Ma azokra emlékezünk, akik már nincsenek közöttünk, de szeretetük, szavaik és emlékük tovább él bennünk. A keresztény ember számára a halál nem az utolsó szó: Krisztus feltámadása az örök élet és a viszontlátás reményét adja.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
November 2-án, halottak napján elcsendesedik a világ. A temetőkben mécsesek égnek, virágok borítják a sírokat, mi pedig megállunk azok előtt, akiket valaha átölelhettünk, akiknek ismertük a hangját, akik mellettünk ültek az ünnepi asztalnál, és akiknek a hiánya talán évek múltán is ugyanolyan fájdalmas.
Vannak veszteségek, amelyeket nem lehet megszokni. Egy édesanya mosolya, egy édesapa tanácsa, egy nagyszülő simogatása, egy gyermek nevetése örökre velünk marad. Az idő megtanít együtt élni a hiánnyal, de a szeretetet nem törli el.
A katolikus egyház ezen a napon minden elhunyt hívőről megemlékezik, különösen azokról, akiknek lelke még tisztulásra szorul. Imádkozunk értük, mert hisszük, hogy a halál nem szakítja meg azt a lelki közösséget, amely Krisztusban összeköt bennünket.
Halottak napja nem csupán az emlékezés, hanem a remény napja is.
Az ünnep története a 10. század végéig nyúlik vissza. Szent Odilo, a franciaországi Cluny bencés apátja 998-ban rendelte el, hogy kolostoraiban november 2-án külön is emlékezzenek meg az elhunytakról. A szokás később egész Európában elterjedt, és a katolikus egyház liturgikus hagyományának részévé vált.
Mindenszentek ünnepén azokra tekintünk, akik már Isten dicsőségében élnek. Halottak napján azokért könyörgünk, akik előttünk távoztak ebből a világból. A két nap összetartozik: az egyik a mennyei célra emlékeztet, a másik arra a szeretetre és felelősségre, amellyel elhunyt szeretteink felé fordulunk.
Jézus Krisztus szavai különös erővel szólnak hozzánk ezen a napon:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6)
A keresztény hit nem azt ígéri, hogy nem fog fájni az elmúlás. Jézus maga is könnyeket hullatott Lázár sírjánál. Azt azonban megígéri, hogy a halál nem győzedelmeskedhet az élet felett.
Amikor ma gyertyát gyújtunk, nem pusztán a múltra emlékezünk. Imádságunkkal Isten irgalmába ajánljuk szeretteinket. A mécses apró lángja pedig arra emlékeztet, hogy a legsötétebb éjszakában is van világosság.
Talán ma is lesz valaki, aki egy sír mellett állva kimondja azt, amit életében már nem volt alkalma elmondani. Egy köszönömöt. Egy bocsánatkérést. Vagy egyszerűen csak annyit: hiányzol.
Isten ezeket a szavakat is hallja.
Mert a keresztény ember nemcsak emlékezik azokra, akiket elveszített, hanem reméli, hogy egyszer újra találkozhat velük.
Imádság halottak napján
Mennyei Atyánk!
Ma eléd hozzuk mindazokat, akiket szerettünk, és akik már hazatértek Hozzád. Köszönjük életüket, a közösen megélt éveket, a tőlük kapott szeretetet és mindazt a jót, amelyet általuk ajándékoztál nekünk.
Kérünk, bocsásd meg vétkeiket, tisztítsd meg lelküket, és fogadd be őket országod örök világosságába.
Vigasztald meg azokat, akik ma fájó szívvel állnak szeretteik sírjánál. Adj erőt azoknak, akik nem tudtak elbúcsúzni, és békességet azoknak, akiknek szívében még ott él a kimondatlan szó.
Taníts bennünket úgy szeretni, amíg együtt lehetünk, hogy ne maradjanak el a fontos ölelések, a megbocsátások és a szeretet szavai.
Adj nekünk erős hitet a feltámadásban, és reményt abban, hogy egyszer a Te országodban ismét együtt lehetünk mindazokkal, akiket szerettünk.
Ámen.
