Egy sötét szoba, egy fehér fal, egy kattogó vetítőgép és egy egész család, amely ugyanazt a mesét figyeli. A diafilm évtizedeken át a magyar gyermekkor egyik legkedvesebb kelléke volt. De tudtad, hogy Magyarországon ma is készülnek új diafilmek?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Volt idő, amikor a családi mozihoz nem kellett televízió.
Elég volt egy diavetítő.
A szobában lekapcsolták a villanyt, a falra vagy a kifeszített lepedőre irányították a gépet, és kezdődhetett a varázslat.
Valaki befűzte a filmszalagot, más pedig felolvasta a képek alatti szöveget.
Néha fordítva került be a film. Máskor a vetítő nem akart éles képet adni. Előfordult az is, hogy a történet közepén meg kellett állni, mert valaki még nem olvasta végig a mondatot.
De éppen ettől volt különleges.
A diafilm nem egyszerűen mesét mutatott.
A meséléshez szükség volt egymásra.
Tudtad, hogy a diafilmnek különleges magyar története van?
Bár a vetített képek és a filmszalagos történetmesélés nem magyar találmány, a diafilmezés Magyarországon egészen különleges családi hagyománnyá vált.
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1954-ben alakult meg. Kezdetben nem kizárólag meséket készített: oktatási, ismeretterjesztő, sőt politikai propagandacélú filmek is szerepeltek a kínálatában.
Az otthoni mesevetítés azonban hamar önálló életre kelt.
A magyar családokban generációkon keresztül kerültek elő a kis kerek dobozok, bennük a gondosan feltekert filmszalagokkal.
A diafilmek között népmesék, klasszikus irodalmi történetek és gyermekversek is megjelentek.
Sőt, neves magyar illusztrátorok és rajzfilmes alkotók is dolgoztak a műfajban.
A mesét nem lehetett egyszerűen átpörgetni
A diafilmezésnek volt egy különleges tulajdonsága: az egész család maga szabályozhatta a történet ritmusát.
Ha egy kép nagyon megtetszett a gyereknek, tovább lehetett nézni.
Ha kérdezett, meg lehetett állni.
Ha valamit nem értett, újra el lehetett olvasni.
A képek között pedig a képzeletnek kellett kitöltenie a hiányzó mozdulatokat.
A diafilm nem készített el mindent a néző helyett.
És talán éppen ez az egyik oka annak, hogy ma, a villámgyors videók világában is van benne valami különösen szerethető.
Aztán megérkezett a televízió. És később az internet.
A videómagnók, a rajzfilmek, a számítógépek és végül az okostelefonok korában sokan azt gondolhatták, hogy a diafilm végleg eltűnik.
De nem így történt.
A Magyar Diafilmgyártó Vállalat jogutódja, a Diafilmgyártó Kft. ma is működik, új történeteket is megjelentet, és megőrizte a hagyományos filmszalagos mesevetítés különleges műfaját.
Ez a digitális korban egészen figyelemreméltó.
Mert miközben szinte minden képernyő gyorsabbá és látványosabbá válik, a diafilm pontosan az ellenkezőjét kínálja.
Lassúságot.
Csendet.
Közös figyelmet.
Próbáljuk ki újra!
Egy novemberi vasárnap délután tökéletes alkalom lehet arra, hogy előkeressük a régi vetítőt, ha még működőképes és biztonságosan használható.
Ha nincs ilyen otthon, ma is beszerezhetők új készülékek és mesefilmek.
Válasszunk egy történetet, sötétítsük el a szobát, és olvassuk fel egymásnak.
Ne siessünk.
A gyerek kérdezhet, a nagyszülő mesélhet arról, hogy annak idején ő melyik diafilmet szerette a legjobban.
Mert a diafilm legnagyobb csodája talán nem is a vetített kép.
Hanem az, hogy egy kis időre megint együtt vagyunk.
És most mondd el: neked megvolt még a régi, kattogó diavetítő? Melyik mesét vetítettétek újra meg újra?






