Számítógépes modellekkel kutatja a fenntarthatóbb vegyipar lehetőségeit, életének fontos döntéseiben pedig imádsággal keres útmutatást. Dr. Oláh Julianna háromgyermekes kutatónő a Hetediknapnak adott interjúban mesélt hitéről, a nehézségek idején megtalált erőről és Isten hétköznapokban megtapasztalt gondoskodásáról. A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért elismerés tavalyi díjazottjával zárjuk kutatónőket bemutató sorozatunkat.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Sorozatunkban Dr. Menyhart Otília, Dr. Bálint Erika és Dr. Baji Zsófia mesélt kutatói munkájáról, családjáról és az életét alakító személyes élményeiről. A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért elismerés díjazottjait bemutató interjúinkat most Dr. Oláh Juliannával zárjuk, aki többek között arról is beszélt a Hetediknapnak, hogy hogyan vezeti a hite a hivatásában és a mindennapokban.
Egy állásinterjú, egy váratlan belgiumi telefonhívás és egy Jézus Szíve-kép, amelyet nem hívő öccsétől kapott. Egyetlen napon történt mindez, amikor éppen arról kellett döntenie, merre folytassa a pályáját. Sokat imádkozott útmutatásért, és az eseményekben választ ismert fel. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatója ma is figyeli az ilyen találkozásokat és lehetőségeket.
„Istennek vagyok hálás mindazért, amit elértem, minden lehetőségért és minden emberért, akivel találkoztam” – fogalmazott.
Imádsággal kereste a helyét
Julianna a rendszerváltás idején kezdett hittanra járni, azóta keresi és tanulja, hogyan lehet kapcsolatban Istennel. Ennek egyik meghatározó élménye a hazatéréséhez kötődik: férjével 2007 és 2009 között Angliában éltek, Magyarországra készülve pedig választania kellett az ipari és az egyetemi munka között. Korábban a Richternél is szeretett dolgozni, ugyanakkor az egyetemi környezet is vonzotta.
„Sokat imádkoztam azért, hogy Isten vezessen, és segítsen felismerni, melyik utat válasszam.”
A fontos állásinterjút úgy értelmezte, hogy az egyetemi pálya felé terelték, az aznap kapott szentképet és régi kollégája váratlan hívását pedig további megerősítésként élte meg. Elhatározta, hogy megteszi, ami rajta múlik, a folytatáshoz pedig Isten segítségét kéri.
A hit azonban az ő életében is együtt jár kérdésekkel és küzdelmekkel.
„A hitnek egy nagyon is rögös útját járom, ami egyáltalán nem könnyű, sokszor nagyon-nagyon nehéz.”
Az MTA doktora válásáról is őszintén beszélt: fájdalmas tapasztalatként említette, amelynek feldolgozása máig tart.
„Hihetetlenül törekszem rá, hogy megpróbáljam Isten szemével látni az eseményeket az életemben.”
Erőt ad neki a meggyőződés, hogy képességeivel mások javát szolgálhatja. Gyermekei, családja és hallgatói felé fordulva azt reméli, hogy a tőle kapott szeretetet továbbadják másoknak. Mint mondta:
„Van bennem egy nagyon mély meggyőződés, hogy ennek az egésznek van értelme.”
A molekuláktól a mindennapi megoldásokig
Julianna szakterülete a számításos kémia: matematikai modellekkel vizsgálja az anyagok viselkedését és a módosítások várható következményeit.
„Számítógépeket használunk arra, hogy bizonyos anyagoknak a tulajdonságait meg tudjuk jósolni.”
Munkáját a recepttel kísérletező szakácséhoz hasonlítja: ahogy az összetevők változtatásával más lesz az étel, úgy a molekulák módosítása is befolyásolja a tulajdonságaikat. A kutatók ezeket a hatásokat próbálják előre jelezni.
Csapatával a gyógyszerek lebomlását, az esetleges káros melléktermékeket, valamint ételek és hatóanyagok kölcsönhatásait is vizsgálja. Olyan molekuláris kapcsolókkal is foglalkoznak, amelyek az adattárolás és a kijelzők fejlesztésében kaphatnak szerepet. Fontos kutatási területe a fenntarthatóbb ammóniagyártás is: a műtrágyagyártás alapvető nyersanyagának előállítása jelentős energiafelhasználással és szén-dioxid-kibocsátással jár.
„Amennyiben ezt a folyamatot tudnánk hatékonyabban csinálni, talán kevesebb földgázra lenne hozzá szükség.”
Mindez egy olyan pálya eredménye, amelyre gyerekként még nem készült. Csendes, sokat tanuló diák volt, a nyelvek és a természettudományok egyaránt érdekelték. A skandinavisztikától a latinon át a fizikáig több irány vonzotta, végül biomérnöknek tanult.
„Én nem készültem egyáltalán kutatónak” – idézte fel.
Az egyetemen talált rá a hozzá illő kutatócsoportra és a számításos kémiára.
Három lány mellett a kutatásban is megtalálta magát
A választásban az is számított, hogy Julianna több gyermeket szeretett volna, ezért nagy lehetőséget látott az otthonról is végezhető munkában. Szeret bemenni az egyetemre, de amikor a gyerekek betegek voltak, sokat segített neki a rugalmasság, még ha a kötetlenség gyakran hajnali vagy esti munkával járt is.
A tavalyi L’Oréal–UNESCO-elismerés azért érintette különösen személyesen, mert kutatói munkáját és anyaként tett erőfeszítéseit együtt látta elismerve benne.
