kommentet, mintha egy kellemetlenkedő internetes hozzászólót kellene helyretennie. Pedig a kereskedők mögött munkahelyek, beszállítók, termelők és családok állnak, a gazdasági döntések következményeit pedig nem a kommentmezőben mérik, hanem beruházásokban, árakban, bérekben és megélhetésben. Nem kell szeretni a multinacionális vállalatokat, nem kell minden követelésüket teljesíteni, és a magyar költségvetés érdekeit sem kell feladni, de egy felelős kormány nem teheti meg, hogy a szakmai párbeszédet politikai bohóckodással helyettesíti.
A nevetős emoji nem gazdaságpolitika, a Facebook-komment nem tárgyalás, a pökhendiség pedig nem kormányzati teljesítmény.
Éppen a Spar története mutatja meg, hová vezet, ha egy gazdasági vitából politikai presztízsharc lesz. Az Orbán-kormány alatt elkezdődött üzengetés nem oldotta meg a problémát, a konfliktus nemzetközi szintre jutott, és most ugyanez a rendezetlen ügy köszön vissza az új kabinetnek. A Spar természetesen a saját üzleti érdekeit képviseli, ahogy a magyar kormánynak is kötelessége a magyar állam érdekeit védeni, de a kettő közötti ellentétet nem lehet a végtelenségig politikai szócsatákkal kezelni. Ha elmaradnak a beruházások, romlik a kiszámíthatóság, vagy a költségek végül a vásárlóknál csapódnak le, annak már nem a Spar és a miniszterelnök személyes vitájához lesz köze, hanem a magyar emberek mindennapjaihoz.
Batthyány Lajos óta beszélünk felelős magyar kormányról, és ennek a kifejezésnek 178 év elteltével is volna jelentősége. Nem népszerű kormányról, nem sérthetetlen kormányról, nem Facebook-kormányról, hanem olyan végrehajtó hatalomról, amely felelősséget visel a döntéseiért, a mulasztásaiért és a rábízott ország sorsáért. Az előző kormány nem mentesül a hibái alól attól, hogy elveszítette a hatalmat, az új pedig nem háríthat el minden kellemetlen kérdést azzal, hogy ezeket a problémákat örökölte. A választók nem azért bízták meg az ország vezetésével, hogy új szereposztásban hallgassák végig a régi kifogásokat.
Magyar Péternek ezért ideje lenne eldöntenie, hogy továbbra is politikai influenszerként akar működni, vagy végre miniszterelnökként. Egy influenszernek figyelem kell, egy kormányfőnek eredményt kell felmutatnia; az előbbi elveszíthet néhány követőt egy rosszul sikerült poszttal, az utóbbi hibás döntéseinek árát viszont egy egész ország fizetheti meg. Aki a porondon akar bohóckodni, annak ott a Fővárosi Nagycirkusz, lehet szerepelni, grimaszolni és várni a tapsot, de akkor nem kell a kormányrúdhoz állni. Senki nem tartott pisztolyt senki fejéhez, hogy mindenáron országot vezessen.
És mielőtt valaki félreértené: itt nem a Spar igazát kell hirdetni, nem Brüsszelnek kell átengedni a magyar gazdaságpolitika irányítását, és nem a multinacionális vállalatok érdekeit kell a magyar emberek elé helyezni. Éppen ellenkezőleg. A magyar emberek érdekei annyira fontosak, hogy az ország vezetője nem engedheti meg magának a szakmai egyeztetések helyetti látványos, de teljesen terméketlen politikai vagánykodást.
Orbán Viktor hátrahagyta a konfliktust, Magyar Péter megörökölte a felelősséget, és ha az új kormány sem képes túllépni az üzengetésen, legfeljebb annyi történik, hogy ugyanaz a történet folytatódik más szereplőkkel. Lehet frissebb az arculat, hangosabb a kommunikáció és lelkesebb a követőtábor, de amikor a gazdasági döntések következményei megérkeznek, a számlát nem a politikusok Facebook-közönsége, hanem a magyar vállalkozások, a munkavállalók és a családok fizetik.
Egy országot vezetni ugyanis nem jutalom a sikeres kampányért, hanem kötelezettség. És ezen már semmilyen nevetős emoji nem segít.
