Csütörtökön három riasztás is érintette a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőteret, köztük egy Tel-Avivba tartó KLM-járatot és egy Milánóból érkező Wizz Air-gépet. A hatóságok több repülőgépet is átvizsgáltak, robbanószerkezetet azonban egyik esetben sem találtak. A fenyegetések Európa más országaiban is komoly fennakadásokat okoztak.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Két bombafenyegetést jelentettek november 5-én, csütörtök este a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren. Az egyik riasztás egy KLM-járatot érintett, amely Tel-Avivba tartott, és Bukarestben köztes leszállást végzett.
A Román Rádió beszámolója szerint a pilótákat tájékoztatták a fenyegetésről. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) már az előzetes értékelés során valószínűtlennek tartotta, hogy valódi veszély állna fenn.
A személyzet azonban a légitársasággal folytatott egyeztetés után, a járat úti célját is figyelembe véve, kérte a repülőgép tűzszerészeti átvizsgálását.
Az ellenőrzés során sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat nem találtak.
A másik esti fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért a román hatóságok nem tartottak szükségesnek külön biztonsági intézkedést.
Már délelőtt válságstábot kellett felállítani
A bukaresti repülőtéren csütörtök délelőtt is rendkívüli intézkedésekre volt szükség.
Az Agerpres román hírügynökség jelentése szerint egy Milánóból érkező Wizz Air-járat személyzete 11 óra 9 perckor értesítette az irányítótornyot a bombafenyegetésről.
A repülőtéren azonnal válságstábot hoztak létre. A gép 182 utasát és hétfős személyzetét leszállították, majd a tűzszerészek részletesen átvizsgálták a repülőgépet.
A fenyegetés végül ebben az esetben sem igazolódott be.
Európa-szerte repülőjáratokat térítettek el
A bukaresti esetek egy kiterjedtebb fenyegetéssorozat részét képezik.
A Reuters összesítése szerint november első napjaiban számos európai légitársaság járatait érte bombafenyegetés, többek között a Ryanair, a Finnair, az Aer Lingus és a Wizz Air gépeit.
Ahogyan arról beszámoltunk, csütörtökön egy Dublinból Rómába tartó Aer Lingus-járatot például a franciaországi Évreux katonai repülőterére irányítottak át. A fedélzeten 151 utas és hatfős személyzet tartózkodott, valamennyien biztonságban voltak.
A fenyegetések miatt több országban katonai repülőgépeket is mozgósítottak, valamint rendkívüli repülőtéri ellenőrzéseket rendeltek el.
Magyarországot is érintette a bombafenyegetések hulláma
November 2-án a Wizz Air London-Lutonból Szófiába tartó járata bombafenyegetés miatt megszakította útját, és Budapesten szállt le.
A NATO légvédelmi készenléti rendszerében riasztást rendeltek el, a Magyar Honvédség Gripen vadászgépe pedig a repülőgép biztonságos leszállását biztosította.
A hatósági ellenőrzés során nem találtak robbanószerkezetet.
Az európai fenyegetések hátterében álló személyeket egyelőre nem azonosították, és az sem tisztázott, hogy az egyes esetek összefüggnek-e egymással.
A riasztások ugyanakkor akkor is jelentős fennakadásokat okoznak a légiközlekedésben, ha végül hamisnak bizonyulnak.