„Ez a díj tényleg az én valóságomról szól.”
Az elismerés abban is segített, hogy visszatekintsen a pályájára, és jobban felismerje saját munkájának értékét. Nagyon hálás a díj adományozóinak a média nyilvánosságért, s hogy így lehetőséget kapott arra, hogy több emberrel is megoszthassa gondolatait. Óriási megtiszteltetés számára a felkérés, hogy tartson az idei TEDx Liberty Bridge Women rendezvényen egy rövid előadást, erre a díj nélkül valószínűleg soha nem került volna sor.
Lányai tizenhat, tizenhárom és kilencévesek. Szeretnek sportolni, lovardába járnak, az állatok szeretete pedig otthon is összeköti őket: van kutyájuk, macskájuk és egy nyuluk is. Julianna szeretné, hogy a gyerekei mindenképp szerezzenek diplomát, mert hisz a tanulás látókört szélesítő erejében, hivatásukról azonban maguk dönthetnek. Akár kétkezi szakmát is választhatnak:
„Azt, hogy utána milyen szakmát vagy hivatást választanak, azt szeretném rájuk bízni.”
Nyelvek és találkozások gazdagsága
Az emberek megismerésének vágya a nyelvtanulásban is elkíséri. Angolul és hollandul nagyon jól beszél, franciául szintén kommunikál, olaszul olvas, latinból középfokú nyelvvizsgája van. Amikor arab anyanyelvű doktoranduszokkal kezdett dolgozni, arabul is tanult; egy egyiptomi nővel a Koránt olvasták és beszélgettek róla.
„Nagyon fontos nekem az, hogy tudjak kapcsolódni a különböző emberekhez.”
A fordítóprogramok előnyeit látja, de sajnálná, ha miattuk háttérbe szorulna a nyelvtanulással járó kulturális és személyes élmény. Saját alapjaiért egykori latintanárának, a Veres Pálné Gimnáziumban tanító Hadik Bélánénak, Vali néninek hálás.
„Ő megtanította nekem a latinnak az egész logikáját, és erre tudok építeni.”
Tanára lelkesedése is példa maradt számára: Vali néni kilencvenéves koráig tanított.
Egy gyerekkori vágya is a munkáján keresztül teljesült, amit Isten különösen kedves ajándékának tekint. Az indiánregények rajongójaként szerette volna megismerni az észak-amerikai őslakos kultúrákat. Egy 2020-ban hozzá érkező amerikai kutatónőről kiderült, hogy őslakos származású, a közös munkából pedig barátság született. A saját közössége hagyományait követő, nem keresztény barátnő később Bibliát hozott neki népe nyelvén – ez a gesztus különösen sokat jelentett Juliannának.
Másoknak segíteni, közben befelé is figyelni
A kutatónőnek sok feladata mellett a pihenésre egyelőre kevesebb ideje jut, mint szeretné. Erdei és Duna-parti sétákon töltődik, közben gyakran imádkozik. Lányaival szívesen fedezik fel Magyarország fürdőit, és örömét leli a közös kikapcsolódásban. Az év egyik fénypontja pedig a plébániai hittantábor, amelynek munkáját kilenc éve segíti. A gyerekekkel töltött hét és a hitről szóló beszélgetések őt is gazdagítják.
Arra a kérdésre, hogy tíz év múlva mivel lenne igazán elégedett, Julianna egy új tervéről mesélt: két és fél éve pszichológiát tanul, és szeretné, ha a kémia oktatása mellett hallgatók és egyetemi oktatók-kutatók lelki jóllétével is foglalkozhatna. Abban segítené őket, hogy otthon érezzék magukat az egyetemen, és minél többet kihozhassanak magukból.
A fiatalokat kíváncsiságra és bátorságra biztatja; a bibliai „ne félj” felszólítás számára a próbálkozáshoz is erőt ad. Különösen fontosnak tartotta elmondani, hogy figyeljünk arra, hogyan kommunikál velünk Isten.
„Az Isten folyamatosan beszélgetni próbál velünk. Mindannyiunkat különböző módokon tud elérni.”
Ő váratlan eseményekben, dátumokban vagy egy felnyitott szentírási részletben is talál személyes üzenetet. A vágyakra szerinte figyelni kell, de változásuknak is helyet érdemes hagyni: tizenhárom évesen még Afrikában szeretett volna beteg gyerekeket gyógyítani.
„Nagyon fontosnak tartom az állandó figyelést, és azt, hogy ne legyen semmi kőbe vésve.”
Ehhez kapcsolódik számára a hála. Gondoskodásként éli meg azt is, amikor időben eszébe jut egy valahol ottfelejtett tárgy, és visszamehet érte. Beszélgetésünk végén ezt a hétköznapokban is követhető gondolatot hagyta útravalóul:
„Próbáljuk észrevenni a jó dolgokat az életünkben, és legyünk hálásak az apró örömökért is!”
Julianna fontos tudományos kérdéseken dolgozik, három gyermeket nevel, és maga is újra tanul. Mindeközben megőrizte azt a csendes kedvességet és nyitottságot, amellyel az emberek felé fordul. A lelassulás, a türelem és a mások iránti érdeklődés éppúgy hozzátartozik az életéhez, mint a kutatás – ezekben a hétköznapi gesztusokban válik kézzelfoghatóvá mindaz, amit a szeretetről és a hitéről vall.
