Van egy mondat, amit lassan el kell felejtenünk: „Láttam a saját szememmel.”

A közösségi médiában ugyanis már egyáltalán nem biztos, hogy ami fényképen vagy videón látható, valaha megtörtént.

A mesterséges intelligencia néhány év alatt eljutott oda, hogy élethű arcot, emberi hangot, híradórészletnek látszó felvételt vagy akár komplett eseményt tud előállítani. A technológiai ugrás pedig nemcsak az alkotás világát változtatta meg. Megváltoztatta azt is, mit jelent bizonyítéknak tekinteni egy képet.

És itt kezdődik az igazán érdekes probléma.

Mert az interneten nem az terjed a leggyorsabban, ami igaz. Hanem az, ami megállítja az ujjunkat görgetés közben.

Augusztus 2-án életbe lépett egy fontos változás

Az Európai Unió AI Actjének 50. cikkében szereplő átláthatósági előírások 2026. augusztus 2-től alkalmazandók.

A szabály lényege első olvasásra egyszerű: az embernek tudnia kell, ha mesterséges intelligenciával kommunikál, illetve bizonyos esetekben azt is, ha az elé kerülő tartalom mesterségesen készült vagy manipulált.

A generatív AI-rendszerek szolgáltatóinak géppel olvasható módon jelölniük kell a mesterségesen előállított vagy módosított hangot, képet, videót és szöveget, hogy annak eredete felismerhető legyen.

A deepfake-eknél ennél tovább megy a szabályozás: az emberek számára is érthetően közölni kell, hogy mesterségesen létrehozott vagy manipulált tartalomról van szó.

Az EU meghatározása szerint deepfake lehet olyan AI-val előállított vagy módosított kép, hang vagy videó, amely létező személyt, helyet, tárgyat vagy eseményt úgy jelenít meg, hogy azt a néző valódinak hiheti.

És talán éppen ez a lényeg: nem az AI használata a probléma. A megtévesztés az.

Nem igaz, hogy mostantól minden AI-képre rá kell írni: „mesterséges intelligencia”

A közösségi médiában máris terjed ennek az egyszerűsített változata, ezért fontos a pontosítás.

Nem arról van szó, hogy minden AI segítségével készített illusztráció közepére hatalmas figyelmeztető feliratot kell tenni.

Külön szabály vonatkozik például a szolgáltatók által alkalmazandó gépi jelölésre, és külön a felhasználó számára látható tájékoztatásra.

Az egyértelműen művészeti, kreatív, szatirikus vagy fikciós tartalmaknál is vannak kivételek, illetve enyhébb megoldások.

A közérdekű témáról tájékoztató, AI-val előállított szövegnél pedig különösen fontos részlet, hogy a szabály nem ugyanúgy kezeli azt az anyagot, amely megfelelő emberi ellenőrzésen vagy szerkesztői kontrollon ment keresztül, és amelyért valaki szerkesztői felelősséget vállal.

Ez a sajtó számára sem mellékes különbség.

Az AI használata és az AI-ra bízott újságírás ugyanis nem ugyanaz.

De ki fogja eldönteni, mi valódi?

Ez lesz valószínűleg a következő nagy vita.

Mert a technikai jelölés megoldhat valamit, de az emberi problémát önmagában aligha.

Egy hamis videónak ugyanis elég néhány óra. Mire kiderül róla, hogy mesterségesen gyártották, addigra lehet több millió megtekintése, képernyőmentések készülhetnek róla, továbbvághatják, újratölthetik és politikai vagy társadalmi viták épülhetnek rá.

A cáfolat pedig ritkán fut olyan gyorsan, mint a botrány.

Ez különösen veszélyes választások, háborúk, társadalmi konfliktusok vagy rendkívüli helyzetek idején.

Egyetlen jól elkészített hamis felvétel alkalmas lehet arra, hogy emberek millióinak indulatát mozgassa meg még azelőtt, hogy bárki ellenőrizné, valódi-e.

A következő nagy hiánycikk a bizalom lesz

Sokáig az információ volt a szűkös erőforrás. Ma éppen az ellenkezője történik.

Információból végtelen mennyiséget tudunk előállítani.

Képből is. Videóból is. Véleményből is. Szövegből is.

Ami egyre értékesebb lesz, az a hitelesség.

Annak a bizonyossága, hogy amit olvasunk, annak valaki utánanézett. Amit hírként közölnek, azt ellenőrizték. Ha pedig egy kép illusztráció, akkor nem próbálják dokumentumfotóként eladni.

Lehet vitatkozni azon, hogy az Európai Unió jó eszközt választott-e, és azon is, hogy a szabályozás mennyire lesz betartható a közösségi média elképesztő tartalomáradatában.

Egy dolgot azonban már nehéz vitatni.

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a saját szemünk többé nem elegendő bizonyíték.

És talán éppen ezért nem az lesz a következő évek legfontosabb digitális képessége, hogy minél gyorsabban tudjunk tartalmat gyártani.

Hanem az, hogy még képesek legyünk megkülönböztetni a valóságot annak tökéletes utánzatától.