A macskák számára a szagok nem egyszerűen illatok: információt hordoznak arról, ki járt egy adott helyen. A probléma csak az, hogy a szaganyagok jelentős része gyorsan elpárolog vagy átalakul. Hogyan lehet mégis felismerni, melyik állat hagyta ott a nyomot?

Az Iwate Egyetem vezette kutatócsoport erre találhatott magyarázatot. A tudósok 13 úgynevezett elágazó láncú zsírsavat azonosítottak a macskák vizeletében. Nem maga a vegyületek jelenléte volt a legérdekesebb, hanem azok aránya: minden állatnál kissé más mintázat alakult ki, miközben ugyanannál a macskánál ez meglehetősen stabil maradt.

Vagyis minden macskának lehet egy saját kémiai „ujjlenyomata” – írja a Science Daily.

A kutatók először azt vizsgálták, valóban meg tudják-e különböztetni az állatok egymás vizeletét. Ha egy macska ugyanazt a mintát többször megszagolta, idővel elvesztette iránta az érdeklődését. Amikor azonban egy másik állat mintája került elé, ismét hosszabban vizsgálódott.

Meglepőbb, hogy a korábban megismert szagokra még hónapok elteltével is kisebb reakciót mutattak. Ez arra utal, hogy a macskák hosszú távon is megőrizhetik egy-egy szag „emlékét”.

A 13 zsírsav azért különösen alkalmas lehet erre, mert lassabban párolog, mint a vizelet szagáért felelős számos más vegyület. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a jellegzetes mintázat legalább 24 órán át viszonylag stabil maradt.

A kutatók ugyanezeket a zsírsavakat a vesében is megtalálták, mégpedig olyan zsírcseppekben, amelyek jelenlétét a macskák veséjében már több mint száz éve ismerik, de a funkciójukat eddig nem sikerült megmagyarázni.

Most felmerült, hogy ezek a cseppek egyfajta raktárként működhetnek, és segíthetnek állandó szinten tartani az állat egyedi kémiai „aláírását”.

Ráadásul hasonló vegyületeket oroszlánok, tigrisek, leopárdok, jaguárok és hiúzok esetében is kimutattak.

Ez azt jelenti, hogy a „szagazonosító rendszer” nemcsak a házimacskák különös sajátossága lehet, hanem a macskafélék evolúciójának mélyebb öröksége.

Ha ezt sikerül bizonyítani, a felfedezés túlmutathat a kíváncsiságon: vadon élő nagymacskák egyedeit akár a környezetben talált vizeletminták alapján is azonosítani lehetne, anélkül hogy be kellene fogni őket.

A macska tehát talán nem egyszerűen nyomot hagy maga után, hanem egy névjegyet.