Van, amikor az edző látja előbb, mire vagy képes. Akkor is, amikor még nincs érem, nincs dobogó, talán eredmény sincs, csak egy gyerek, egy fiatal sportoló, aki elfáradt, elbizonytalanodott, kikapott, megsérült, vagy egyszerűen azt gondolja: neki ez nem fog menni.

Az edző pedig azt mondja: még egyszer.

Talán éppen ezért nehéz egy sporteredményt pusztán számokkal, másodpercekkel, kilogrammokkal vagy helyezésekkel leírni. A dobogón valóban a sportoló áll, az ő neve kerül az eredménylistára, ő emeli magasba az érmet, mögötte azonban sokszor évek munkája és egy olyan ember áll, aki a sikert jóval azelőtt elképzelte, hogy az valóban megtörtént volna.

Szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján nekik mondhatunk köszönetet.

A Magyar Edzők Társasága idén már nyolcadik alkalommal csatlakozott a Finnországból indult, mára nemzetközivé vált #ThanksCoach kampányhoz. Az idei akció szeptember 16. és 25. között zajlik, középpontjában pedig az utánpótlásedzők állnak: azok a szakemberek, akik sok gyermeknek először mutatják meg, mit jelent edzésre járni, szabályokat betartani, veszíteni, újrakezdeni, majd újra és újra dolgozni ugyanazért a célért.

Az edző nemcsak mozdulatokat tanít

Aki éveket töltött sportközegben, pontosan tudja, hogy az edző és a sportoló kapcsolata nem fér bele egy edzésterv rubrikáiba.

Persze ő javítja ki a rossz mozdulatot, ő állítja össze a felkészülést, ő látja, mikor kell még egy ismétlés, és mikor kell megállni. De közben valami mást is tanít: fegyelmet, türelmet, alázatot, kitartást, felelősséget, és talán az egyik legnehezebb dolgot, amit az életben is meg kell tanulnunk – hogyan kell felállni, amikor valami nem sikerült.

Különösen igaz ez az utánpótlásban.

Egy gyerek sokszor nem a technikai utasításokra fog emlékezni húsz év múlva. Arra viszont igen, ki volt az, aki nem mondott le róla egy rossz verseny után. Ki ült mellé, amikor sírt. Ki küldte vissza a pályára, a tatamira, a vízre vagy az edzőterembe azzal, hogy próbálja meg még egyszer.

És arra is emlékezni fog, ki volt az első felnőtt a családján kívül, aki valóban elhitte róla, hogy képes valamire.

A Magyar Edzők Társasága is arra hívja fel a figyelmet, hogy a nevelőedzők szerepe messze túlmutat a technikai tudás átadásán: személyiségük, pedagógiai érzékük és példamutatásuk egész életre nyomot hagyhat a rájuk bízott fiatalokban.

A sikert ketten ismerik igazán

A közönség többnyire a versenyt látja. Az edző viszont azt is tudja, mi volt előtte.

Ismeri a hajnali indulásokat, a fájdalmas edzéseket, a kudarcokat, a sérüléseket, azokat a napokat, amikor semmi nem ment, és azokat a mondatokat is, amelyeket a lelátóról soha senki nem hallott. Tudja, mennyi munka van egyetlen jól sikerült mozdulat mögött, és sokszor azt is ő veszi észre elsőként, ha a sportolónak nem újabb szakmai utasításra, hanem néhány egyszerű szóra van szüksége.

Ne add fel.

Meg tudod csinálni.

Holnap újra megpróbáljuk.

A sportoló dolgozik, küzd és teljesít. Az edző azonban végig ott van ezen az úton – olykor a reflektorfényben, sokkal gyakrabban azon kívül.

Egyetlen mondat is elég lehet

A #ThanksCoach kampány ezért idén is arra biztatja a sportolókat és a korábbi sportolókat, hogy szeptember 25-én mondjanak köszönetet annak az edzőnek, akinek sokat köszönhetnek. Lehet ez egy közös fénykép, egy régi történet, egy közösségi médiás bejegyzés vagy egyszerűen néhány személyes mondat.

Nem kell hozzá olimpiai érem, országos bajnoki cím vagy profi sportkarrier sem.

Mert vannak edzők, akiktől talán már régen elbúcsúztunk, mégis velünk maradt egy mondatuk. Egy mozdulatuk. Egy követelményük. Az a bizonyos „még egyszer”, amelyet akkor esetleg utáltunk, később azonban rájöttünk: nemcsak a sportban tanított továbbmenni.

Szeptember 25-én talán éppen nekik érdemes írni néhány sort.

Köszönöm, hogy akkor is hittél bennem, amikor én már majdnem feladtam.