Nem csak a Duna mutatja meg ezen a nyáron, mennyire sérülékeny Magyarország vízháztartása. A Velencei-tónál augusztus 22-én hajnalban mindössze 17 centimétert mutatott az agárdi vízmérce. Fontos: ez nem azt jelenti, hogy a tó mindenütt 17 centiméter mély. De az adat így is drámai, különösen annak fényében, hogy a vízkészlettel való gazdálkodás mára nemcsak szakmai, hanem morális kérdéssé is vált.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A Velencei-tó látványa hetek óta beszédesebb bármilyen grafikonál. Egyre nagyobb mederrészek válnak láthatóvá, olyan tárgyak kerülnek elő, amelyek korábban víz alatt voltak, és a tartósan alacsony vízállás miatt már júliusban külön figyelmeztetést adott ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a fürdőzőknek és a vízi sportolóknak.
Most pedig újabb mélypontra jutottunk.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint augusztus 22-én hajnali 1 órakor az agárdi mércén 17 centiméteres vízállást rögzítettek. Július 1-jén még 48 centiméter volt ugyanez az érték. Augusztus 12-én már csak 24 centiméter, augusztus 21-én pedig a nap folyamán 17–19 centiméter között mozgott.
Ez azt jelenti, hogy alig több mint hét hét alatt mintegy 31 centiméterrel lett alacsonyabb a vízállás az agárdi mércén.
Mit jelent valójában a 17 centiméter?
Ezt azért fontos tisztázni, mert a vízállási adatok könnyen félreérthetők.
A „17 centiméteres vízállás” nem a Velencei-tó átlagos mélysége. A vízmércék mindig egy meghatározott nullponthoz képest mutatják a vízfelszín helyzetét. Ugyanezért lehet például a Duna paksi vízállása negatív értékű anélkül, hogy természetesen maga a folyó „mínusz 128 centiméter mély” lenne.
A szám tehát mérési viszonyítási érték.
A változás nagysága azonban nagyon is valós.
Az agárdi állomás adatlapján ráadásul jelenleg még 53 centiméter szerepel legkisebb vízállásként, miközben az idei mérések ezt már jócskán alulmúlták.
Nem csak a Velencei-tó fogy
Ha egyetlen tóról lenne szó, könnyebb lenne helyi problémaként kezelni.
Csakhogy közben a Balatonnál is hasonló irány látható.
A Balaton átlagos vízállása július elején még 74 centiméter körül volt, augusztus 21-én viszont az Országos Vízügyi Főigazgatóság már csak 46 centiméteres átlagos vízállást rögzített.
Ez közel 30 centiméteres csökkenés kevesebb mint két hónap alatt.
És ott van a Duna.
Augusztus 22-én reggel Pakson –128 centimétert mutatott a vízmérce, miközben az elmúlt hetekben éppen a folyó alacsony vízállása miatt kellett rendkívüli műszaki megoldásokkal biztosítani a Paksi Atomerőmű hűtővízellátását.
Más vízrendszer. Más probléma. Más műszaki környezet.
De ugyanaz a kérdés bukkan fel újra és újra:
mi történik Magyarországgal, ha hosszú időn keresztül több vizet veszítünk, mint amennyi érkezik?
A csapadékhiány már nem néhány hetes kilengés
A HungaroMet augusztus 19-i elemzése szerint az elmúlt harminc napban az ország nagy területén 10 milliméternél is kevesebb csapadék hullott, több helyen pedig még 5 milliméter sem.
A május közepe óta felhalmozódott csapadékhiány egyes területeken olyan súlyos, hogy az elmúlt három hónap deficitje a sokéves átlaghoz képest 80–160 milliméter között alakult.
A meteorológiai szolgálat néhány nappal korábban már azt írta: az ország túlnyomó részén nagyfokú vagy súlyos mezőgazdasági aszály alakult ki, és a legmagasabb fokozatú aszállyal érintett terület aránya meghaladta az ország felét.
És ez az a pont, ahol már nem lehet külön-külön beszélni a kiszáradó kukoricáról, a Velencei-tóról, a Balaton vízszintjéről vagy a Duna alacsony vízállásáról.
Nem azért, mert ezek ugyanannak a rendszernek a részei.
Hanem azért, mert ugyanarra az országos vízhiányra figyelmeztetnek.
A következő vita nem arról szól majd, van-e elég víz
Hanem arról, mit csinálunk azzal, amikor még van.
Magyarország vízügye évtizedeken át elsősorban arra rendezkedett be, hogyan vezesse el a fölösleges vizet és hogyan védekezzen az árvizek ellen. Ez érthető történelmi örökség.
Csakhogy a XXI. században lassan az ellenkező probléma kerül előtérbe.
Hogyan tartjuk itt a vizet?
Hol lehet tározni?
Mennyi csapadékot engedünk egyszerűen lefolyni?
Hogyan lehet a tájat úgy átalakítani, hogy ne heteken belül távozzon az országból az a víz, amely néhány hónappal később már hiányzik?
A Velencei-tó 17 centiméteres vízállása ezért jóval több egy nyári negatív rekordnál. Ahogyan Paks sem pusztán egy atomerőmű hűtővízkérdése volt. A víz most egymás után mutatja meg ugyanazokat a rendszerszintű gyenge pontokat. Minél tovább várunk azzal, hogy erre országos vízháztartási rendszerként tekintsünk, annál drágább és nehezebb lesz minden egyes különálló válságot külön-külön orvosolni.
Több mint hidrológia: közös felelősségünk a teremtett világ
A Velencei-tó centiméterekben mért haldoklása, a kiszáradó termőföldek és apadó folyóink látványa több puszta meteorológiai vagy hidrológiai adatnál. Ezek a jelenségek arra figyelmeztetnek, hogy az ember és környezete közötti egyensúly felborult. Keresztény-konzervatív emberként nem tekinthetünk a vízre csupán mint kiaknázandó erőforrásra vagy elvezetendő problémára.
A teremtett világ védelme nem választható politikai opció, hanem erkölcsi kötelesség. Az, hogy hogyan gazdálkodunk vizeinkkel, hogyan alakítjuk át tájainkat a megtartás jegyében, közvetlen lenyomata annak, mennyire tiszteljük a ránk bízott örökséget. A mostani vízválság drasztikus emlékeztető: a jövő nemzedékeinek sorsa és az ország megmaradása függ attól, hogy képesek vagyunk-e a felelős sáfárság útjára lépni, és a kizsákmányolás helyett az életet hordozó víz megőrzését választani.
