Több hatalmi központban gondolkodik az AfD

A többpólusúság gondolata került az AfD külpolitikai elképzeléseinek középpontjába. A párt olyan nemzetközi rendszerben gondolkodik, amelyben nem egyetlen meghatározó hatalmi centrum alakítja a globális viszonyokat, hanem több nagyhatalom és regionális erőközpont érvényesíti saját érdekeit.

A POLITICO Europe Inside AfD című műsorában Jacob Ross, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa, Pauline von Pezold, a POLITICO újságírója és Frederik Schindler, a WELT munkatársa azt vizsgálta, milyen külpolitikai irány rajzolódik ki a párt álláspontjából.

Ez a megközelítés több ponton eltér Németország évtizedek óta követett külpolitikai orientációjától, amelynek meghatározó eleme az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való tartozás, valamint a transzatlanti együttműködés.

Oroszország és Trump egyszerre?

Az elemzés egyik érdekes kérdése az AfD két, első látásra nehezen összeegyeztethető külpolitikai viszonyulása.

A párton belül jelen van az Oroszország felé mutatott nyitottság, miközben Donald Trump politikájával kapcsolatban is erős szimpátia figyelhető meg.

Jacob Ross, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa, valamint Pauline von Pezold, a POLITICO és Frederik Schindler, a WELT újságírója azt vizsgálta, hogyan illeszkedhet egymáshoz ez a két irány.

A műsorban felvázolt értelmezés szerint a két törekvés nem feltétlenül zárja ki egymást. Egy többpólusú világrend logikájában ugyanis az egyes nagyhatalmak saját érdekszférájukban érvényesíthetik érdekeiket, miközben más hatalmi központok létezését is elfogadják.

Mit jelentene mindez Németország számára?

A legfontosabb kérdés azonban nem az, hogy az AfD milyen világrendet tart kívánatosnak, hanem az, hogy Németország a gyakorlatban mennyire tudná követni ezt az irányt.

A német külpolitika és biztonságpolitika ugyanis szorosan összekapcsolódik az európai és transzatlanti intézményrendszerrel. Németország az Európai Unió legnagyobb gazdasága, a NATO tagja, gazdasági és biztonsági érdekei pedig számos ponton összefonódnak szövetségeseiével.

Egy alapvető külpolitikai fordulat ezért jóval többet jelentene néhány kétoldalú kapcsolat átalakításánál. Felvetné Németország szövetségi rendszerének, európai szerepének és hosszú távú biztonságpolitikai orientációjának kérdését is.

Mit jelent a többpólusú világ a kisebb országok számára?

A többpólusú világrendről szóló vita ugyanakkor túlmutat az AfD politikáján. Egy olyan rendszer, amelyben a nagyhatalmak regionális befolyási övezetekben gondolkodnak, óhatatlanul felveti a kérdést: mekkora mozgástér marad azoknak az országoknak, amelyek egyik nagyhatalmi központhoz sem mérhetők?

Ez nem csupán geopolitikai, hanem erkölcsi kérdés is. A keresztény társadalmi gondolkodás középpontjában az emberi méltóság, a béke és a közjó áll; ezekből a szempontokból pedig minden olyan nemzetközi berendezkedést érdemes kritikusan vizsgálni, amelyben az erősebb szereplők érdekei felülírhatják a kisebb közösségek önrendelkezését.

A többpólusú világrend önmagában nem garantálja a békét, de nem is vezet szükségszerűen konfliktusokhoz. A döntő kérdés az, hogy a hatalmi központok közötti új egyensúly az együttműködésre és a közösen elfogadott szabályokra, vagy inkább az erőre és a befolyási övezetek kialakítására épül-e.

Az AfD külpolitikai elképzelései ebből a szempontból már nem pusztán egy német ellenzéki párt belső vitájáról szólnak. A mögöttük meghúzódó kérdés egész Európát érinti: milyen nemzetközi rendben kell majd megtalálnia a kontinensnek – és benne Németországnak – a helyét a következő évtizedekben?