Meghan Markle ismét a brit sajtó egyik főszereplője lett. Pénteken még arról érkeztek hírek, hogy Guy Ritchie Netflix-sorozatában, a The Gentlemen harmadik évadában térhet vissza a színészethez. Egy nappal később Tina Brown, a Vanity Fair és a New Yorker korábbi főszerkesztője már azt írta: a szerepeltetését visszavonták, mert olyan erős ellenreakció alakult ki Nagy-Britanniában, hogy tarthatatlanná vált a terv. A hírt egyelőre sem Meghan képviselői, sem a Netflix nem erősítették meg.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Ha Brown értesülése helytálló, a történet önmagában is figyelemre méltó. Alig telt el egy nap a Meghan lehetséges szerepéről szóló hírek és az állítólagos visszavonás között.
Nem arról van szó, hogy mindenkinek örülnie kellene Meghan Markle színészi visszatérésének. Az sem különösebben érdekes, hogy ki nézné meg miatta a sorozatot, és ki nem. A kérdés inkább az, hogyan jutottunk el odáig, hogy egy ember neve önmagában ekkora indulatokat képes kiváltani.
A jogos kritikától a zsigeri ellenszenvig
Meghan és Harry történetében vannak nehezen feloldható ellentmondások: 2020-ban felhagytak a brit királyi család dolgozó tagjaiként végzett feladataikkal, majd az Egyesült Államokba költöztek. A döntésük egyik fontos indoka az volt, hogy kiszabaduljanak abból a médiakörnyezetből, amelyet elviselhetetlennek éreztek.
Ezután azonban ők maguk újra és újra a nyilvánosság elé vitték a családon belüli konfliktusokat. Jött az Oprah Winfrey-interjú, a Netflix dokumentumsorozata, majd Harry Spare című könyve, amelyben a herceg több személyes részletet is megosztott a királyi családról.
Nehéz nem észrevenni az ellentmondást: a magánélet védelmét követelni, miközben a saját történetük jelentős részét maguk teszik nyilvánossá. Ez azonban még mindig konkrét döntések kritikája. Más kérdés, amikor már szinte mindegy, mit csinál valaki, az ítélet előre készen áll.
Ha Meghan neve megjelenik, az indulat is érkezik vele
Egy 2020-ban készült Guardian-elemzés 843, Meghanról szóló brit újságcikket vizsgált meg. A cikkek 43 százalékának negatív volt a hangvétele, mindössze 20 százalékuké pozitív, a többi semleges. Katalin hercegné esetében ugyanebben az időszakban egészen más arányokat mértek: a róla szóló cikkeknek mindössze 8 százaléka volt negatív.
Ebből persze nem következik, hogy minden Meghanról megjelent kritika igazságtalan lett volna. A különbség nagysága viszont elgondolkodtató. A róla kialakult kép idővel annyira megszilárdult, hogy sok esetben már nem az adott történet dönti el, hogyan reagálnak rá az emberek. Mintha Meghan Markle esetében előbb születne meg az ítélet, és csak utána keresnénk hozzá az indokot.
Ebben Meghan és Harry sem puszta elszenvedők
Az sem lenne tisztességes, ha mindenért kizárólag a brit sajtót tennénk felelőssé. Harry és Meghan tudatosan építették tovább saját nyilvánosságukat az Egyesült Államokban. Médiamegállapodásokat kötöttek, műsorokat készítettek, márkát építettek, és újra meg újra beszéltek a királyi családdal való konfliktusaikról.
Nem minden projektjük sikerült jól. A Spotifyjal kötött együttműködésük véget ért, több televíziós vállalkozásuk sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és Meghan életmódprojektjei is vegyes fogadtatást kaptak.
Harry közben hosszú jogi harcokat folytatott a brit sajtóval. A Reuters szerint többször arról beszélt, hogy a brit média működése súlyosan érintette Meghan életét és az ő saját mentális állapotát is. Hat évvel később most úgy tűnik, ismét közelebb kerülhetnek ahhoz az országhoz és médiavilághoz, amelyből annak idején távoztak.
Egy emberből szerep lett
Talán éppen ez az, ami Meghan esetében mára elveszett: maga az ember. A közvélemény számára a királyi család tagjai mindig is szerepeket testesítettek meg. Van, akit kötelességtudónak látunk, mást lázadónak, áldozatnak vagy éppen botrányhősnek.
Meghan ebbe a világba kívülről érkezett. Amerikai színésznőként, más társadalmi háttérrel és más médiakultúrából került be egy hagyományokra és szigorú protokollra épülő intézménybe. Aztán néhány év alatt a monarchia egyik legismertebb új tagjából annak egyik legnagyobb kritikusává vált. Ennél jobb történetet aligha lehetett volna adni a bulvársajtónak. Csakhogy közben egyre kevésbé Meghan Markle-ről szólt a történet, és egyre inkább arról a figuráról, akit belőle készítettek.
Egy 2026-os Guardian-publicisztika René Girard bűnbakképzésről szóló elméletével próbálta értelmezni a jelenséget: Meghan egyszerre volt a királyi család része és kívülálló, ezért könnyen válhatott olyan alakká, akire sokkal nagyobb társadalmi feszültségeket is rá lehetett vetíteni. Ez természetesen értelmezés, nem bizonyítható tény. Arra azonban rámutat, hogy a személye körül kialakult ellenszenv már régen nem kizárólag az egyes döntéseiről szól.
