Egy rossz jegy. Egy összetört pohár. Egy hazugság, amelyről mindketten tudjuk, hogy hazugság. Szülőként ilyenkor könnyű arra figyelni, mit rontott el a gyerek. Pedig talán van egy ennél fontosabb kérdés is: mit tanul meg abból, ahogyan mi reagálunk a hibájára?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Van az a pillanat, amikor a gyerek ott áll előttünk, és már azelőtt látjuk rajta a félelmet, hogy bármit mondana.
Megkapta az egyest. Elvesztette, amit rábíztunk. Összetört valamit. Letagadta azt, amit nyilvánvalóan ő csinált. Mi pedig fáradtak vagyunk, idegesek, talán századszor beszéltünk ugyanarról.
Ilyenkor nagyon könnyű azt hinni, hogy a legfontosabb feladatunk megtanítani neki, hogy amit tett, annak következménye van.
És persze van. Csakhogy közben valami másról is tanítjuk. Arról, hogy milyen érzés hozzánk fordulni akkor, amikor nincs mire büszkének lennie.
Nem akkor van igazán szüksége ránk, amikor minden sikerül
Szeretni egy gyereket, amikor jó jegyet hoz, ügyes, kedves és szófogadó, nem különösebben nehéz. Az igazi próba talán akkor kezdődik, amikor csalódást okoz.
Mert a biztonság nem azt jelenti, hogy mindent ráhagyunk.
Nem azt jelenti, hogy a hazugság rendben van, a rossz viselkedésnek nincs következménye, vagy hogy egy szülő soha nem lehet mérges.
Hanem azt, hogy a gyerek a hibája után is biztos lehet abban: a kapcsolatunk nem került veszélybe.
Lehet haragudni arra, amit tett, anélkül, hogy őt magát tennénk kisebbé.
Talán óriási különbség van aközött, hogy azt hallja: „ezt nagyon elrontottad, beszéljük meg”, vagy azt érzi: „most csalódtak bennem, tehát velem van baj.”
Egy rossz jegy néha csak egy rossz jegy
Különösen fontos ez ma, amikor a gyerekek életében nagyon korán megjelenik a teljesítménykényszer. Jegyek, felvételik, különórák, versenyek – és közben az állandó összehasonlítás.
Egy négyes helyett hármas. Egy elrontott dolgozat. Egy kihagyott lehetőség.
Felnőttként tudjuk, hogy ezek többsége néhány év múlva alig számít majd. Az azonban sokkal tovább elkísérheti a gyereket, hogy mit látott a szülője arcán, amikor hazavitte azt a rossz jegyet.
Félelmet érzett?
Szégyent?
Vagy azt, hogy bár hibázott, most együtt kitalálják, hogyan tovább?
Egyszer majd nem leszünk ott minden döntésénél
Talán ezért olyan fontos, hogyan reagálunk az apró kudarcokra.
Mert ma még csak egy eltört váza miatt jön oda hozzánk. Holnap talán egy rossz döntéssel. Később pedig egy olyan problémával, amelynek valóban súlya van.
És akkor már nem tudjuk helyette megoldani. Csak remélhetjük, hogy eszébe jut: hozzánk akkor is haza lehet jönni, amikor valamit nagyon elrontott.
Valószínűleg nem fog emlékezni minden tanácsunkra. Arra sem, pontosan mit mondtunk azon a keddi estén egy rossz dolgozat után. De arra talán igen, milyen volt mellettünk hibázni.
És lehet, hogy ez az egyik legfontosabb dolog, amit szülőként adhatunk neki.
