Donald Trump amerikai elnök a Fox Newsnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy Teherán lemondása a nukleáris fegyverekről hamarosan hivatalos formát ölt. Az elnök hangsúlyozta, hogy Irán birtokába sem kerülhet atomfegyver.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
New Yorkban adott nyilatkozatában Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Irán nukleáris fegyverekről való lemondását hivatalosan is rögzítik majd. „Irán […] soha nem fog nukleáris fegyverrel rendelkezni. Már most sem tudnak, de ez hivatalossá válik” – fogalmazott az amerikai elnök a Fox News televíziónak adott interjúban.
Korábban Marco Rubio amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy Washington legfőbb célja a Teheránnal folytatott tárgyalásokon a Hormuzi-szoros hajóforgalmának újranyitása. Rubio tájékoztatása szerint a további egyeztetések fókuszában maga az iráni nukleáris program áll majd.






