Egy apa egy internetes fórumon kért segítséget, miután megtudta: 14 éves fia régóta AI-barátnőket használ. Elmondása szerint beszélt a gyerekkel arról, hogy ezek a kapcsolatok nem életszerűek, és nem készítik fel arra, ami egy valódi emberi kapcsolatban vár rá.

Első reakció lehetne az: tinédzser, kíváncsi, majd kinövi. Viszont egy AI-barátnő nem fáradt, nem sértődik meg igazán, nem mondja azt, hogy most nincs kedve beszélni. Nem hozza magával saját bizonytalanságait, rossz napjait, családi gondjait és határait. Vagyis pontosan az hiányzik belőle, ami egy valódi kapcsolatot nehézzé, ugyanakkor emberivé tesz.

Egy 14 éves fiú számára ez különösen erős élmény lehet. A kamaszkor tele van ügyetlenséggel, visszautasítással, szégyennel és bizonytalansággal. Egy chatbot ezzel szemben mindig ott van. Figyel. Válaszol. És ha megfelelően van beállítva, szinte mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk.

A veszély nem kicsi, a tinédzser hozzászokik egy olyan kapcsolathoz, amelyben neki alig kell alkalmazkodnia. A valódi szeretet ugyanis nem személyre szabott szolgáltatás.

Egy kapcsolatban meg kell tanulni várni, figyelni, bocsánatot kérni, visszautasítást elfogadni, kompromisszumot kötni. Meg kell érteni, hogy a másik ember nem azért létezik, hogy folyamatosan megnyugtasson vagy szórakoztasson bennünket.

A szülő legnehezebb feladata pedig nem az, hogy egyszerűen betiltsa az AI-t, és nem is az, hogy kinevesse a gyereket miatta. Hanem hogy olyan kapcsolatot teremtsen vele, amelyben őszintén lehet beszélni arról, miért vonzó egy mesterséges társ. Magányos? Fél a visszautasítástól? Kíváncsi a szerelemre? Egyszerűen csak szórakoztatja?

Ha csak a telefont vesszük el, attól még nem értjük meg, miért vált ennyire fontossá számára ez a mesterséges kapcsolat. Sokkal fontosabb az, hogy segítsünk megtanulni valamit, amit egy algoritmus nem tud helyettünk átadni: hogyan lehet kapcsolódni egy másik emberhez.