Tévesen listázott emberek, lemondását felajánló levéltári főigazgató és egy miniszter, aki nem érez személyes felelősséget. Ki vállalja a történtek következményeit?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
„Személyesen semmilyen felelősséget nem érzek.”
Ezt Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter mondta , miután kiderült, hogy az ügynökakták november 4-én megnyitott adatbázisában 164 esetben hibásan szerepeltek nevek.
Százhatvannégy.
Ennyi ember adataival kapcsolatban történt tévedés egy olyan nyilvános adatbázisban, ahol egy rossz besorolás nem egyszerű adminisztratív kellemetlenség. Ahol az „ügynök” szó nem ártatlan címke, hanem évtizedeken át hordozható bélyeg.
És a miniszter nem érez személyes felelősséget.
Értem én, hogy nem ő ült a számítógép előtt. Nem ő írta a programot, nem ő digitalizálta az iratokat, nem ő kezelte a mágnesszalagokat. Csakhogy a miniszteri felelősségnek éppen az volna az értelme, hogy nem ér véget a saját íróasztalánál.
A hiba megtörtént. A felelősség meg út közben elveszett.
November 4-én ünnepélyesen megnyitották az állambiztonsági iratokból összeállított, nyilvánosan kereshető adatbázist.
Másnapra kiderült, hogy a rendszer megfigyelt embereket is tévesen a hálózati személyek közé sorolt. Az érintettek között szerepelt Lezsák Sándor is, aki határozottan visszautasította az ügynökmúltra vonatkozó feltételezéseket.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára elismerte az informatikai hibát, és bocsánatot kért. Magyar Péter miniszterelnök szintén elnézést kért. Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója pedig felajánlotta lemondását.
Ez utóbbi fontos tény. Van tehát intézményi vezető, aki felajánlotta, hogy viseli a történtek következményét.
Tarr Zoltán miniszter viszont másként közelíti meg a kérdést.
Azzal érvel, hogy az ÁBTL a kormánytól független szervezet, ő maga pedig sem a listát nem állította össze, sem az informatikai rendszert nem kezelte.
Ez a magyarázat a közvetlen szakmai felelősség szempontjából lényeges lehet. Csakhogy a közéleti felelősség nem merül ki abban, hogy ki nyomta meg az Entert.
Ha siker van, közös. Ha botrány van, nem az én kompetenciám.
A kormányzati kommunikációban az ügynökakták megnyitása jelentős politikai vállalásként jelent meg. A nyilvánosságra hozatalt a múlt feltárásával, az igazságtétellel és az átláthatósággal kapcsolták össze.
Aztán bekövetkezett a hiba.
És hirtelen előkerültek a hatáskörök.
Tarr Zoltán szerint nem az ő feladata volt az adatbázis összeállítása. Ez igazolható érv lehet arra, hogy a technikai hibát ne személyesen neki tulajdonítsuk.
De vajon elegendő válasz-e a politikai felelősség kérdésére?
A miniszternek nem kell informatikusnak lennie. Azt viszont joggal várhatjuk el tőle, hogy egy ekkora társadalmi súlyú ügyben ne csak azt sorolja fel, mi minden nem tartozott hozzá.
Hanem azt is, hogy a történtek után milyen intézkedéseket tart szükségesnek.
Ki vizsgálja meg az adatbázis ellenőrzésének hiányosságait? Ki értesíti az érintetteket? Ki gondoskodik a hibás adatok helyreigazításáról? És ki vállal felelősséget azért, hogy egy ilyen rendszer kellő ellenőrzés nélkül kerülhetett nyilvánosság elé?
Ezekre a kérdésekre nem válasz az, hogy valaki személyesen nem érzi magát felelősnek.
Akiket egyszer már megfigyeltek, most magyarázkodhatnak
Ebben az ügyben van valami különösen keserű.
Az egykori kommunista állambiztonság iratai nem egyszerű névsorok. Azokban a dokumentumokban egy diktatúra működésének nyomai vannak. Beszervezések, megfigyelések, fenyegetések, jelentések, személyes tragédiák.
És sok olyan ember története, aki nem együttműködött a rendszerrel, hanem elszenvedte annak működését.
Éppen ezért volna elemi kötelesség különbséget tenni megfigyelt és megfigyelő, áldozat és együttműködő között.
Ha ez a különbség elmosódik, az nem pusztán adatkezelési hiba.
