Vannak szentek, akiknek életrajza szinte egyenes útnak tűnik: korán felismerik hivatásukat, belépnek egy rendbe, majd ugyanazon az ösvényen haladnak tovább. Chantal Szent Johanna Franciska története nem ilyen. Az övé megtörésekből, kényszerű újrakezdésekből és egymást követő hivatásokból áll.

Jeanne-Françoise Frémyot 1572-ben született Dijonban. Húszéves korában feleségül ment Christophe de Rabutin-Chantal báróhoz, házasságukból hat gyermek született, közülük ketten korán meghaltak. Férje 1601-ben egy vadászaton halálos sérülést szenvedett, Franciska pedig fiatal özvegyként maradt életben maradt gyermekeivel. Magyar Katolikus Egyház, Magyar Kurír

Nem érdemes ezt a történetet kegyes mondatokkal megszelídíteni. A gyász nem tette őt egyik napról a másikra erőssé, és a hit sem törölte el a veszteséget. Egy teljesen új élethelyzettel kellett szembenéznie, miközben másokért is felelősséggel tartozott. A szentsége nem abban állt, hogy nem tört össze, hanem abban, hogy az összetörtségét nem engedte végleges személyazonosságává válni.

Férje halála után apósának montheloni kastélyába költözött. Nehéz, megalázó időszak következett, de közben egyre tudatosabban fordult a betegek és a szegények felé. A korabeli krónikák szerint egy ínséges esztendőben külön ajtót vágatott a kastély falán, hogy a segítségért érkezőknek ne kelljen egyetlen kapunál tolonganiuk. Magyar Kurír

Ez az ajtó talán többet mond róla, mint bármilyen fennkölt jelző.

Nem arról beszélt, hogy fontos segíteni. Megváltoztatta az épületet, mert az addigi rend nem szolgálta megfelelően az embereket. Nem a szegényektől várta, hogy alkalmazkodjanak a kastély kényelméhez, hanem a kastély falát igazította azok szükségéhez, akik hozzá fordultak.

Nem helyet keresett magának, hanem másoknak is nyitott

Franciska 1604-ben találkozott Szalézi Szent Ferenccel, aki lelki vezetője, később pedig munkatársa lett. Közösen alapították meg 1610-ben Annecy-ben a Szűz Mária Látogatásáról nevezett rendet, ismertebb nevén a vizitációs nővérek közösségét. A rendalapítás történelmi tényét Ferenc pápa Szalézi Szent Ferencről szóló apostoli levele is megemlíti. Vatikán

A közösség egyik sajátossága az volt, hogy olyan idősebb vagy gyengébb egészségű nőket is befogadott, akik a kor szigorúbb rendjeinek követelményeit nem tudták volna teljesíteni. Franciska és Szalézi Ferenc nem azt kérdezte, miért nem bírják ezek a nők ugyanazt, amit mások. Olyan közösséget hoztak létre, amelyben ők is teljes értékű hivatást élhettek. A vizitációs rend története

Ez ma is kényelmetlenül időszerű gondolat. Szeretünk befogadásról beszélni, amíg az nem követeli meg a szabályaink, szokásaink vagy intézményeink átalakítását. Franciska azonban nem csupán részvétet érzett azok iránt, akik nem fértek bele a megszokott keretekbe. Új keretet épített számukra.

A vizitációs rend gyorsan terjedt. Amikor Franciska 1641-ben meghalt, a közösségnek már 87 háza működött. 1751-ben boldoggá, 1767-ben szentté avatták; Annecy-ben, Szalézi Szent Ferenc közelében helyezték nyugalomra. Magyar Katolikus Egyház

Nem kell visszakapnunk a régi életünket

Franciska történetének ereje nem abban rejlik, hogy minden veszteség után látványos siker következik. Ilyet ígérni kegyetlenség volna azokkal szemben, akik még a gyász, a betegség vagy a bizonytalanság közepén állnak.

Az ő élete inkább azt mondja: nem biztos, hogy ugyanazt az életet kapjuk vissza, amelyet elveszítettünk. De ettől még nem szűnik meg a hivatásunk. Lehet más formája, más ritmusa és más feladata. Az ember értékét nem az adja, hogy változatlanul képes-e folytatni azt, amit tegnap csinált.

Franciska volt feleség és anya, majd özvegy, segítő, szerzetes és rendalapító. Egyik hivatása sem törölte el a másikat. Mindegyikből vitt magával valamit a következőbe: felelősséget, együttérzést, szervezőkészséget és annak tudását, hogy az emberi gyengeség nem szégyen.

Korunk rajong a töretlen pályaívekért. Szeretjük azokat a történeteket, amelyekben valaki mindig tudta, hová tart, sosem bizonytalanodott el, és minden kudarcot azonnal lehetőséggé alakított. A valódi élet ennél rendezetlenebb. Néha hónapokig vagy évekig nem látjuk, mire vezet egy veszteség.

Chantal Szent Johanna Franciska nem azt üzeni, hogy minden fal magától megnyílik. Azt üzeni: ha a régi kapu már nem elég, lehet, hogy nekünk kell ajtót nyitnunk rajta.

Nem mindig az a kegyelem, hogy visszakapjuk, amit elveszítettünk. Néha az, hogy képesek leszünk valami újat építeni a helyén.