A Reuters két nyugati tisztviselő beszámolója alapján azt írja, hogy a művelet tavasszal, a norvég Spitzbergák – Svalbard – közelében zajlott. Oroszország mélytengeri műveletekre szakosodott katonai szervezete, a GUGI speciális tengeralattjárókkal szimulálta egy olyan technológia telepítését, amely kritikus víz alatti infrastruktúra megrongálására lehet alkalmas. A gyakorlatot brit, norvég és amerikai erők követték, majd az orosz egységeket szembesítették azzal, hogy észlelték őket; a hajók végül úgy távoztak a térségből, hogy a gyakorlatot nem fejezték be. Károkozás nem történt.

A történet egy része valójában már április óta ismert. John Healey brit védelmi miniszter akkor nyilvánosan beszélt egy több mint egy hónapon át tartó orosz tengeralattjáró-műveletről, amelyben egy Akula osztályú támadó tengeralattjáró mellett két, a GUGI-hoz tartozó speciális tengeralattjáró vett részt. A brit haditengerészet és légierő norvég és más szövetséges erőkkel együtt folyamatosan követte a mozgásukat; a műveletben mintegy ötszáz brit katona vett részt, a repülőgépek több mint 450 órát töltöttek a levegőben.

Amit akkor London még nem részletezett, az most vált igazán érdekessé. A Reuters forrásai szerint ugyanis nem egyszerű felderítés zajlott, hanem egy olyan eszköz alkalmazását gyakorolták, amely kábelek rongálására szolgálhat úgy, hogy a támadás eredetét később nehéz legyen bizonyítani. Vagyis pontosan azt a szürke zónát célozhatja, amelyben a modern hibrid hadviselés a legkényelmesebben mozog: történik valami, mindenki sejti, ki állhat mögötte, de a bizonyítás már sokkal nehezebb.

És itt válik igazán fontossá, hogy hol történt mindez.

Svalbardot két, mintegy 1400 kilométer hosszú optikai kábel köti össze a norvég szárazfölddel; ezek helyenként 2700 méteres mélységben futnak. Nem egyszerűen helyi internetkapcsolatról van szó: a kábelek hatalmas mennyiségű műholdas adatot szállítanak a SvalSat földi állomásról, amely a világ egyik legfontosabb műholdas földi infrastruktúrája, és a NASA Near Space Network rendszeréhez is kapcsolódik.

A tengerfenéken futó infrastruktúra azért különösen érzékeny pont, mert a modern világ működésének jelentős része szó szerint ott húzódik a víz alatt. A brit kormány szerint a nemzetközi adatforgalom több mint 99 százaléka tengeralatti kábeleken keresztül halad; ezeken fut az internetes kommunikáció jelentős része, a banki és kereskedelmi adatforgalom, miközben ugyanazon a tengerfenéken energia- és egyéb kritikus vezetékek is húzódnak.

Egyetlen kábel sérülésétől természetesen nem omlik össze Európa internete. A hálózatokat eleve redundanciával építik, a forgalom más útvonalakra terelhető, és a kábelhibák jelentős része ma is teljesen hétköznapi okból, például hajóhorgonyok vagy halászati tevékenység következtében történik. Egészen más kérdés azonban az, amikor valaki szándékosan, egyszerre több kritikus pontot támadna meg, miközben igyekszik eltüntetni a saját nyomait. A brit kormány éppen ezért szigorítja a tengeralatti hálózat védelmét, és azt is közölte, hogy egyre több gyanús aktivitást észlelnek a kábelek környezetében.

Norvégia már áprilisban egyértelműen fogalmazott: a GUGI tevékenysége szerintük annak bizonyítéka, hogy Oroszország tovább fejleszti képességét a nyugati kritikus infrastruktúra nagy mélységben történő feltérképezésére és adott esetben szabotálására. Oslo ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy senkinek sem érdeke a feszültség további növelése az északi térségben.

Moszkva az ügy részleteire nem adott választ a Reutersnek, az orosz vezetés pedig következetesen visszautasítja azt az állítást, hogy NATO-tagállamokban szabotázsműveleteket hajtana végre vagy a katonai szövetséggel való konfrontációra készülne.

Éppen ezért érdemes pontosan fogalmazni: bizonyított kábelrongálás Svalbardnál nem történt, és a nyilvánosság előtt nincs bizonyíték arra sem, hogy egy közvetlen támadást állítottak volna meg. Ami viszont biztos, az önmagában sem kevés: három orosz tengeralattjáró mozgását több NATO-szövetséges hónapokon át kiemelt biztonsági ügyként kezelte, a GUGI egységei kritikus víz alatti infrastruktúra közelében működtek, és a brit kormány nyíltan közölte, hogy ezeket az eszközöket békeidőben az infrastruktúra feltérképezésére, konfliktus esetén pedig annak megrongálására vagy megsemmisítésére tervezték.

A modern háború egyik frontvonala tehát nem látszik a térképeinken. Nincsenek rajta lövészárkok, nem húzódik körülötte szögesdrót, és több ezer méter víz választja el a szemünktől. Csakhogy odalent fut annak a világnak az idegrendszere, amelyben élünk. És ezt Moszkvában is pontosan tudják.