„Te vagy a nagyobb, légy okosabb.” „A középső mindig alkalmazkodik.” „A kicsinek ezt még el lehet nézni.” Szinte észrevétlenül mondjuk ki ezeket a mondatokat, aztán évekkel később már kész személyiségként látjuk viszont őket a gyerekeinken. Az elsőszülött felelősségteljes, a középső békítő, a legkisebb szabadszellemű – legalábbis ezt meséljük magunknak generációk óta. A pszichológia azonban most egy jóval izgalmasabb kérdést tesz fel: mi van, ha nem a születési sorrend alakítja a szerepeket, hanem valami más?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Van egy szereposztás, amit szinte minden család ismer: a legnagyobb a felelősségteljes, a középső az, aki elsimítja a vitákat, a legkisebb pedig az, akinek valahogy mindig többet szabad. És ami igazán érdekes: sokszor tényleg úgy tűnik, hogy pontosan ilyenek.
De nem feltétlenül azért, mert ebbe a személyiségbe születtek. Lehet, hogy részben azért, mert évek óta ezt várjuk tőlük.
A legnagyobb gyerek hamar megtanulhatja, hogy neki kell „okosabbnak lennie”. Amikor megszületik a kistestvér, gyakrabban hallhatja: segíts, vigyázz rá, engedj neki, te már nagy vagy. A középső közben két irány között próbál helyet találni magának. Már nem ő az első, de nem is ő a „kicsi”, így könnyen belesimulhat abba a szerepbe, hogy alkalmazkodik, közvetít vagy békít.
A legkisebb pedig egy olyan családba érkezik, ahol a szülők már sok mindent átéltek. Ami az első gyereknél még komoly aggodalmat okozott, arra a harmadiknál lehet, hogy már csak legyintenek. Így lesznek a családi helyzetekből lassan megszokott szerepek.
Tényleg számít, hányadiknak születtünk?
Nem annyira, mint amennyire azt gondoljuk, nem rajzolódik ki egyetlen, minden elsőszülöttre vagy minden legkisebb testvérre jellemző személyiségtípus.
Apró eltérések azért megfigyelhetők. Egy nagy mintás vizsgálat például azt találta, hogy a középső és fiatalabb testvérek bizonyos együttműködéssel kapcsolatos tulajdonságokban valamivel magasabb értékeket mutathatnak. Még érdekesebb azonban, hogy sok esetben nem maga a születési sorrend, hanem a testvérek száma lehet fontosabb.
Ennek hétköznapi magyarázata is lehet, aki több testvérrel nő fel, annak nap mint nap osztoznia kell figyelmen, időn, helyen és játékokon. Meg kell tanulnia alkudozni, várni, engedni, vitázni és kibékülni. Vagyis lehet, hogy nem az számít leginkább, hogy valaki másodiknak vagy harmadiknak született, hanem az, milyen családi közegben nőtt fel.
A címkék is alakíthatják a gyereket
Amit egy gyerekről újra és újra kimondunk, idővel szereppé válhat. „Ő a komoly.” „Ő mindig érzékenyebb volt.” „A kicsinek mindent el lehet nézni.” Ezek ártatlannak tűnő mondatok, de ha évekig ismételjük őket, könnyen meghatározhatják azt is, mit várunk a gyerektől – és ő mit kezd várni saját magától.
Ezért lehet, hogy amikor felnőttként körbenézünk a családi asztalnál, valóban ott ül előttünk a felelősségteljes elsőszülött, a békítő középső és a szabadszellemű legkisebb. Csak éppen nem biztos, hogy mindannyian eleve ilyennek születtek.
A születési sorrend tehát nem teljesen lényegtelen, de messze nem valamiféle láthatatlan sorskönyv. Egy gyerek személyiségét sokkal több minden formálja annál, hogy elsőnek, másodiknak vagy harmadiknak érkezett a családba.
Források:
PNAS · PMC · The Washington Post
