Keresés: „helikopter"
9 találat
Nem az ár a kérdés. Miért kellett Magyar Péternek Paks fölé repülnie?
Napok óta azon számolgatunk, 1,2 vagy esetleg 2 millió forintba került-e Magyar Péter paksi helikopterezése. Hadházy Ákos már az amortizációt is hozzáadná. Csakhogy szerintem rossz kérdésen vitatkozunk. A katonai pilótáknak valóban repülniük kell. De ebből még nem következik, hogy a miniszterelnöknek katonai helikopterrel kell mennie egy olyan kihelyezett kormányülésre, ahová a saját miniszterei kisbusszal érkeztek. Különösen nem egy atomerőmű szigorúan védett légterén keresztül.
Jurák KataRobbanás rázta meg Mohácsot: három életveszélyes sérült, halálos áldozatokról is érkeztek hírek
Súlyos munkahelyi baleset történt kedden délután Mohácson: egy faipari telephelyen karbantartás közben porrobbanás történt, majd tűz ütött ki. A hivatalos tájékoztatás szerint három ember életveszélyesen megsérült, őket mentőhelikopterekkel szállították kórházba. Helyi közösségi oldalakon ugyanakkor már két halálos áldozatról írnak – ezt egyelőre a hatóságok nem erősítették meg.
NewsroomAkár 4,75 tonnát is felemel: ezt tudja a Paksnál bevetett Airbus H225M + videó
Látványos és komoly feladatot kaptak Paksnál a Magyar Honvédség Airbus H225M helikopterei: súlyos betonelemeket emelnek és szállítanak az épülő fenékküszöbhöz. A gépek erejét jól mutatja, hogy egy H225M akár 4750 kilogrammos külső terhet is képes függesztve szállítani. De milyen helikopterről van szó, és valójában mire képes?
hetediknap.huKrízis Paksnál: most látszik igazán, mit jelent a Maróth Gáspár nevéhez kötődő Airbus-fejlesztés
A Magyar Honvédség Airbus H225M helikopterei most Paksnál bizonyítják, mekkora jelentősége lehet egy évekkel korábban meghozott haderőfejlesztési döntésnek. Miközben a Duna rendkívüli apadása miatt az ország egyik legfontosabb energetikai létesítményének működését segítő, kritikus beavatkozás zajlik, négy modern katonai helikopter is bekapcsolódott a munkába. A mostani krízis jól mutatja az Orbán-kormány alatt, Maróth Gáspár nevéhez fűződő, történelmi léptékű haderőfejlesztés jelentőségét, amelynek eredményeként ma a korszerű Airbus-helikopterflotta a Magyar Honvédség rendelkezésére áll, és Paksnál, egy rendkívüli helyzetben kulcsszerepet kap.
FőszerkesztőÓriási tragédia Texasban: lezuhant az amerikai hadsereg helikoptere, két pilóta meghalt – hatalmas tűz pusztít
Drámai baleset történt Texasban: lezuhant az amerikai hadsereg egyik AH–64 Apache harci helikoptere, a fedélzetén lévő két pilóta pedig meghalt. A gép egy mezőbe csapódott, a becsapódás után pedig lángra kapott a környező terület. A tűz gyorsan terjedni kezdett, ezért utakat zártak le, a közelben élők egy részét pedig evakuálták. Azt egyelőre vizsgálják, mi vezetett a tragédiához.
Newsroom„Most befejezem, mert tudom, hogy sietnek” – II. János Pál pápa is nézte az 1999-es napfogyatkozást
Ma este Magyarországon is különleges égi jelenségnek lehetünk tanúi: részleges napfogyatkozás kíséri a naplementét. Amint arról a Hetedik Nap korábban beszámolt, hazánk egyes részein a Nap több mint 80 százalékát is eltakarhatja a Hold. A mai esemény apropóján egy kedves történetet idézünk fel 1999-ből: II. János Pál pápa akkor még az általános audienciát is úgy fejezte be, hogy a jelenlévők odaérjenek megnézni a napfogyatkozást – majd ő maga is megfigyelte a különleges égi jelenséget. Ráadásul nem is akármilyen módon: a különös pillanatról évekkel később a pápai helikopter akkori pilótája is mesélt.
Hagyánek AndreaMentőhelikoptert is bevetettek az ausztriai ítéletidőben, a heves esők a Dunán is segíthetnek
Sárlavinák, elöntött pincék és járhatatlan utak maradtak a csütörtöki ausztriai felhőszakadások után. Miközben a salzburgi hegyekben helikopterrel mentették a túrázókat, a hirtelen lehullott rengeteg csapadék enyhülést hozhat a Duna kritikus alacsony vízállására.
kísérleti AI newsroomHatalmas erdőtüzek pusztítanak Szerbiában
Továbbra is súlyos erdőtüzekkel küzdenek Kelet-Szerbiában, ahol a lángok már csaknem 190 hektárnyi erdőt és bozótos területet emésztettek fel. A tűzoltók munkáját a levegőből helikopter is segíti, miközben a hatóságok igyekeznek megakadályozni a tűz továbbterjedését.
NewsroomHonvédségi helikopter szállt fel két vitorlázógép miatt
Honvédségi helikopter szállt fel a pápai bázisról kedden, miután két vitorlázógép pilótája nem vette fel a rádiókapcsolatot a magyar légiforgalmi szolgálatokkal -közölte a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.
Newsroom