Szergej a 14. század elején, 1314 körül született a mai Oroszország területén, Rosztov közelében. A keresztségben a Bertalan nevet kapta. Családja később Radonyezsbe költözött, ahonnan későbbi nevét is kapta. Szülei halála után testvérével együtt visszavonult az erdőbe, ahol egyszerű cellát és egy, a Szentháromság tiszteletére szentelt kis templomot építettek.

Testvére egy idő után nem bírta a remeteélet keménységét, Szergej azonban maradt.

Egyedül.

Távol a városoktól, az emberek zajától és mindattól, amit akkor – és talán ma is – sikernek nevezünk.

Nem közösséget akart alapítani, nem követőket keresett, és nem azért vonult el, hogy egyszer majd beszéljenek róla. Imádkozni akart. Isten közelében akart élni.

És éppen ez volt az, ami másokat is odavonzott hozzá.

Nem kereste a vezető szerepet

A remete körül lassan szerzetesi közösség alakult ki, őt pedig apáttá választották, bár a források szerint ezt a tisztséget nem kereste. A közösségből nőtt ki az a Szentháromság-kolostor, amely később az orosz kereszténység egyik meghatározó lelki központjává vált. Szergej élete és példája a 14. századi szerzetesi megújulás egyik fontos kiindulópontja lett.

Talán éppen ezért különösen érdekes az ő története ma.

Mert olyan korban élünk, amelyben szinte minden arra biztat bennünket, hogy legyünk láthatók. Beszéljünk. Mutassuk meg magunkat. Bizonyítsuk be, hogy fontosak vagyunk, és lehetőleg azt is, hogy igazunk van.

Szergej ennek éppen az ellenkezőjét tette.

Elcsendesedett.

És a csendben nem eltűnt, hanem megtalálta azt, ami valóban megtartotta.

Van, amit csak a csendben lehet meghallani

A keresztény ember számára a csend soha nem pusztán a hangok hiánya. Lehet az imádság helye, a tisztánlátásé, és az a tér, ahol végre nem a világ mondja meg, kik vagyunk, hanem oda merünk állni Isten elé minden szerepünk, félelmünk és magyarázkodásunk nélkül.

Szergej élete arra emlékeztet, hogy az igazi erő nem mindig látványos.

Van, amikor éppen abban mutatkozik meg, hogy az ember nem menekül el önmaga elől, nem akar mindenáron győzni, nem akar minden kérdésre azonnal választ adni, hanem képes csendben maradni addig, amíg meghallja, merre kell továbbmennie.

Talán nekünk is erre van szükségünk néha.

Nem még egy véleményre.

Nem még egy vitára.

Nem még egy ingerre.

Hanem néhány percre, amikor elhallgat körülöttünk minden, és végre azt kérdezzük:

Uram, mit akarsz tőlem?

Mert lehet, hogy az életünk legfontosabb válaszai nem akkor érkeznek, amikor mi beszélünk a leghangosabban.

Hanem akkor, amikor végre elcsendesedünk.

Ima Radoneszi Szent Szergej közbenjárására

Urunk, taníts meg bennünket a csendre, amelyben nem elrejtőzünk előled, hanem közelebb kerülünk Hozzád. Add, hogy a világ zajában is felismerjük a hangodat, és legyen bátorságunk követni azt akkor is, ha az út nem látványos, nem könnyű és nem hoz azonnali elismerést. Radoneszi Szent Szergej példájára taníts bennünket alázatra, állhatatosságra és arra a békére, amely csak Belőled fakadhat. Ámen.