Az érintettek jó hírnevét is veszélyeztetheti.
Mert az internet nem felejt olyan gyorsan, ahogyan egy hivatal elnézést kér. Egy név bekerül egy adatbázisba, valaki képernyőképet készít róla, más megosztja, a harmadik már kész tényként hivatkozik rá.
A helyreigazítás pedig rendszerint jóval lassabban terjed, mint a vád.
Aki egyszer megkapja az ügynökbélyeget, attól nem feltétlenül szabadul meg egy technikai közleménnyel.
A miniszterelnök már a szándékosság lehetőségét is felvetette
A történetnek van egy további, különösen figyelemre méltó fordulata.
Magyar Péter november 9-én a parlamentben arról beszélt, hogy érdemes megvizsgálni: a hiba véletlenül történt-e, vagy esetleg valaki más megbízásából követték el, hogy hiteltelenítsék az egész kezdeményezést.
Ez súlyos felvetés.
Ha ugyanis szándékos beavatkozás történt, annak feltárása hatósági és intézményi feladat. Ha viszont nem történt ilyen, akkor különösen fontos volna, hogy a politikai magyarázatkeresés ne terelje el a figyelmet a bizonyított hibákról.
Tarr Zoltán a miniszterelnök felvetésére azt mondta, hogy amennyiben így történt, az rendkívül elkeserítő.
Csakhogy ettől még ugyanott tartunk.
Van egy hibás adatbázis. Vannak érintettek. Van egy lemondását felajánló levéltári főigazgató. És van egy ügygazdaként megszólított miniszter, aki nem érez személyes felelősséget.
Ami egyelőre hiányzik, az a nyilvánosság számára is világos, teljes körű elszámolás.
A következmények nélküli kormány?
A politikai felelősség nem azonos a büntetőjogi felelősséggel. Attól, hogy valaki miniszter, még nem válik személyesen vétkessé minden intézményi mulasztásért.
De azért valakinek csak felelnie kellene azért, hogy egy állami adatbázisban ártatlanul meghurcolható emberek neve jelenhetett meg!
Mert itt nem néhány elütött betűről beszélünk. Hanem emberi sorsokról, becsületről, családokról. Olyan emberekről, akiket egykor a kommunista állambiztonság figyelt meg, most pedig akár éppen az egykori megfigyelőikkel kerülhettek egy kategóriába.
És amikor mindez kiderül, a miniszter közli, hogy személyesen semmilyen felelősséget nem érez.
Hát akkor ki érezzen?
Azok, akiknek a neve felkerült? Akiknek most bizonygatniuk kell, hogy nem voltak ügynökök? Akiknek egy élet munkájával megszerzett jó hírnevét egyetlen hibás besorolás is képes megtépázni?
Ezért indítottuk el a Blista.hu-t!
Pontosan az ilyen esetek miatt indítottuk el november 5-én a Blista.hu oldalt.
Mert már az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor látszott, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha a történelmi iratokat megfelelő körültekintés nélkül, félreérthető besorolásokkal teszik közzé.
A Blista.hu azoknak kíván segítséget nyújtani, akik úgy érzik, hogy az adatbázisban szereplő információk sértik a jó hírnevüket, személyiségi vagy adatvédelmi jogaikat.
Ingyenes jogsegély megszervezésében segítünk, és szükség esetén az állammal szembeni jogi fellépés lehetőségét is megvizsgáljuk.
Nem bosszút akarunk. Nem újabb listákat. Nem politikai leszámolást.
Hanem azt, hogy aki nem volt ügynök, annak ne kelljen élete végéig magyarázkodnia egy hibás adatbázis miatt.
A kommunista diktatúra valódi felelőseinek feltárása fontos történelmi és erkölcsi kötelesség. De ebből nem következhet, hogy az egykori áldozatokat újra meghurcoljuk.
És ha már a kormány tagjai között akad, aki nem érez személyes felelősséget, legalább az érintettek ne maradjanak magukra.
Mert nem mindenki volt ügynök, akit annak neveznek.
És mert a felelősség nem attól létezik, hogy egy miniszter érzi-e.
Hanem attól, hogy emberek viselik a következményeit.
Forrás: A 24.hu november 10-i cikke és a Telex eredeti interjúja. A beszámolók megerősítik a 164 hibás esetet, az ÁBTL főigazgatójának lemondási ajánlatát és Tarr Zoltán nyilatkozatát.
